Anglia;érettségi vizsga;

2020-08-13 15:21:16

Érettségi káosz Nagy-Britanniában

Hatalmas a felzúdulás az Egyesült Királyságban az érettségi vizsgák elmaradása miatt kikalkulált jegyek miatt. Angliában a diákok csaknem 40 százalékának a minősítését rontotta le egy algoritmus.

A vizsgaeredmények e heti nyilvánosságra hozatala minden eddigi példánál jobban érzékeltette a koronavírus-válság maradandó hatását a fiatalokra. Skóciában már a hét elején, a szigetország többi részében csütörtökön vált hozzáférhetővé az érettségiző diákok számára, milyen teljesítményre tartották őket érdemesnek saját iskoláik, illetve a vizsgabizottságok és az angliai helyzetet még tovább bonyolító OFQUAL, az iskolai minősítések regulációért felelős hivatal. A brit kormány és az autonóm tartományok március 23-át, az országos karantén kihirdetését követően rendkívüli gyorsasággal hozták meg a döntést az érettséginek megfelelő májusi "A-level"-vizsgák eltörléséről. Akkor úgy határoztak, hogy az egyes diákok eredményeit az év eleji próbavizsgák kimenetele és a tanárok által előre feltételezett produkció alapján állapítják meg. Később kerültek be a képbe a vizsgatestületek, melyek országos összefüggésbe helyezték az értékelést, melyet azután az OFQUAL által kidolgozott bonyolult számítógépes algoritmus megváltoztatott.

Az északi tartományban, ahol az új tanév is megkezdődött, már hétfőn megkapták az érettségizők a bizonyítványt, melyben a csillagos A a legjobb és az E az "átment" jegy. Mindennek természetesen az egyetemi felvételi szempontjából van igazán jelentősége. Az átlagos, nem kiemelkedő színvonalú felsőoktatási intézmények gyakran nem is felvételiztetnek, csak rögzítik, milyen szintet kell elérni a vizsgákon. Alulteljesítés esetén vagy sima elutasítás a kimenetel, az UCAS egyetemi felvételi rendszerén keresztül lehet alkudozni, vagy egy másik egyetemen próbálkozni, ahol elégségesnek tartanak egy gyengébb fokozatot is. Skóciában mintegy 125 ezer érettségizőnek változtatta meg, értékelte alacsonyabb szintre a felülvizsgálati úgynevezett moderációs bizottság az iskola által felterjesztett eredményt. A minden képzeletet meghaladó felzúdulást követően Nicola Sturgeon tartományi kormányfő - brit politikustól szokatlanul - bocsánatot kért az érintett iskolásoktól. Erre különösen azért volt szükség, mert aránytalanul sok hátrányos helyzetű, vagy fogyatékkal élő diák jegyeit "nullázták le", figyelmen kívül hagyva elő-érettségijüket, kockára téve egész jövőjüket. A népharagot csillapítva, teljes fordulatot végrehajtva Edinburgh visszavonta a felülbírált értékeket és minden diák az eredeti iskolai prognózisnak megfelelő osztályzatot kapott.

Amikor csütörtök reggel az angliai, walesi és észak-írországi érettségizők számára is eljött az igazság pillanata, a riogatások miatt felgyülemlett feszültség indokolttá vált. Első becslések szerint a felülvizsgálati grémium Angliában a jegyek országos "inflálódásának" elkerülése érdekében, egyben az iskolák "történelmi" eredményeinek beszámításával a diákok csaknem 40 százalékának a jegyeit rontotta le, még ha többségüknek "csak" egy fokkal is. Ez azt jelenti, hogy e sorok írásakor mintegy 280 ezer angliai fiatal érez csalódottságot. A kormány álláspontja szerint a jegyek maradnak. Lehet azonban fellebbezni. Az angol tanulók megkaphatják a próba-érettségin kapott, illetve az iskola által prognosztizált jegyeiket, sőt vállalhatják, hogy ősszel leteszik a vizsgákat. Utóbbi esetben egy évet várniuk kell az egyetem elkezdésével. A pontosság kedvéért: a walesi és északír tanulók nem választhatják elő-érettségi tesztjük beszámítását.

Aligha volt kétséges már márciusban, hogy semmiféle becslés nem lesz képes pótolni a fizikai valóságban letett vizsgákat. A Covid-19 szellemi áldozatai egyetlen dologban reménykedhetnek, hogy maguk az egyetemek mutatnak a szokásosnál nagyobb rugalmasságot és elnézik az elvárttól elmaradó jegyeket. A tévécsatornákon megszólaltatott cserben hagyott diákok közül a Sky News-nak nyilatkozó Wiktoria Sniadowska tanárai előzetesen három A-t adtak neki, amit az algoritmus BBC-re változtatott. A lány kelet-londoni, leytoni iskolájában az az érzés uralkodott el, hogy "a vizsga és a tanári osztályozás kiiktatásával a diákok elvesztették a kontrollt saját sorsuk felett".