Fenyegetik a kutyásokat, nyíltan szexelnek és drogoznak: minden este egy kis Hős utcává züllik a Népliget

Publikálás dátuma
2020.08.01. 16:23
A Népliget jelentős hányadát értékes növénygyűjtemény borítja FORRÁS: LEGIFOTO.HU
A főváros legnagyobb közparkja egyben a legrémisztőbb is,
A Hős utcát nemsokára lebontják, így az önkényes lakásfoglalókat - akikkel egyébként a legnagyobb baj volt - kiűzték, akik pedig legálisan laktak és laknak a mai napig is ott, kaptak egy felajánlást: fizetnek nekik 4-5-6 millió forintot, csak menjenek el, írja az atv.hu. Csakhogy mint az a Heti Napló Riportjából kiderült, az önkényes lakásfoglalók átköltöztek a város más placcaira. A főváros számtalan pontján látni önkívületi állapotba került, drogos embereket, így a XIII. és a XIV. kerületben, illetve a Népligetben.
Legalábbis  az ott lakók szerint a régóta itt lévő prostituáltak és hajléktalanok mellé felzárkóztak a Hős utcából kiszorítottak is. Az egyik lakó szerint megesett, hogy bedrogozva üldözték az embereket a parkban. “Verekednek, üvöltöznek, emberekkel kiabálnak, fenyegetik őket, a kutyásokat is fenyegetik, hogy megölik a kutyájukat, meg megölnek téged is, nekimennek az embereknek, ha arról van szó, nyílt terepen folyik a szex, magamutogatás megy, itt, ahol játszanak a kisgyerekek” – számolt be a Népligetben tapasztaltakról egy környékbeli.  Lényegében minden  estére gyakorlatilag egy kis Hős utca jelenik meg a parkban. Mivel a főváros legnagyobb közparkjáról van szó, ezért a fővároshoz fordult a Heti Napló, mert tudni szerette volna, hogy szándékoznak-e valamit kezdeni a kialakult helyzettel vagy sem.
Szerző
Frissítve: 2020.08.01. 16:42

Kiterjesztenék a magyar ökölvívó-bajnokságot a Kárpát-medencére, mert a boksznak nemzetmegtartó ereje van

Publikálás dátuma
2020.08.01. 15:36

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
A kormány százmilliókkal szállt be az erdélyi ökölvívó-központba.
Gyergyószentmiklóson szombaton délben letették annak az ökölvívó központnak az alapkövét, amelyet a magyar állam támogatásával épít fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület. A központ a Magyar Ökölvívó Szövetség tulajdonába kerül. A rendezvényen Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is részt vett, és beszédet mondott. Az esemény végén a magyar közmédiának úgy nyilatkozott: az épület több lesz egy egyszerű sportközpontnál, közvetve az erdélyi magyarok szülőföldön való megmaradását is szolgálja. Elmondta: céljának tekinti, hogy a magyar ökölvívó-bajnokságot kiterjesszék az egész Kárpát-medencére, és a nyílt bajnokságon az erdélyi fiatalok is jó eséllyel induljanak.       Huszár Árpád, a Godako egyesület elnöke elégedettségének adott hangot, amiért a gyergyói gyermekeknek immár olyan körülményeket tudnak biztosítani a fejlődéshez, amilyeneket az eddigi eredményeikkel kiérdemeltek. A rendezvényen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke is megjelent. A szerzetes által kialakított árvaházláncból mintegy nyolcvan gyermek vesz részt az ökölvívóképzésben. Amint a képzést szervező Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület által összeállított sajtóanyagból kiderül: a sportközpontnak nyolc hónap alatt kell felépülnie. Az 1601 négyzetméter alapterületű épület egyik része versenyek lebonyolítására lesz alkalmas, a ring körül 800 nézőt befogadó lelátó épül. Az edzéseket kiszolgáló épületrészben egy 270 négyzetméteres edzőtermet alakítanak ki, ahol egyszerre 40 sportoló dolgozhat, egy másik, 140 négyzetméteres teremben a sportolók erőnlétét fejlesztik. Az épületben emellett öltözők, masszázsszoba, mosdók és orvosi szoba is helyet kap. Az építkezésre 380 millió forintot szánnak, további 10 millió forintot pedig eszközvásárlásra, berendezésre fordítanak. A Huszár Árpád által vezetett gyergyószentmiklósi Godako sportegyesület öt éve próbálja meghonosítani Erdélyben az ökölvívó akadémiai rendszert. A magyar kormány 2017 decemberében döntött arról, hogy 452 millió forinttal támogatja a gyergyószentmiklósi sportközpont felépítését. A következő évben a székelyföldi város észak-nyugati kijáratánál vásároltak telket a létesítménynek, melyen most kezdődhet el az építkezés.
Szerző

A magyar kormány évek óta hozzá sem nyúl, a magyar kormány most megduplázza

Publikálás dátuma
2020.08.01. 15:00
Illusztráció - AFP fotó
Novák Katalin mondása szerint így is nagyon sok minden jár alanyi jogon.
Szeptembertől kezdődően lépcsőzetesen, fél évente 20 százalékkal emelik Romániában a családi pótlékot a következő két évben, írja a 168ora.hu. A rendelet indoklása szerint 3,6 millió gyermek támogatása kerülne veszélybe, ha a kormány azonnal megduplázná a családi pótlékot, ahogyan azt a parlament által tavaly decemberben elfogadott törvény előírja. Ahhoz, hogy fenntartható legyen a családi pótlék emelése, amelynek megduplázása 6,6 milliárd lejes évi többletterhet jelent a román költségvetésnek, a bukaresti kormány a törvényi előírás lépcsőzetes bevezetéséről döntött. Az idei 20 százalékos emelést követően 2021-ben és 2022-ben is január elsejétől, illetve július elsejétől kezdődően további 20-20 százalékkal emelik a juttatást. Így a gyermekenkénti családi pótlék havi összege két év múlva éri majd el a mostani szint kétszeresét, a 300 lejt (21 600 forint) a két év feletti, illetve a 600 lejt a két év alatti, illetve fogyatékkal élő 3 év feletti kiskorúak esetében. Magyarországon eközben hosszú évek óta változatlan a családi pótlék mértéke. Novák Katalin családügyi államtitkár meg is indokolta, miért. Szerinte lényegesen több az alanyi jogon járó juttatás, mint korábban, hiszen minden gyermek ingyen kapja a tankönyveket, van ingyenes étkezés, működnek az Erzsébet-táborok. Hosszan lehetne sorolni, miért csak részben fedi a valóságot az államtitkári mondás, de itt egy anyag arról, hogy az alanyi jogon járó Erzsébet-táborokból épp most szorítják ki a rászoruló gyerekeket.
Szerző