Előfizetés

Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvégén

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.17. 08:35
Képünk illusztráció
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Akár másfélszeresére is nőhet az utasszám egy átlagos hétvégéhez képest
A vonatközlekedés is igazodik az augusztus 20-i ünnephez és az azt követő hosszú hétvégéhez – jelentette be a MÁV közleményében.
„Augusztus 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi, 23-án a szokásos vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. A munkanap-áthelyezés miatt 28-án a munkanapi, 29-én a pénteki menetrend lesz érvényes”

– közölték.

Felhívták a figyelmet arra, hogy akár másfélszeresére is nőhet az utasszám egy átlagos hétvégéhez képest, ezért a menetjegyek vásárlásáról érdemes időben gondoskodni. A vasúttársaság azt javasolta az utasoknak, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében használják a jegyértékesítő automatákat, az okostelefonokra letölthető MÁV applikációt, vagy vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás és az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét. A megfelelő mobiltelefonon, tableten is bemutatható az e-vonatjegy, ráadásul legalább 10 százalékkal olcsóbb a pénztárban váltott jegyeknél. Megjegyezték, hogy a megnövelt kapacitás ellenére gyorsan megtelhetnek az InterCity-vonatok, ezekre érdemes elővételben megvenni a menet- és helyjegyeket.

Novák Előd letépte a szivárványos zászlót a Városházáról, majd bátran elfutott

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.17. 07:45

Segítségképpen volt nála egy 15 méteres tűzoltólétra.
Eltávolította a szivárványos rongyot a budapesti Városházáról Novák Előd alelnökünk, ezért az LMBTQP propagandát védő rendőrök előállították – írta a Mi Hazánk Mozgalom szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A szélsőjobboldali párt szerint „ennek a családellenes jelképnek nincs helye az utcán, pláne nem a fővárosi önkormányzat homlokzatán”, ezért Nagy Attila fővárosi elnökük és más aktivistáik segítségével Novák Előd egy 15 méteres tűzoltólétráról eltávolította a zászlót. 
„A Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai először még visszaszerezték egy közeli szemetesből a szivárványos zászlót, ám Novák Előd kicselezve az időközben a helyszínre érkező rendőröket, az egyenruhások gyűrűjéből egy nagy futással ismét méltó helyére, egy, a városházától távol eső kukába dobta, majd visszasétált a tűzoltólétráért, s ekkor állították elő”

– olvasható a közleményben.

 Videón is megörökítették, ahogy a politikus Sir Robin módjára „bátran” elfutott a rendőrök elől.
„A Mi Hazánk szerint szégyen, hogy éppen száz évvel azután, hogy Horthy Miklós kormányzó megszabadította vörös rongyaitól a fővárost, Karácsony Gergely nemcsak azt a szellemiséget hozza vissza, hanem a többségi, jóérzésű magyar embereket provokálja egy ilyen emberiségellenes zászlónak a megjelenítésével”

– írta Toroczkai László pártja.

Múlt héten a rendszerváltás óta először kitűzték az LMBTQ-közösség szivárványszínű zászlóját a budapesti városháza homlokzatára. Karácsony Gergely főpolgármester azzal indokolta a lépést, hogy a főváros tavaly októberben hivatalba lépett vezetése azon dolgozik, hogy minden lakos, minden közösség érezhesse, hogy Budapest az ő otthona is. Budapesten általában ebben az időszakban tartják a Budapest Pride-ot, de idén nem lesz felvonulás a járványhelyzet miatt.

Újra meghirdették a Libegő-tendert

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2020.08.17. 07:45

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A Pokorni Zoltán vezette kerület szeptember elejére várja a létesítmény átépítésére vonatkozó kivitelezői ajánlatokat.
A XII. kerületi önkormányzat július közepén újból nekifutott a Libegő-tendernek: a Pokorni Zoltán (Fidesz) vezette kerület szeptember elejére várja a létesítmény átépítésére vonatkozó kivitelezői ajánlatokat. Már áprilisban is indítottak egy eljárást az egyköteles, körforgalmú, négyszemélyes függőszékes kötélpályája tervezésére, a meglévő építmények elbontására, valamint az új létesítmény kivitelezésére, azonban ezt júniusban hirtelen visszavonták. A Népszava okokat firtató kérdésére a kerület akkor azt válaszolta, hogy az ajánlattételre jelentkezők olyan nagy számban kértek kiegészítő tájékoztatást, hogy célszerűbbnek tűnt visszavonni a tendert és újat kiírni. Az új felhívást eleve az előzővel megegyező műszaki tartalommal, de a korábban felmerült kérdésekre adott válaszokkal pontosítva akarták megjelentetni. Az előzetes vitarendezési kérelmek között azonban a HVG szerint akadt olyan, amely azt vetette fel: úgy fogalmazták meg a feltételeket, hogy azoknak csak egy gyártó termékei feleltek meg, márpedig ez korlátozza a versenyt. Ilyen feltételek közé tartozott a billenthető kerékpártartó felszerelése, amely az új felhívásban már csak a függőszékek negyedénél elvárás. Az viszont az új kiírásban is szerepel, hogy legalább egy függőszéknek alkalmasnak kell lennie mozgássérült személy tolókocsiban történő szállítására.
Az átépítés idejét korábban két évre taksálta az önkormányzat, de a felhívásban már 28 hónap szerepel. A kerület egyúttal arra is felhívta a cégek figyelmét, hogy az eljárást eredménytelennek nyilváníthatják, ha a felújításra kért állami támogatást egyáltalán nem, vagy csak kisebb összegben kapják meg. A beruházás felett gyülekező viharfelhőket jelezte Tarlós István ex-főpolgármester Orbán Viktor kormányfőnek írt levele is, amelyben pandémia idején végrehajtandó közlekedéspolitikai intézkedések között egyebek mellett kitért a Libegőre. A beruházás „felejthetőnek” tartotta, sőt szerinte be is zárható a létesítmény, mert „megszűnőben az érdeklődés iránta”. Bár Tarlós István megelőlegezi, hogy a kerület más véleménnyel lesz az ügyről, de ellenérvként beveti a hárommilliárd forintos megtakarítást. (Időben elcsúsztathatónak, de akár véglegesen elhagyhatónak tartotta a fogaskerekű-projektet is, mondván kicsi az utasforgalma, használata inkább nosztalgikus időutazásnak tekinthető és autóbusszal könnyedén kiváltható.)
Pokorninak ennek ellenére aligha kell különösebben aggódnia. Bár a kabinet a járvány elleni védekezési alap feltöltésére hivatkozva jelentős összegeket vont el az önkormányzatoktól, a XII. kerületnek ígért extra fejlesztési pénzekhez nem nyúltak. A fideszes exminiszter kerülete összesen 7,375 milliárd forint állami támogatást kapott az idei évre négy feladatra. A Normafa Park kialakítására két tételben összesen 3,62 milliárd forintot, mélygarázs-építésre 1,2 milliárdot, közlekedésszervezésre 225 milliót, míg a Libegő felújítására 2,35 milliárdot. Csakhogy az összköltség az előzetes becslések szerint 3,8 milliárdra rúghat.