Az egyik a lakájmédiát fogyasztó kormányhívek országa, a másik pedig az ellenzéki Magyarország. A nagy kérdés: egy Index-kaliberű ügy képes-e mozdítani annyit a tragikus hazai médiahelyzeten, hogy legalább egy keskeny sávban egymásra csússzon a „két ország”? Nőhet-e egyéb ellenzéki médiumok olvasottsága, vagy maradnak továbbra is apró, de legalább szabad szigetek a lakájmédia tengerében?
Bár még nem tudni, mi lesz az Index, vagyis mindazok sorsa, akik egészen július 22-ig a portál szellemiségét képviselték – és az előzmények pontos ismerete nélkül senki nem is mer róla határozottan állást foglalni –, az egészen biztos, hogy nem marad hatás nélkül az eredeti felállásban működő portál megszűnése. Ráadásul, ahogy Polyák Gábor jogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője nyilatkozta, a következmények sem nyilvánvalóak ebben a történetben. „Nem egyértelmű, hogy bárki profitál-e a jelenlegi helyzetből, sőt inkább az a valószínű, hogy mindenki veszít: az olvasó éppúgy, mint maga a médiapiac és a teljes nyilvánosság. Súlyos piacrombolás zajlik, ami visszaüt mindenkire. Az Indexnek volt egy olyan brandje, ami nagyon általános elérést biztosított – nem a hardcore hírfogyasztóknak, és nem valamelyik politikai oldalnak. A politikai és a könnyű tartalmak jó elegye volt – ez és a mögötte álló húsz év tette Magyarország vezető portáljává.”
Identitást kínál
Azért sem egyértelmű a helyzet, illetve a jövő, merthogy Magyarországon az utóbbi 10 évben egy olyan, ahogy Bajomi-Lázár Péter nemrég megjelent könyvében fogalmaz, patrónusi-kliensi médiarendszer jött létre, amelynek elsősorban nem a tájékoztatás, hanem a megerősítés és az identitásképzés a legfőbb funkciója. És mivel az újságírás soha nem légüres térben alakul ki, hanem az újságírókat körülvevő társadalom lenyomata, a médián belül is meg fognak látszódni, sőt törvényszerűen mélyülnek azok a törésvonalak, amelyek a társadalomban is megvannak.
Innen nézve az Index kigolyózása már-már törvényszerű stációja annak a 2010 óta zajló paradigmaváltásnak, mely sajnálatos módon felülről indult ugyan, de amelyhez a hazai társadalom az igényeivel nagyrészt alkalmazkodott. És amely egyre-másra satírozza át azokat a felületeket, amelyek a gondolkodásra késztető tájékoztatás irányelveit írták zászlajukra. Megvoltak az átállás fokozatai. Gyors ismétlésként: először létrejött egy új médiahatóság; a médiatanács tagjait politikai alapon jelölték ki, ráadásul 9 évre szóló mandátumot kaptak; elbocsátották a közmédia majd’ 600 alkalmazottját; állami hirdetésekben szinte kizárólag a kormánypárti médiumok részesültek; felvásárolták a TV2-t; kormánypárti kézbe került a megyei lapok 100 százaléka; majd egy jól irányzott tőrdöféssel – épp csak vegetáló állapotba taszítva a sokszínűséget – megszűnt a Népszabadság is. Az ellenzéki médiumok módszeres kivéreztetésének, a média gyarmatosításának egyik utolsó stádiuma az Index-ügy.
Bajomi-Lázár a már említett, a Patrónusi-kliensi médiarendszer című könyvében részletesen elemzi az ide vezető utat. Arra keresi a választ: miért rosszabb a sajtószabadság helyzete Közép- és Kelet-Európában, mint általában Nyugat-Európában? Hogy az erős, a posztkommunista országokra jellemző centralizált kormányzás miként eredményez gyengülő médiát? Illetve, hogy a rendszerváltáskori egyértelmű szándék ellenére miért nem tudta felváltani a pártállamit a pártsemleges sajtómodell Magyarországon, ahol zömében még mindig (már megint) a politikailag elkötelezett újságírásnak van terepe.
Mindennapi betevőnket megadja
Azért fontos foglalkozni egy keveset az előzményekkel, és vázolni a jelen aktualitását, mert ennek fényében lehet egyáltalán bárminemű jóslatokba bonyolódni az Index-keltette hullámok pillangóhatásáról vagy elfodrozódásáról.
Közhely, de nagyon nem mindegy, hogy ami történik, az egy demokratikus, avagy egy cenzúrázott nyilvánosság előtt zajlik-e. Egy, ahogyan Sükösd Miklós fogalmazta, nyugati típusú alkotmányos demokrácia sokszínű médiapiacán, vagy egy diktatórikus, fölülről lefelé építkező, szinte feudális nyilvánosság előtt?
Merthogy, és ezt már Bajomi-Lázár Péter mondja közvetetten, a rendszer az olvasói igényekre és a reakciókészségre is rányomja a bélyegét. Vagyis, ami az „egyik” Magyarországot felbolydítja, az a „másik Magyarország” ingerküszöbéig sem jut el.
Bajomi szerint a médiafogyasztás Kelet-Közép-Európában – különösen igaz ez Magyarországra – egyfajta rítusnak felel meg. Vagyis az újságolvasást úgy kell értelmezni a magyar médiatérben, mint egy misén való részvételt, ahol a résztvevő semmi újat nem tanul, ugyanakkor megerősödik benne egy készen kapott világkép. A hírek egyfajta drámává állnak össze, a világot a jó és a gonosz közti folyamatos harcként ábrázolják a sajtótermékek. Minél megosztottabb egy társadalom, állítja a könyvében Bajomi-Lázár, annál inkább előkerül a médiának ez a rituális funkciója.
Magyarországon a médiapiac alkalmazkodik ehhez a megosztottsághoz, vagyis a sajtó igyekszik kiszolgálni a többségi vagy többséginek gondolt közönség igényeit. A rítus virtuális közösségeket teremt, identitásokat kínál föl, és éppúgy megtéveszt, ahogy a Facebook-algoritmusok, amelyek elsősorban a bennünket érdeklő témákat, értelmezési kereteket kínálják fel. Azt az illúziót keltve, hogy mindenki úgy gondolkodik, ahogyan mi.
Egy ilyen közegben, ahol a lakájmédia mindennapi betevőként adagolja a propagandaadatokat, emellett pedig folyamatosan és módszeresen cenzúrázza ki, mi az, amiről esélye se nagyon legyen hallani a „híveknek”, különösen nagy veszteség az Index beszántása – mondja Sükösd Miklós.
Hatalmas űr maradt a helyén, milliós olvasótábor keresi minden reggel, hogy hova kattintson, és a kisebb portálok, a 24.hu, a 444 vagy a hvg.hu csak részben tudják átcsatornázni az „indexeseket”. Beszédes, hogy a kormány minden igyekezete ellenére is az Index volt a legolvasottabb, legnépszerűbb hírportál az interneten (lásd: keretes írásunkat), számtalan kormánypárti olvasóval, aminek Sükösd szerint az is oka, hogy Magyarországon mostanáig az Index töltött be egyfajta közszolgálati funkciót.
Nem csak a közönség, a piac is veszít
Az az olvasó, amelyik nem világnézetet keres, hanem „képben akar lenni”, továbbra is keresni fogja az ehhez hasonló hírforrást – Polyák Gábor szerint a „versenytársak” közül a 24.hu a leginkább ezt követő modell: vegyes tartalmak, semleges hangvétel, így valószínűleg a kényszerből lapot váltó Index-olvasók nagy részét ők nyerhetik meg.
A 444.hu is ugyanolyan jó újságírói munkával készül, de speciális hangvételű, más a brandje, Polyák szerint az a megítélés, ami körülötte van, nem teszi az Index alternatívájává. A hvg.hu, illetve a nepszava.hu is nyerhet újabb olvasókat, de senki nem így akarta legyőzni az Indexet.
„A mostani piaci környezetben a kattintásszám növekedése nem jár együtt a bevételek növekedésével. Az Index bedarálása erős és rossz üzenet az esetleg még létező néhány piaci résztvevőnek: nem érdemes hosszú távon gondolkodni, ebbe a területbe befektetni, mert a hirdető nevére is ráéghet a „nem-Fidesz jelleg”, és pórul járhat.
Nemcsak a közönség, hanem a piac is veszít, még jobban megroppan, nő a bizonytalanság” – véli a szakértő. Ráadásul egyértelmű jelek mutatnak arra, hogy az Index után mások is sorra kerülhetnek. Most úgy tűnik, hogy a 24.hu a következő „áldozat”: szisztematikus támadás zajlik már a Central Médiacsoport (a 24.hu is idetartozik) tulajdonosa, Varga Zoltán ellen. Polyák szerint azonban ő nem olyan könnyű célpont, mint az egykori Index-vezér, Spéder Zoltán, aki a Fidesz kezében volt. „Varga Zoltánnak vélhetően nincsenek olyan sötét ügyei. Lehet persze a kormánymédiumokban offshorozni, személyeskedni, lejárató kampányt folytatni ellene, de ezek egyelőre nem lesznek elegek ahhoz, hogy megingassák a pozícióját” – állítja Polyák.
Realitás lehet-e az előfizetés?
Az Index lehetséges sorsáról úgy véli, rengeteg bizonytalansággal járna nekiállni egy új oldal létrehozásának. Az Index-brand ugyanis nemcsak a tájékoztató jellegű újságírásból áll, hanem benne van például az a temérdek pénz is, amit az Indamedia beletett, valamint a teljes blog.hu szekció, a Velvet, a Totalcar stb.
Ezt a brandet, aminek a felépítéséhez kellett az elmúlt húsz év, most az újságírók viszik, nem a tulajdonos. Egy 80-90 fős szerkesztőséget igen drága fenntartani. Tavaly 1,2 milliárd forint volt az Index forgalma, ennek a töredékét lehetne összeszedni az olvasóktól. Az is igaz, hogy a jelenlegi helyzetben nagy eséllyel nemcsak a magánemberek, hanem néhány pénzügyileg erős szereplő is úgy érezheti, támogatóként valamit tennie kell, mert ha nincs Index, akkor az eddiginél is instabilabbá válik a magyar nyilvánosság. Nagy kérdés, ki az a magyar vállalkozó, aki tisztán üzleti alapon beszállna a médiapiacba?
Sükösd Miklós úgy véli, csak idő kérdése, hogy mikor indul el egy előfizetéses új Index, például „mutató.hu” néven, mert bár igaz, hogy Magyarországon viszonylag kicsi az előfizetéses portálok kultúrája, most egy nagyobb fizetőképes bázis maradt fórum nélkül. Szerinte érdemes volna arra az 5-600 ezer, külföldön dolgozó és tanuló, zömmel ellenzéki gondolkodású Index-olvasóra támaszkodni, akiknek egy előfizetéses rendszerű támogatás havi összege nem igazán kottyan meg. Ha a közéleti hírszolgáltatás léte vagy nem léte a tét, szerinte, a szokások ellenére is mozgósíthatók az olvasók. Egy szlovák példát említ, a Denník N című internetes lapot, mely 2015-ben indult, és ma már 25 ezres előfizetőnél jár az 5 milliós Szlovákiában.
Polyák Gábor is egyetért azzal, hogy az indulótőkét még csak-csak össze lehet kalapozni valahogy, de honnan lesz reklám és folyamatos bevétel? – teszi fel a kérdést. „Ha kampány indulna, vélhetően többen fizetnének indexes tartalomért, mint mondjuk két hete, vagy mint három hét múlva, mert most friss az ügy. Az Átlátszónak az 1 százalékokkal együtt 50 millió forint bevétele van adományokból, a Klubrádió évente néhány tízmilliót kampányol össze, ezek a magyar piacon óriási eredmények. De egy új Index esetében nem néhány tízmillió kellene, hanem inkább százmillió.
Ráadásul, amíg lesz ingyenes Origo, addig sokan nem költenének más, akár még jobb tartalomra sem. Hiába propagandaoldal, még mindig az egyik legnagyobb hírportál, sok olvasó számára megfelelő kompromisszum, mert sokféle tartalmat biztosít. A főcímekből kiderülnek a főbb események, és amíg közpénzből működik, biztosan nem is teszik fizetőssé.”
Az online világ fizetős tartalmának kérdése nem csak a magyar térben zűrös. Mindenhol azt keresik, hogy adott üzleti modellel milyen piaci körülmények között tud működni. „A New York Times vagy a Guardian a nemzetközi piacról szedi az olvasóit, témáik, cikkeik téged, engem ugyanúgy érdekelnek, mint mondjuk egy indiai értelmiségit, plusz komoly a reklámbevétel-összegük – mondja Polyák Gábor.
– Az amerikai médiapiacot a legrosszabb állapotában sem érdemes összehasonlítani a magyar helyzettel, nálunk sok-sok nagyságrenddel kisebb az olvasótábor, az elérés és a fizetőképes háztartás is. Ráadásul nincs piac, nehéz olyan bevételeket szerezni, amelyek a folyamatos működést biztosítanák” – magyarázza a jogász. Sokan fel szokták tenni a kérdést, főleg külföldiek, hogy ha a magyar médiahelyzet olyan, amilyen, akkor miért nem olvassák többen a BBC-t, a New York Timest vagy a CNN-t, de erre sem egyértelműek a válaszok. Egyrészt persze a magyar lakosság nagy része komoly idegen nyelvi hiányokkal bír, másrészt ezek a külföldi lapok nem foglalkoznak a magyar viszonyokkal olyan mélységekig, ahogyan az a hazai olvasókat érdekli.
Elég a Facebook és a Google?
A magyar internet az 1990-es évek második felétől azért tudott meghatározó lenni, mert ingyenes, ezért futott fel gyorsan, ezért is tudta háttérbe szorítani a nyomtatott lapokat, csak akkor még volt reklámpiac – ellenben nem volt Facebook. Igaz, hogy a közösségi médiában még szabadon lehet írni, és azt sem tiltja semmi és senki, hogy megkeressük a nekünk tetsző tartalmakat, számtalan felmérés bizonyította már, hogy nem kifejezetten a híréhség ösztönzi barangolásra az embereket az interneten.
Ezenkívül, ha országos merítést nézünk, és a nagyvárosok mellett a vidéki kisvárosok, falvak olvasótáborát is vizsgáljuk, akkor azért azt látni, hogy egyfelől gyerekcipőben járnak a digitális képességek, másfelől nincs meg a kellő kíváncsiság az emberekben. Elég a Facebook és a Google, melyek mára lepipálják a netes híroldalakat – állítja Polyák Gábor.
Itthon is gigantikus mértékű a social media elérése, nagyobb, mint az Indexé. Közösségi média nélkül nem tudna kommunikálni, szerveződni egy civil szervezet vagy egy ellenzéki párt sem. Egy jó Facebook-bejegyzéssel nagy elérést lehet produkálni, de nem ugyanaz a mélységű írás egy ilyen poszt, mint egy blog vagy netán egy újságcikk. „Az Indexszel együtt megszűnő blog.hu tárhelyen kívül sok más magyar és külföldi blogmotor, blogfelület létezik, amelyekre át lehet költözni, ezek csak a tartalom tárolói, az elérést a megosztások hozzák, erre jó a social media összes felülete, csak sajnos ezek minőségi tartalmat nem garantálnak: Mari néni cicás képei, az Origo vagy az Index cikkei ugyanolyan súlyúnak tűnnek ott, mint egy blogbejegyzés. Csak akkor van minőségi tartalom, ha azt valaki legyártja.”
A minőségi újságírás, a valódi újságírók, akik alól folyamatosan húzzák ki a talajt, nehezen tudják felvenni a versenyt a social media tartalmaival. Polyák szerint ezt a vákuumot tölti be a szenny, a fake news, az ellenőrizetlen hír, a vélemény. Aki nem hardcore hírfogyasztóként használja a netet, hanem mondjuk a Facebookról tájékozódik az alapján, hogy mit osztanak meg az ismerősei, annak az Index mint brand kevésbé volt fontos, ő az ismerős posztjára kattint.”
Polyák úgy látja, hogy az a típusú tájékozódás, ami szükséges és nem luxustermék egy jól működő nyugati társadalomban, nem tud megvalósulni a social medián keresztül. És a közösségi tér arra sem elegendő, hogy ellensúlyozza, főleg vidéken, a kormánypropagandát. Bár a szakember szerint nincs jelentős eltérés a médiafogyasztási kosárban vidék és Budapest között, a különféle kontextusok, melyeken keresztül adott tartalmak megérkeznek az emberekhez, hatalmas szórást mutatnak. „Nem önmagában a plakátok és a kormánypropaganda kellett ahhoz, hogy a vidékiek nagyobb százalékban szavazzanak a Fideszre, hanem az a sokirányú kiszolgáltatottság – közmunkától a kormányközeli kocsmatulajdonosokon és polgármestereken át –, ami az emberek létét, megélhetését biztosítja. Ezért fontos felület például a szinte bárhol fogható RTL Híradó, ami ugyan már nem olyan harcos, mint 2014-ben, de tisztességes, valódi hírforrás, a legnézettebb hírműsor” – teszi hozzá a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. És ezért volt fontos az Index is…
