Bejrút;robbanás;Libanon;

2020-08-10 18:47:35

Az egész kormány szedi a sátorfáját a hatalmas robbanás után

A hivatalos verzió szerint nem a felelősségre vonást akarja elkerülni a bejrúti kabinet.

Lemond a libanoni kormány a Bejrútban előző héten történt hatalmas robbanás miatt - jelentette be hétfőn Hamad Hasszán, az ország egészségügyi minisztere.

A politikus a délutáni kabinetülés után arról számolt be, hogy Haszan Diáb miniszterelnök hamarosan benyújtja kormánya lemondását az államfői palotában.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lépéssel "nem a felelősség elől akarnak elmenekülni".

Vartiné Ohanian ifjúsági és sportminiszter azt közölte, hogy a megbeszélésen kollégáinak többsége támogatta a lemondást.

A miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Diáb helyi idő szerint este televíziós beszédet intéz a lakossághoz.

Bennfentes források szerint nem sokkal korábban a pénzügyminiszter is bejelentette lemondását, ő már a kormány negyedik tagja, aki így tett az utóbbi napokban.

Hétfőre újabb tüntetéseket hívtak össze, amelyeken Michel Aún elnök, a kormány, illetve a "korrupt és alkalmatlan" politikai elit távozását követelik.

A hét végén Haszan Diáb már bejelentette, hogy előrehozott választások kiírását javasolja.

Szombat éjjel mintegy tízezer ember gyűlt össze Bejrútban, ahol a tiltakozások erőszakos zavargásba torkolltak.

A demonstrációkat az hívta életre, hogy múlt kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 160 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná. Később kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit annak érdekében, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.