felmérés;iskolakezdés;

Többet szánnak idén az iskolakezdésre a szülők

Gyerekenként átlagosan 33 ezer 560 forintból tervezik elindítani a tanévet a családok.

Nőhet idén a családok iskolakezdésre szánt költsége: gyermekenként átlagosan 33 560 forintot terveznek elkölteni a szülők a becsengetéshez kapcsolódóan. Tavaly ez az összeg átlagosan 15-25 ezer forint között mozgott – derül ki a Vatera felméréséből. Az emelkedés oka, hogy a KSH-adatok szerint tavaly augusztusban 3,1, szeptemberben 2,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, és a tendencia azóta sem állt meg. Mivel lehet, hogy a szeptemberben kezdődő tanévben is lesz olyan időszak, amikor az online vagy a hibrid oktatási modell kerül előtérbe, a tanuláshoz szükséges eszközök száma és értéke is nőhet.

Boltban kell

A felmérésből kiderült az is, hogy bár a koronavírus hatására nagyobb mértékben jellemző az online beszerzés, az iskolakezdéshez szükséges termékek beszerzésénél fontos a fizikai megfoghatóság, a többség még mindig inkább a személyes beszerzés mellett teszi le voksát, összességében az iskolakezdési termékek 79 százalékát inkább személyesen veszik meg a szülők. A hagyományos vásárlást preferálók kétharmada (65%) elsődlegesen azért választja a személyes beszerzést, mert van lehetőség megnézni, megérinteni, felpróbálni a megvásárolt dolgokat, harmaduk (34%) pedig a gyermekkel közös programnak tekinti a beszerzőkörutat. Vannak azonban kifejezetten olyan kellékek, amelyeket a neten választanak ki, az esetek közel harmadában online vesznek iskolatáskát (31%), mágnes- és parafatáblát (30%), a tornazsákot (29%), illetve uzsonnásdobozt, kulacsot (29%). Ilyenkor a legfontosabb szempont az árak összehasonlíthatósága, a tolongás elkerülése, valamint az, hogy egyszerűen és célirányosan lehet keresni.

Magas azoknak az aránya (80%), akik kizárólag új termékeket vesznek a gyerekeiknek. A kérdőív eredménye szerint a környezettudatosság és a költséghatékonyság egyre inkább jellemzi a családokat:  a kutatásban résztvevő szülők ötöde használt termékeket is keres. Természetesen új írószereket, könyveket és füzeteket vesznek, de szívesen választanak megunt, sérülésmentes parafatáblát, iskolatáskát és babzsákokat. Nem csupán a vásárlás során tudatosak a szülők, hiszen a válaszadók több mint negyede (28%) el is adja a feleslegessé vált iskolához kapcsolódó cuccokat. Az ő 80 százalékuk rendszeresen értékesíti a már nem használt iskolatáskát, 48 százalékuk a tornaruhát, tornacipőt, 41 százalékuk a megunt tolltartókat, 40 százalékuk pedig a tornazsákot is pénzzé teszi.

Nem elég 10-20 ezer forint

Az adatok szerint nagyon kevesen (13%) vannak azok, akik tízezer forint alatti összegből oldják meg a kötelező iskolaszerek megvásárlását, illetve elenyésző, mindössze minden tizedik család hozza ezt ki 10 és 15 ezer forint közötti összegből. A kutatásban résztvevők negyede (26%) 15-25 ezer forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként és még ennél is többen vannak azok (29%), akik 25– 40 ezer forintot is hajlandók erre szentelni. Majdnem minden negyedik ember (22%) még 40 ezer forintnál is többet tervez idén az iskolakezdésre költeni, de akad olyan is, aki 600 ezer forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, ami egy teljes tanulószoba berendezését jelentheti bútorokkal és informatikai eszközökkel. 

A válaszadók több mint fele (57%) időben elkezdi a bevásárlást, a nyár elejétől kezdve vagy a szünidő közepén szerzi be a listán szereplő cikkeket, de közel ugyanannyian (43%) még mindig utolsó pillanatban teszik a kosarakba a szükséges holmikat. A felmérést végző online piactér felületén tavaly érezhetően augusztusban volt emelkedés az iskolakezdési kellékek beszerzésében, majd szeptemberben újabb növekedés következett és az október-novemberi időszakban ugyanazon a szinten maradt a kereslet. Már augusztusban lehetett látni a növekedést egyes kategóriákban, mint a bútor (irodaszék 106%, számítógépasztal 62%, íróasztal 29%), az iskolatáska (79%), és tablet (20%), de a laptopok (8%), a nyelvkönyvek (63%), és tankönyvek (134%)5 esetében csak szeptemberben. Így, mint közleményükben írták, várhatóan idén sem egyszeri nagybevásárlás lesz a jellemző. Az iskolakezdést megelőzően a szülők berendezik a tanulósarkot és megveszik a kezdéshez feltétlenül szükséges kellékeket, a becsengetést követően pedig beszerzik a még szükséges holmikat, így nem egy nagyobb kiadás terheli a családi kasszát és a felesleges dolgok megvásárlása is elkerülhető.