Egyesült Államok;Demokrata Párt;

2020-08-20 08:44:56

Az Egyesült Államokban hivatalosan is a demokraták alelnökjelöltje lett Kamala Harris

A virtuális pártgyűlésen a politikai „nagyágyúk” a koronavírus-járványt állították a kampány középpontjába.

Az amerikai Demokrata Párt virtuális elnökjelölt-állító konvenciójának szerda esti rendezvényén Kamala Harris volt a főszereplő, aki hivatalosan is elfogadta, hogy Joe Biden alelnökjelöltje legyen. 

 

Az alelnökjelölt beszédében hosszasan bírálta a jelenlegi elnököt, elsősorban a járvány miatt. Szerinte Donald Trump vezetői képességének kudarca életekbe és megélhetésekbe került.

Harris egyetértést szeretne látni az alapértékekben az emberek között.

Fontosnak nevezte a rasszizmus elleni harcot, mert „a rasszizmus ellen nincs oltás".

A Kerry Washington színésznő által vezetett virtuális rendezvényen a párt „nagyágyúi” is beszédet mondtak.

Hillary Clinton volt külügyminiszter, aki a demokraták elnökjelöltje volt 2016-ban, az őt akkor legyőző Donald Trumpról megjegyezte: „Szerettem volna, ha jobb elnök lesz belőle, de sajnos csak önmagát tudta adni".  

Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke a gyógyszerárak és az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentését említette fő célként. Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke szerint Donald Trump nem nőtt fel a feladathoz, mert képtelen rá, és – mint mondta – ennek a kudarcnak a következményei komolyak: 170 ezer amerikai halt meg, és több milliónyi munkahely veszett el. A volt elnök úgy vélekedett, hogy a mostani választások tétje az amerikai demokrácia sorsa, és kiemelten szólt a fiatalokhoz: