Ukrajna;koronavírus;beutazási tilalom;

2020-08-04 08:01:00

Ukrán öngól

Már-már nevetséges, hogy egy olyan ország, ahol naponta ezer fölötti az új koronavírusos fertőzések száma vörös listára tesz egy olyant, amelyben tíz körül mozog a napi új megbetegedések száma, és a teljes járványidőszak során nem érte el összességében az ötezret. Persze, csak akkor, ha a logikát keressük a politikai döntésekben. Márpedig azt idehaza is megtapasztalhattuk, az hogy egy kormányzat mely országokat tekint veszélyesnek a járvány szempontjából, az bizony sok esetben inkább politikai kérdés, mintsem járványügyi.

Magyarország úgy lett vörös zóna augusztus elsejétől Ukrajna számára, hogy Kijev állítólag az „európai gyakorlathoz” igazította besorolási kritériumrendszerét. Így lett Kijev pápább a pápánál, merthogy egyetlen európai ország sem lát bennünk semmiféle járványügyi kockázatot.

Első látásra politikai adok-kapoknak tűnik az új minősítés, hiszen Magyarország következetesen vörös zónában tartja Ukrajnát. A budapesti kormányzat évek óta tartó Ukrajna elleni bojkottja a nemzetközi fórumokon pattanásig feszítették a húrt a két állam között, és ebből a hercehurcából egyelőre mindenki csak veszített. De főképp azok, akiket állítólag védeni kíván Budapest. A kárpátaljai magyarok nemzeti identitását veszélyeztető jogfosztó nyelv- és oktatási törvény nem lett jobb, az amúgy is nehéz helyzetben lévő kisebbségi közösség pedig politikai uszítók céltáblájává vált. Kijev víruskockázati minősítése is elsősorban őket sújtja, merthát „békeidőben” sem tolonganak Záhonynál az Ukrajnába igyekvő magyar turisták, viszont annál több kárpátaljai magyar és ukrán él magyarországi vendégmunkából, vagy látogatja meg itt élő, dolgozó családtagjait.

Bár első látásra a játszma részének tűnik, úgy hiszem, egyszerű baklövésről van szó, Kijev véletlenül öngólt rúgott. Számos, Ukrajnát támogató ország, mint például Német- vagy Franciaország, Ausztria vagy akár az USA, ugyancsak vörössé vált, ami azt sugallja, hogy Zelenszkij elnök és a kormányzó politikai újonc „nép szolgáinak” még sokat kell tanulniuk a politika gyakorlati rejtelmeiről.