Ausztrália;koronavírus;

2020-08-02 09:21:48

Katasztrófahelyzetet hirdetnek a járvány miatt egy ausztráliai államban

Victoriában ezentúl családonként egy ember mehet el bevásárolni, ám csak az otthonától számított ötkilométeres körzeten belül.

Katasztrófahelyzetet hirdetnek a járványügyi szempontból legrosszabb helyzetben lévő ausztráliai államban, Victoriában – jelentette be az állam miniszterelnöke vasárnap.

Daniel Andrews azt mondta,

A rendelkezés egyebek közt éjszakai kijárási tilalmat is előír, a miniszterelnök pedig hozzátette, hogy

A The Sunday Herald Sun című ausztrál hetilap szerint a rendelkezés vélhetően a nem alapvető fogyasztási cikkeket áruló boltok ideiglenes bezárására vonatkozik majd.

Andrews azt mondta, szombat óta 671 új fertőzést regisztráltak, beleértve hét halálos áldozatot is. Hozzátette, hogy még mindig sok az olyan fertőzés, amelynek az eredetét nem tudták beazonosítani.

A Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnapi jelentése szerint

Melbourne-ben három héttel ezelőtt vezettek be hathetes részleges kijárási korlátozást, és mindenkinek maszkot kell viselnie otthonán kívül, Andrews pedig leszögezte, ha ez nem lesz elég, akkor szigorúbb intézkedéseket kell bevezetni. Victoria határait már korábban lezárták az országon belül.

Nemrég a miniszterelnök azt közölte újságírókkal, hogy a fertőzöttek negyedéről kiderült, hogy nem tartotta be az egészségügyi előírásokat, nem maradt házi karanténban.