Emmi;iskola;koronavírus;

2020-08-11 08:21:58

Intézkedési protokollt kapnak az iskolák

Ezt a záró szakmai egyeztetéseket követően juttatják majd el a köznevelési ágazat érintett szereplőihez – közölte az Emmi.

Valóban hagyományos tanévkezdésre készülnek, azonban figyelemmel kísérik a járvány alakulását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV Híradó megkeresésére. Azt is közölték, hogy a fertőzések megakadályozása érdekében részletes intézkedési protokollt is kiadnak majd, ennek konkrét időpontját azonban nem jelölték meg.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy látja, hogy a koronavírus felülírhatja a terveket, ezért szerinte nem számíthatunk csak normál típusú iskolakezdésre. Bár személyes beszélgetéseik az államtitkárral azt valószínűsítik, hogy lesz egy útmutató vagy ajánlás-csomag, de egyébként régióktól függően a fenntartóknak és az intézményeknek is lesz lehetősége önálló döntésekre – tette hozzá.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a tanév rendjéről szóló rendeletet – amit a korábbi években legkésőbb nyár elején megismerhettek az iskolák – még nem adta ki a tárca, és sok a kérdőjel a kollégiumok működése körül is.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint pedig jelentős késésben van az Emmi. „Az új Nat bevezetése szeptember elsejétől válik élessé, 1-5-9 osztályban, és még csak most írtak ki tanmenetek készítésére pályázatot a kollégáknak” – árulta el Totyik, aki szerint mindez elég jelentős késésnek számít az oktatási kormányzat munkájában.

Az Emmi a Magyar Nemzet kérésére kiemelte: a járványhelyzethez kapcsolódó, a köznevelésre vonatkozó részletes intézkedési protokollt a záró szakmai egyeztetéseket követően juttatják majd el a köznevelési ágazat érintett szereplőihez.