Méretes cementzsákok, feltornyozott téglák, odabent festékes vödrök. Egy cigány család készül bővíteni az otthonát Gyöngyöspatán, mert jön az első baba és szűkösen vannak. Nem hitelből építkeznek, és a kormány által favorizált falusi CSOK sem segít rajtuk. Azokban az utcákban, ahol ők élnek, kevesen büszkélkedhetnek egy éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal, leginkább amiatt, mert nem kapnak normális munkát. Dolgoznak persze, napi bejelentéssel, a helyi szőlősgazdáknál metszenek, kapálnak, a sorok közt hajlonganak. Amit így keresnek, elmegy a megélhetésre, félretenni, gyarapodni nincs miből.
Most azonban sokan egyszerre sok pénzhez jutottak, az iskolai szegregáció miatt nekik jogosan megítélt kártérítésből. Volt, aki sírt, amikor megpillantotta a számlakivonatán a másfél millió forintot: életében nem látott még egyszerre ennyi pénzt. – Majd elverik, elmulatozzák, odaadják uzsorásnak – rosszmájúskodott a többségi társadalom, a kormánypropagandából is kellő muníciót kapva ehhez. A hatalom atyáskodva és leereszkedőn idegen nyelvi tanfolyamra küldte volna őket, csak pénzt ne kelljen nekik adni, hisz mit szólnak ahhoz az „igazságérzetükben sértett” emberek, akik ezek szerint értelemszerűen valamennyien a többségi társadalom talpig becsületes tagjai.
A pénz egy része júliusban megjött, az össznépi mulatozás viszont a várakozásokkal ellentétben elmaradt. A romák az első napokban élelmiszert vásároltak, végre nem kellett nézni, futja-e csokira a gyereknek. Aztán elmentek a Tüzépre és építőanyagot vettek. Cserepet, téglát, kerítéslécet. Majd szórólapot kaptak az önkormányzattól, amiben a településkép védelmére figyelmeztetik őket, s arra, hogy ha lecserélik a tetőt vagy új kaput tesznek be, ahhoz a polgármester engedélye kell. Ő pedig akár egymilliós bírságot is kiszabhat, ha nem tetszik neki egy ház kék teteje, piros kapuja.
Főképp – de megengedjük, ez már a mi rosszmájúságunk – ha az az „emberek igazságérzetét sértő” állami kártérítésből épült.