Olaszország;koronavírus;

- A szokott időben, de egyelőre ismeretlen járvány elleni szabályokkal indul a tanév ősszel Olaszországban

A tervek szerint a tanítás csökkentett létszámú, 15 fős osztályokban folyik majd.

Az olasz miniszterelnök szavai szerint a szokott időben kezdik szeptemberben a tanítást az iskolákban Olaszországban. Ugyanakkor még mindig nem véglegesítették, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellen milyen biztonsági szabályokkal indul a tanév.

Giuseppe Conte kormányfő a Corriere Della Sera című lap szerdai számában megjelent interjúban tudatta, hogy elkötelezett az iskolák megnyitása mellett, és biztos a tanévkezdés szokásos időpontjában.

A biztonsági rendelkezések azonban még vitatottak. Lucia Azzolina oktatási miniszter ugyancsak szerdán közölte, hogy

a tanítás csökkentett létszámú, 15 fős osztályokban folyik majd a védőtávolság betarthatósága miatt.

Ez azzal jár, hogy több osztály indul, amihez több oktató kell. A miniszter azt mondta, hogy 50 ezer új pedagógussal akarják bővíteni az oktatói létszámot.

Az olasz egészségügyi minisztérium a hét elején azt közölte:

ha egy diákról bebizonyosodik, hogy koronavírussal fertőzött, akkor egész osztályát karanténra kötelezik.

A mosdók, öltözők, konyhák és ebédlők vonatkozásában azonban a biztonsági előírások még képlékenyek.

Gondot okoz a bútorhiány is. A gyártók tudatták, hogy képtelenek kielégíteni iskolakezdésig a 2,4 millió új padra szóló rendelést, ami talán nem is akkora baj, mivel nemigen tudná sok iskola a bútorokat hova tenni. Sokuknak ugyanis nincsenek póttermei.

A tiltakozók szigorúbb hatósági fellépést követeltek a nők elleni erőszakkal szemben.