jégkorong;

Haley-üstökös a Tüskesátorban

Világsztár edzőt szerződtetett a jégkorong szövetség a női válogatott élére, cél az A csoportban maradás.

Igyekszik rendezni a közgyűlés előtt szétzilált sorait a jégkorong szövetség, mivel áprilisban két nap alatt két szövetségi kapitánytól is megvált a vezetés: a nőknél a napokban egyenesen világsztárt szerződtettek erre a posztra, míg a férfiaknál a szlovéniai Divízió 1/A világbajnokság elhalasztása miatt egyelőre nincs semmilyen kényszerítő körülmény, ami miatt sürgősen orvosolni kellene a helyzetet.

Először a női válogatott szövetségi kapitányától köszönt el a szövetség: Pat Cortinát (aki korábban a szapporói csodacsapatot, a hetven év szünet után 2008-ban az A csoportba jutott férfi válogatottat irányította) tanácsolták el, pedig a kanadai-olasz irányításával a hölgyek is csodával határos eredményt értek el. Történetük során először jutottak fel a világbajnokságon a legmagasabb osztályba, az A csoportba. Cortinának mégis mennie kellett, mert a német élvonalban a Wolfsburg férficsapatának a trénere lett, és nem tudta vállalni, hogy a világbajnoki felkészülés alatt végig a nemzeti együttesre koncentráljon. A felek nem haraggal váltak el egymástól, Cortina megértette a magyar szövetség érveit, és tudtunkkal azt mondta az MJSZ elöljáróinak: számított erre az opcióra, mivel nem fér bele az idejébe a női válogatott gardírozása, egyúttal felajánlotta, hogy a jövőben is szívesen segít, ha ezt igénylik.

A férfiak Jarno Tolvanen vezetésével februárban óriási meglepetést elővezetve megnyerték a nottinghami olimpiai selejtezőtornát és versenyben maradtak a 2022-es pekingi téli játékokért. Az szövetség azonban ennek ellenére sem érezte indokoltnak a kapitány lejárt szerződésének meghosszabbítását.

Ilyen előzmények után jelentette be a szövetség a kanadai sztáredző, Lisa Haley kinevezését a női válogatott élére. Az egy hónapja gyakorlatilag közfelkiáltással újraválasztott Such György elnök nagyot húzott Haley kinevezésével, akinek az életrajza üstököshöz hasonlít. A szakember 14 évig dolgozott a kanadai Saint Mary’s Egyetem csapatánál. Konferenciáját négyszer nyerte meg együttese a bajnokságban. Kétszer választották a konferencia legjobb edzőjének, egyszer pedig az egész egyetemi bajnokságban őt tartották a legfelkészültebbnek.

Több idényen át dolgozott a kanadai női felnőtt válogatott mellett másodedzőként. A legnagyobb sikerét 2014-ben érte el, Szocsiban olimpiai aranyérmet ünnepelhetett a juharlevelesekkel. Mindezeken túl egyszer a világbajnoki aranyérmes, háromszor pedig a vb-ezüstérmes kanadai válogatott stábjában dolgozott.

Az elvárás vele szemben nem kisebb, minthogy speciális módszerei révén az összes játékos képes legyen kihozni magából a maximumot. A hokisoknak olyan játékrendszereket kell majd elsajátítaniuk, amelyek lehetővé teszik, hogy a női válogatott a legmagasabb osztályban maradhasson. „Az a célom, hogy többet érjünk el, mint eddig. Most, hogy feljutott a válogatott az elitbe, ott is akarunk maradni. Mivel kanadai vagyok, ráadásul Új-Skóciából származom, különösen büszkén képviselem majd Magyarországot a halifaxi és trurói világbajnokságon 2021 tavaszán. Addigra készen fogunk állni” – foglalta össze edzői filozófiáját a kanadai a szövetség honlapján, aki szerint az edzők feladata, hogy olyan környezetet teremtsenek, amely elősegíti, hogy a játékosok kiadják magukból, ami bennük rejlik. Ehhez magas, de nem elérhetetlen elvárásokat kell támasztani a játékosokkal szemben. Ennek felismerése és felmérése magasabb szint, mint a szakma vagy a taktika ismerete. Vezetői képességekre, fizikai és mentális erőre van szükség, emellett a játékosoknak az egyéni érdekeiket a csapat érdekei alá kell helyezniük. Ahogy fogalmazott, csak akkor lehet nagy dolgokat elérni, ha mindenki egy irányba húz, és képességei legjavát nyújtja. A kapitány egy hetes bemutatkozó edzőtáborát a budapesti Tüskesátorban tartja.