Előfizetés

Vírusföldrajz

Személyes élmény: Dániában ingyenes (nem kötelező, de ajánlott) a vírusteszt az országba érkezők számára. A mintavétel talán egy perc, az eredményre nem kell várni, elektronikus úton a delikvens után küldik. Mindenki jól jár: az állam tudja, hogy gond esetén kit (és kinek a kontaktjait) kell keresni, a polgár információhoz, a közösség biztonsághoz jut. Vagy vegyük Európa másik szegletét, Máltát, ahol bárkinek, külföldieknek is van ingyenes autós tesztelés, a McDrive-okhoz hasonló szisztémában. Mi van ezzel szemben Magyarországon? Kötelező, saját zsebből finanszírozandó (30-90 ezer forintba, vagyis az ismert piaci árak többszörösébe kerülő) teszt a hazatérőknek bizonytalan eredménnyel, táppénzmentes otthonlét, meg szintén kötelező karantén – természetesen csak akkor, ha az ember nem focista, kormánypolitikus vagy a Fidesz vendéglátását idehaza élvező nemzetközi sikkasztó, bukott diktátor. Fél évvel a járvány kitörése után sem fölösleges talán emlékeztetni rá: a maszkviselés mellett a kiterjedt és alacsony küszöbű (azaz könnyen hozzáférhető és olcsó vagy díjmentes) tesztelés bizonyult eddig a leghatékonyabb járványmegelőző eljárásnak; pártunk és kormányunk a maga végtelen bölcsességében mindkettőt igyekszik ignorálni. Amúgy pedig a befizetett járulék alapján nyújtott egészségügyi ellátás a fülkeforradalomig ugyanúgy biztosítási jogviszony volt, mint a munkanélküli segély – ma már (ugyanakkora elvonás mellett) mindkettő a kormány kegyétől függ. Miközben egyébként a 2011 előtti, meg a mostani alkotmány szerint is tilos a szociális biztonság és a többi alapjog ilyesfajta indokolatlan korlátozása. Nekünk sem Észak, sem Dél nem diktál, a Nyugatot hagyjuk a saját romlottságába fulladni – szerencsére Keleten még találni olyan példákat, amelyeket az Orbán-kabinet is követésre méltónak ítél.

Kásler doktor és az Árpád-ház

Identitásunkat (bizonyos kivételekkel) a nyelvünk határozza meg, ami egyben egy kulturális közösséget is kialakít. A nyelvi kontinuitás alapján keresett őseink 1500-2000 évvel ezelőtt szakadtak ki az ugor nyelvi közösségből. A folyamatosan módosuló nyelvű, de nyelvi alapjait mégis megtartó magyar törzsek etnikuma azóta teljesen kicserélődött, talán többször is, miközben kevert etnikumok keveredtek kevertekkel. A székesfehérvári bazilikában 9 előkelő személy sírja vészelte át a török-dúlást és egy robbanást. Az egyik sír III. Béla királyunk csontvázát rejtette. Kásler doktor csoportja a csontokból DNS-t vont ki, és modern módszerekkel vizsgálatokat végzett a mintákon. Az Y-kromoszóma a többi kromoszómához képest kevés gént tartalmaz, de ezek a gének teszik a férfit férfivá. A géneken kívüli DNS nem kódol fehérjéket/tulajdonságokat, ezért a természetes szelekció sem hat rá. A mutációk ezért ezeken a részeken összegyűlnek az ezer évek során, és a leszármazási vonalra jellemző „mintázatok” alakulnak ki. Az ilyen úgynevezett haplocsoportok segítségével lehet a férfi-ági rokonságra következtetni. A szerzők az irodalmi adatok alapján úgy számoltak, hogy a vizsgált DNS-szakaszon 100-150 évenként történik egy-egy mutáció, ami alapot ad a haplocsoportok elágazódási idejének (sajnos eléggé pontatlan) becslésére, illetve a III. Bélához viszonyított rokonsági fok meghatározására. A kutatók Baskíria hegyes vidékén találtak bizonyos százalékban egy az Árpád-házival távoli rokonságban levő haplocsoportot, egy még távolabbit pedig Észak-Afganisztánban, az ókori Baktriában. Az észak-kaukázusi cserkesz minták pedig annyira távoli rokonságot mutattak, hogy a szerzők ezeket figyelembe se vették. A szerzők eredményeiket 2020. július 7-én közölték elektronikus formában az European Journal of Human Genetics c. folyóiratban. A munkának van egy előzménye is: Archaeological and Anthropological Sciences, 11, 1345–1357, 2019. – A közleményeket letöltöttem az internetről és átnéztem őket. Kásler doktor sajtótájékoztatóján nem vehettem részt, a közlést a 444.hu-tól vettem át, úgyhogy ebben a tekintetben csak az ott megírtakból tudok idézni. Kásler doktor hallgatólagosan feltételezi, hogy a férfi-ági leszármazás egybeesik a dinasztikus leszármazással, pedig ez csak akkor igaz, ha 4500 éven át egyik ősanya sem lépett félre. Kásler doktor szerint „Baktria területéről lassú mozgás indult el nyugati és északi irányba, majd kétezer évvel ezelőtt már az "Árpádok" családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el.” Az eredeti cikkben viszont szó sincs a Baktriából Baskíria felé történő „lassú mozgásról”, a vizsgálati adatokból ilyen következtetést nem lehet levonni. Ugyanakkor a régóta ismert és nagyon gazdag nyelvészeti és régészeti adatok épp egy ellentétes irányú, több hullámban történő masszív vándorlást bizonyítanak, egészen India közepéig terjedően. Kásler doktor teóriája az újkori magyar mitológiának ágyaz meg. Autodidakta őstörténészeinknek (egyébként én is az vagyok) egyik kedvelt véleménye, hogy a magyar, vagyis ez a pozitívan különleges lény nem származhat mástól, csakis a legrégibb kultúrnéptől, a suméroktól. De hát hogyan kerülhettek állítólagos sumér őseink Baskíriába vagy az Urál-menti sztyeppére? Kásler doktor segítségével a félút már megvan. De amennyiben a Krisztus nevű parthus hercegtől vagy annak rokonaitól származnánk, szinte már az egész utat megtettük. Van azonban egy másik probléma is. Kásler doktor ui. hallgatólagosan feltételezi, hogy Baktria lakói 4500 éven át egy helyben ülve várták, hogy mintát lehessen venni tőlük. Más szóval: fel sem merült benne, hogy a mostani tadzsik, pastun és dári lakók máshonnan is érkezhettek. A kutatók Baskiriában találták meg III. Béla távoli, de az afgánnál közelebbi férfi-ági rokonait. Ezek az adatok nagyon érdekesek, de Kásler doktor igyekezetének ellenére sem alkalmasak arra, hogy térben és időben elhelyezzük III. Béla távoli felmenőit: „Kétezer évvel ezelőtt már az "Árpádok" családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el.” Ez a mondat egyébként azt az állítást látszik alátámasztani, miszerint az ősmagyarság vándorlásának egyik állomása a baskiriai Magna Hungaria lett volna. Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy az onogur törzsszövetség felbomlásakor került fel délebbről Baskíria szélére egy ősmagyar nyelvű töredéknép. „A miniszter nagyon valószínűnek nevezte, hogy a dinasztia és a kísérőnépek innen folytatták tovább az útjukat.” Ezzel Kásler doktor a középkori magyar királyság intézményét a távoli múltra is kiterjeszti, pedig még az ennél jóval későbbi Árpádnak is csupán egy laza törzsszövetség vezetőjévé sikerült felemelkednie. Az idézett mondat egyébként azt is feltételezi, hogy Árpád férfi-ági ősei sok generáción át együtt mozogtak a magyar törzsekkel. Lehet, hogy így volt, de erre sincs bizonyíték. Ugyanez a probléma fordul elő az eredeti közlemény Diszkussziójának számomra zavaros utolsó bekezdésében is. Az angol-nyelvű közlemény Bevezetése a következőt írja: „The Dynasty was founded by Prince Álmos (ca. 820 CE–ca. 894 CE).” Azaz hogy a dinasztiát a kb. 820 és 894 között élt Álmos herceg alapította, pedig akkoriban az emberek nem szoktak 74 évig élni. A cikk legelső irodalmi hivatkozása Hóman 1940–43-as könyvére utal. Hóman Bálint kiváló történész volt és vitatott politikus, de az utóbbi nem tartozik ide. Viszont egyedüli hivatkozásként használva a Kásler-féle cikk azt a látszatot kelti, mintha Hómannal lezárult volna a magyar középkor kutatása. Egyébként pedig megvan az oka, hogy épp ezt a hivatkozást választották ki: Prince Árpád lead the Hungarians into the Carpathian basin between 862 CE and 896 CE. (Árpád herceg 862 és 896 között bevezette a magyarokat a Kárpát-medencébe.) A honfoglalás egyik lehetséges, 862-es évszáma a sokszorosan cáfolt „kettős honfoglalás” elméletének ágyaz meg. Az egyébként kiváló régész László Gyula ui. az általa feltételezett első honfoglalást 870-re tette. „A Kárpát-medencét elfoglaló magyarok filogenetikai eredete erősen vitatott.” „Nyelvészeti érvek alapján azt feltételezték, hogy főként finnugor nyelvű népességből állt, míg az Árpád-ház szóbeli és írott hagyománya hun rokonságra utal.” Ezekben a mondatokban nem válik szét a nyelv és az etnikum fogalma. A nyelv nem etnikai kategória, a migrációk során a nyelv és az etnikum is erősen megváltozhat. A hun rokonságról való vita pedig már régen lezajlott. A H-betűt egy ófrancia szerzetes biggyesztette az Ungar elé. A h-hangot a franciák egyébként sem ejtik ki. Az Árpád-házi királyok krónikásai pedig nemcsak azért nevezték ki Attilát Árpád ősévé, mert ő is keletről jött, hanem mert Dzsingisz kán és Napóleon ehhez túl későn születtek. Nemcsak Kásler doktor, de előtte már mások is kijelentették: „A tényekkel nem lehet vitatkozni!” Én sem vitatkozom a feltehetően korrekt laboratóriumi meghatározások adataival. A probléma ott kezdődik, hogy a vezető archeogenetikai folyóiratoknak kiváló lektori (peer review) gárdájuk van a laborvizsgálatok elbírálására, de nem tudnak és nem is akarnak hozzászólni a magyar eredetmondák igazságtartalmához. Ez lehetővé tette, hogy a szerzők közül néhányan a vizsgálati eredményektől elrugaszkodva olyan régebbi és újabb mítoszoknak ágyazzanak meg, amelyek lelkes fogadtatásra találnak a laikus közönségnél és egyes vezető politikusainknál. Egy második menetben pedig Kásler doktor a tényeket ürügyként használta fel vágy-vezérelt mesék kitalálására. A fantáziálás lehántása után a megmaradó adatok már sokkal kevésbé érdekesek a laikusok számára. Jelentőségüket a következőképp próbálom behatárolni: a világ tudománya számára a vizsgálat eredménye csupán egy újabb haplotípus felfedezése a sok között. Számunkra viszont azért jelentős, mert ez a haplotípus az Árpádok férfi-ágára jellemző. Más, jövőbeli adatokkal összevetve pedig valamikor még értékes és fontos mozaikkockája lehet a magyar őstörténet jobb megismerésének.  

Új arc

A fehérek a következő 20-25 évben kisebbségbe kerülnek az Egyesült Államokban. A leggyorsabban a spanyol ajkúak (barnák) aránya növekszik, de a feketék és az ázsiaiak is szaporábbak a „kaukázusiaknál”, ahogyan a fehér rasszt hivatalosan hívják. Már 2008-ban is a demográfiai és az azokból fakadó felfogásbeli változások révén lehetett elnök Barack Obamából. Most pedig ezért természetes, hogy a Demokrata Párt egy félig indiai, félig fekete, női alelnökjelölttel vág neki a választásnak. Igazság szerint az a furcsa, hogy a republikánusok két fehér férfival próbálkoznak, mintha még mindig 1820-at vagy 1970-et írnánk. Az egyetemet végzők növekvő aránya is az „urbánusoknak” kedvez, úgyhogy a „népiesek” nagyjából most utoljára próbálhatják a fejüket a homokba dugni. A felmérések egyelőre arra utalnak, hogy talán már most sem kellene, de ezt majd meglátjuk két és fél hónap múlva. Ha zsugorodik is, most még jelentős az a választóréteg, amely kétségbeesetten a fehérségébe kapaszkodik, és a másmilyenekben, a kínaiakban, „mexikóiakban”, feketékben (és hogy ki ne hagyjuk, néha még mindig a zsidókban) látja saját bajainak okozóit. Amerika, „a nagy olvasztótégely” más korokban is küszködött a sokszínűséggel. Pennsylvaniában a XVIII. században kis híján polgárháború tört ki, amiért a tömegesen bevándorló németek saját nyelvükön tisztelték Istent. Aztán az írek, a kínai vasútépítők, a múlt század elején az olaszok, no meg a „hunkyk”, azaz az egy kalap alá vett magyarok és lengyelek voltak a lenézett, kigúnyolt, lustának minősített kisebbség – és még mindig csak a fehér arcoknál tartunk. A színes bőrt persze még az idegen nyelveknél és vallásoknál is nehezebb elfogadni. Amerika új arca nem Donald Trump, még csak nem is Joe Biden, hanem Kamala Harris. Ha Amerika olyan ország akar maradni, ahol csak az érdem számít, akkor egyre több nő  és nem fehér kerül vezetői pozíciókba. A folyamat természetes és visszafordíthatatlan. Mint Ovidius kétezer éve megállapította, omnia mutantur, minden változik.