Szabadság

Nem lehet egyszerre érvényesen tiltakozni a génekben kódolt alattvalói mentalitás nevén nevezése ellen, és közben krumpliért, rezsiutalványért szavazatokat vásárolni. És ugyanígy nem lehet azért morgolódni, hogy 56-ban nem állt mellénk „a Nyugat”, közben pedig megkoszorúzni Hszi Csin-pinggel a Tienanmen téri mészárlás kommunista emlékművét, beszédesen hallgatni a kelet-turkesztáni (a megszállás utáni nevén: Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) elnyomásról, meg Minszkben parolázni Alekszandr Lukasenka belorusz diktátorral, és megígérni neki, hogy hiába sújtaná a rezsimjét az EU szankciókkal, mi majd úgyis megvétózzuk.

A szabadság mint filozófiai fogalom meglehetősen bonyolult, a lényege azonban nagyon egyszerű. És mégis annyira fontos, hogy a történelem összes jelentős gondolkodója kénytelen volt mondani róla valamit. A releváns mondások közül nekünk itt a keresztény Magyarországon talán Jézusé a legfontosabb: „Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik – ez ugyanis a Törvény és a próféták tanítása.”

Az az állítás, hogy a szabadság egyetemes érték, pontosan azt jelenti, amit első hallásra gondolnánk: hogy minden ember felelős minden ember szabadságáért. És a Lukasenkának, Dutertének, Gruevszkinek stb. tett gesztusok is éppen azok, amiknek látszanak: cinikus hatalomkufárok „ma neked, holnap nekem” jellegű megállapodásai, bebiztosított egérutak és – nem utolsósorban – árulások. A két nép, a magyar és a belorusz, talán tényleg közel van egymáshoz, ahogyan Orbán Viktor mondta, amikor minszki cimborájánál járt. Az viszont épp ezekben a napokban válik egyértelművé, hogy a belorusz népnek elege van Orbán ottani barátjából – aki most is ugyanolyan jellemtelen gazember, mint az elmúlt öt, tíz vagy huszonöt évben, csak éppen mára kifogyott a krumpliból.