Szekszárd;szakképzés;iskolabezárás;

2020-08-06 19:12:54

Keresztény alapítványi iskolák szűnnek meg Szekszárdon

Az általános iskolai tanulók a város állami és egyházi intézményeibe mennek, a nagyobbakat pedig a helyi szakképzési centrum veszi át.

Augusztus 31-én két oktatási intézmény, egy alapítványi általános és egy szeretetszolgálati szakképző iskola is bezár Szekszárdon, pénzügyi okokból.

– A Comenius Általános Iskola fenntartója, a szekszárdi Keresztény Nevelésért Alapítvány nem tudta összegyűjteni adományként a működtetéshez szükséges összeget – mondta Morvai Szilveszter igazgató. 

Az intézmény 60 millió forintos éves költségvetéséből mintegy tízmillió forintot kellett a fenntartónak kiegészítésként fizetnie. Az 1992-től működő iskolában idén 90, többségében sajátos nevelési igényű diák tanult kis létszámú osztályokban. A gyerekek a lakhelyük szerinti általános iskolákban folytathatják tanulmányaikat, két osztályt a bonyhádi evangélikus általános iskola vesz át.

A Baptista Szeretetszolgálat Esély Szakképző Iskoláját 1998-ban alapítványi iskolaként hozták létre, 2012-től működik a szeretetszolgálat fenntartásában.

Amióta a tankötelezettség korhatára 16 év, sokan elhagyják az iskolát, mielőtt szakképesítést szereznének, így a korábbi, csaknem kétszázról hetven alá csökkent a tanulók száma, ezzel párhuzamosan a főállású pedagógusoké is kevesebb lett – mondta Zaják Rita igazgató.

A fenntartó az alacsony létszám miatt nem tudta tovább finanszírozni az intézményt. Az iskola a több figyelmet kívánó gyerekeket oktatta hegesztő, kőműves, asztalos, festő-mázoló szakmára. A Tolna Megyei Szakképzési Centrum ígéretet tett arra, hogy nemcsak a tanköteles korú, hanem az annál idősebb diákokat is átveszi.