Előfizetés

Identitás

Messze van, mint Makó városa Bejrúttól, politikai rendszere nehezen átlátható, mégis talán az európai, sőt a magyar közvéleménynek is van mit tanulnia Libanon hibáiból. A közel-keleti ország az összeomlás szélén áll, még az áramszolgáltatás és a szemétszállítás is gondot okoz, a magánkórházak csőddel, az állami intézmények túlterheltséggel néznek szembe a koronavírus-járvány miatt, az orvosok pedig külföldre menekülnek. Libanon az évtizedek óta súlyosbodó válságok terhe alatt roppant meg, amelyek gyökere éppen az ország politikai berendezkedése: a különböző hatalmi pozíciókat meghatározott módon kell elosztani a hivatalosan elismert 18 vallási felekezet tagjai között a társadalmi béke megőrzése érdekében. Habár a rendszer abban sikeres volt, hogy az 1990-ben lezárult véres polgárháború nem ismétlődött meg, ám nem hagyott lehetőséget arra, hogy egységes libanoni nemzet jöhessen létre, a regionális hatalmak pedig még inkább erősítették a megosztottságot. A politikai életet két koalíció határozta meg: a Szíria polgárháborús beavatkozásának örvendő és az azt rosszalló pártok szövetségének a vetélkedése. Mindezek alapján a politikai erők sikeresen monopolizálták a különböző csoportokat: a Hezbollah például a Szíria-barát (vagy manapság inkább Irán-barát) síitákra, míg a Jövő Mozgalom a Szíria-kritikus szunnita muszlimok szavazataira számított. A kampány azonban csak formaság volt, ugyanis mindenki voksát az identitás határozta meg - az „övéit” választotta, még akkor is, ha korruptak voltak. A politikusok ezt kihasználva nem a jövőbe fektettek be, hanem saját maguk, pártjuk vagy haverjaik zsebét tömték meg. Mindez egy haldokló államot eredményzett, amit még a leghatározottabb és legalkalmasabb szakértői kormány is csak fájdalmas reformok árán lenne képes megmenteni. Pedig ha az előző kabinetek kicsit is igyekeznek, akkor Libanon sorsa is jobban alakult volna, talán még virágzó ország is lehetne a „Közel-Kelet Svájca.” Csak időben rá kellett volna jönni arra, hogy nem feltétlenül csak az identitásuk, hanem a tisztességük és a kompetenciájuk alapján is meg kell szűrni a politikusokat.

Politikai vakcina

Ez csúnya lesz. Az országok egymás elől fogják elkapkodni az első néhány száz millió adag oltóanyagot, éppen úgy, ahogyan néhány hónapja a lélegeztető készülékekkel, az orvosi védőruházattal és a maszkokkal tették. Szóba se jönnek majd olyan tényezők, mint hogy hol lenne rá a legnagyobb szükség, melyik régióban lehetne a legtöbb embert megmenteni. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a Trump által pont a világjárvány idején lejáratott WHO is tehetetlen lesz. Egy négy-öt évvel ezelőtti világban kis jóindulattal még elképzelhető lett volna, hogy az amerikai elnök nemzetközi csúcskonferenciát hív össze, amelyen eldöntik, hogy milyen elvek mentén osztják el az első szállítmányokat, most ez már a sci-fi kategóriájába tartozik. A Covid-19 elleni amerikai vakcinafejlesztés kódnevét amúgy is a Star Trek sorozatból vették: Warp Speed (hajlított tér menti sebesség). Az egészségügyi tárca már áprilisban kitűzte a célt: októberre oltóanyag kell. A fő kérdésekben döntő bizottságban ott ül Trump jolly jokere, a mindenhez is értő Jared Kushner, úgyhogy nem kérdés, hogy mindent a választási kampánynak fognak alárendelni (azt is Kushner fogja össze). Nem mintha máshol másként gondolkodnának. Oroszország presztízskérdést csinál belőle, hogy a világon elsőnek kezdjék meg a tömeges oltást. Putyin is októbert szabta meg határidőnek, lehet, nem függetlenül az amerikai céldátumtól. Az orosz állami sajtó Gagarin űrrepülésével példálózik, jól érzékelve a régi dicsőség után vágyakozó néplelkületet. A politikusoktól nem is igazán lehet zokon venni, hogy politikusként viselkednek. Viselkedhetnének államférfiként is, de azért manapság kevés krumplit adnak a piacon. Szinte mindenhol átvették Trump szűkkeblű és még szűkebb látókörű tézisét: mi vagyunk az elsők, más nem számít. Csak az ostoba koronavírus, az nem érti, hogy nem lépheti át a határokat. Fertőz, akit lát. Elindult Kínából, körbejár a világban, aztán kicsit hazaugrik és nekikészül a második fordulónak. Mint a klímaváltozással, vele is könnyebb lenne együtt felvenni a harcot, közös erőforrásokkal, de Trumpot a globális felmelegedés sem érdekli. Van itt még valami, a tudomány. Az oltóanyag kifejlesztése általában évekbe, ha nem éppen évtizedekbe telik. Nagyon összetett folyamat, amelynek végén általában sok szakértő egybehangzó véleményére van szükség az engedélyezéshez. A kis szériás, néhány száz vagy akár néhány ezres próbák során ugyanis nem feltétlenül jönnek ki a káros mellékhatások, a statisztika csak a nagy számok esetén hiteles. Amerikában 2010-től napjainkig az influenzajárvány évente 12-61 ezer embert ölt meg. Az oltásba is belehalnak néhány tucatnyian, de az még mindig lényegesen kisebb kockázat, mint nem beadatni a vakcinát. Ha a Covid-19 elleni első oltóanyagok nem lesznek elég biztonságosak, az emberek egy része meg fogja tagadni a beadatását és akkor az egész nem hozza meg a remélt eredményt. Ezért nem megnyugtató, hogy erről is Trump, Kushner és Putyin dönt. A Star Trekben legalább a körültekintő Kirk kapitány hajlítja a teret.

A vidék védelmében

A közelmúltban megtartott és meglehetősen szoros eredménnyel végződött lengyel elnökválasztás után Kádár Barnabás azzal magyarázta Andrzej Duda győzelmét, hogy a „populisták megnyerték az idősebb, szegényebb, vidéki és alacsonyabb iskolázottságú szavazókat”. A Momentum egykori képviselőjelöltje ezért felveti: ugyan miért rendelkezik mindenki egyetlen szavazattal, életkorától, lakhelyétől, vagyoni helyzetétől, illetve iskolázottságától függetlenül? Kádár a hazai közéletben nem az első, aki elvitatná bizonyos társadalmi rétegekhez tartozó emberektől a választójogukat; hosszú esztendőkkel ezelőtt a Jobbik akkori vezetői például iskolai végzettséghez kötötték volna a törvényhozási választásokon való részvételt. Az ifjú momentumos politikus időközben bocsánatot kért ominózus kijelentéséért, én azonban vidéki származásúként igenis találva éreztem magam a szavaitól. A legfélelmetesebb az, hogy Kádár Barnabás diagnózisa tulajdonképpen helytálló; Dudán kívül Orbán Viktor, Boris Johnson, vagy a washingtoni adminisztráció jelenlegi vezetője egyaránt a nagyvárosoktól távol eső vidékeken találta meg tömegbázisának zömét. Itthon maradva: a magyarországi autokrata elsősorban a hazánk legeldugottabb szegleteiben élők szavazataira számíthat. Azon falvak lakóira, melyek Raskó György agrárközgazdász megállapítása szerint egy feudálkapitalista viszonyrendszerbe zuhantak vissza napjainkra. Olyan emberekről beszélek, akik teljesen kiszolgáltatottak munkaadóiknak, a többnyire Fidesz-vazallusként számon tartott helyi agrárvállalkozóknak. Sok településen ennél is rosszabb a helyzet; kizárólag közmunka létezik, a benne való részvétel feltétele viszont a megfelelő helyre húzott iksz négyévente. A választópolgárok objektív tájékozódásáról sem lehet szó ezekben a régiókban, hiszen ők - ha valamit - a Mészáros Lőrinc és más kormánypárti oligarchák által célzatosan megkaparintott vidéki napilapokat olvassák. És akkor még nem említettem a kistelepüléseken nagy befolyással bíró klerikusokat, akik a szószékről presszionálják vakbuzgó híveiket az Orbán-kabinet támogatására. A társadalomföldrajz jeles kutatója, Enyedi György találóan jegyezte meg még 1980-ban, hogy az elmaradt faluban élő paraszt és a fővárosi tudós „mintha nem is egy kontinensen élnének”. Ez sem indokolja azonban azt a lépést, melyet némely politikus mintegy gyógymódként kínál: a vidékiek megfosztását szavazati joguktól. Tény, hogy például Orbán Viktor idehaza mindenekelőtt a vidékieknek udvarol. Miért adott volna különben azon meggyőződésének hangot a minap, miszerint „a magyar férfiember archetípusa” a gazda? De ha Kádár Barnabásra hallgatunk, s ahelyett, hogy vidékre is eljuttatnánk az ellenzéki üzeneteket, az általános választójog felszámolásának gondolatával játszadozunk, tulajdonképpen miniszterelnökünk helyett végezzük el a piszkos munkát. A Fidesz opponense joggal tartja ugyanis Orbán Viktort a magyar demokrácia sírásójának. Ő persze elegánsan, fehér kesztyűben dolgozik. Ne veszítsük el vele szemben erkölcsi fölényünket!  Beck Tamás publicista