Előfizetés

És újra jött Jonas Kaufmann

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.08.21. 10:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Augusztus 19-én sok szempontból emlékezetes, túlzásoktól sem mentes gálát rendeztek az Eiffel Műhelyház parkjában. Valójában nem is egyet.
Bár van valamennyi átfedés a Sziget Fesztivál közönsége és az operarajongók tábora között – a Magyar Állami Operaház művészei évek óta jelen vannak a Sziget komolyzenei színpadán –, az Eiffel Műhelyház Parkfoglaló gálájára igyekvők többségére nagy valószínűséggel az újdonság erejével hathatott az a kisebb Sziget-élmény, amit a Kőbányai úton „biztosítottak” a rendezők. A délután öt órára meghirdetett kapunyitásra már az elején tömegesen érkeztek ­– a kétezer, kedvezményes áron kínált jegy mellett 180 ingyenes pokrócjegy is elkelt –, a bejutáshoz azonban ahhoz is sorba álltunk, hogy beférjünk a kerítés melletti hivatalos libasorba. Mindezt a mutatványt a 28-as villamos melletti szűk járdán kellett végrehajtani, persze a járdának is vége volt egyszer. A közönség nagy többsége – az Operaház ajánlását megfogadva – a közösségi közlekedést vette igénybe, parkolni a környéken ugyanis szinte lehetetlen, a parkban pedig nem volt szabad, és ilyenkor amúgy is dugó van a városban, a Könyves Kálmán körút teljesen beáll. A villamos nem jött szemből, és nem is köhögött senki, így mire a kapun belülre, a valóban profin kialakított beléptető sátrakhoz értünk ­épségben – ­ahol volt lázmérés, érintésmentes kézfertőtlenítés, csomagellenőrzés, karszalagragasztás maszkos-kesztyűs személyzet segítségével –, már nem lehetett megjegyzéseket hallani annak kapcsán sem, miért pont itt, a Belvárostól igen távol valósították meg az Operaház új játszóhelyét. Ami ugyanis látszik az Eiffel Műhelyházból és a parkból, az valóban csodaszép és ötletes, igaz, eddig több tízmilliárd forintjába került az adófizetőknek, és a műhelyház avatója is várat magára, bár volt már tavaly két hónap próbaüzem. Eső esetén az Órásraktárba terelték volna át a közönséget. A mintegy 25 percig tartó bejutás után a parkot volt idő felfedezni: egy félig világító, üveg emléktábláról például megtudhattuk, hogy Kodály Zoltán édesapja vasutas volt, és zeneszerzőnk vasútállomáson született – a MÁV egykori Északi Járműjavítójának a parkja ezért is viseli zeneszerzőnk nevét. A mobilvécék sora melletti tábla, mint ahogy később tényleg bebizonyosodott, azt a lehetetlen elvárást kérte a közönségtől, hogy kerülje a sorban állást. Egy mobiltábla a biztonsági előírásokat és az óvintézkedések sorolta föl – a zsebkendőbe köhögés és tüsszögés javaslatát jobb lett volna órásplakátra nyomtatni, bár nem volt jellemző, itt is akadt ez ellen vétő –, az utolsó metróért szurkolókat pedig megnyugtathatta: az előadást követően sűrűbb időközzel fog közlekedni az 1-es villamospótló, a 9-es busz és a 28-as villamos. (Hasonló járatsűrítés egy-egy Müpa-koncert után is jól jönne: a 2-es villamos megállójában a müpások alapból nem férnek el, pláne a Nemzeti Színház közönségével együtt, ha pedig koncert van a Budapest Parkban is, az mindenkinek kész katasztrófa.) Az már az Operaház honlapján volt olvasható, hogy az előadás várhatóan este tízkor ér véget, a járatok este tizenegyig közlekednek sűrűbben. A gála végül nem hatkor (azaz hat óra tízkor), hanem fél hét magasságában kezdődött meg – a biztonsági előírások nagyon helyesen komolyan vették –, és az már az első taktusoknál feltűnt, hogy az elmúlt fél évben nemcsak a közönség lett kiéhezett az élőzenére, hanem az Operaház zenekara is. És természetesen az énekesek: más magyarázat ugyanis nem lehet arra, hogy Kálmándy Mihály a Bajazzók prológja, valamint Boncsér Gergely Tonio cavatinája után (Az ezred lányából) még átrohant a Margitszigetre, ahol est nyolckor kezdődött a Bánk bán. Az első rész magyar (Kodály, Erkel, Ránki) blokkja előtt volt Leoncavallo, Donizetti és Rossini, nem is értettem igazán, miért nem lehetett tisztán egy nagy magyar blokkot adni, de így olyan élményekkel lettünk volna szegényebbek, mint például a (heti hírösszefoglalók után is aktuális) Rágalomária Szvétek László modern és értő felfogásában, vagy Rosina áriája Balga Gabriellától. A közönség soraiban volt, aki Gyurkovics Mária alakításával vetette össze, amiből Balga jól jött ki: a szerephez illőn igazi vadmacska volt, nem pedig szende, ráadásul még egy repülővel is interakcióba lépett. A Háry János Intermezzója előtt jött Ókovács Szilveszter első intermezzója, aki igyekezett a miskolci gyorssal és a WizzAir-rel elviccelni, hogy a közelben megy a vasút, a fejünk fölött pedig egy légifolyosó van. A főigazgató és a gála háziasszonya, Gyüdi Melitta szellemesen oldották a műsor töménységét – két-három gálára is elegendő volt a program –, persze az is elhangzott, hogy itt épp a nemzettudat erősítése folyik, így a jelen lévő Varga Judit igazságügyi miniszter is megnyugodhatott, hogy elvállalta az Operaház francia évadjának fővédnökségét. (Az évad előadásait havonta hirdetik meg, bérletek nem, csak jegyek lesznek kaphatók.) A második rész ennek jegyében Carmennel kezdődött a Habanérával és Szántó Andreával, és persze lehetne kötekedni, hogy Mascagni és Puccini mellé hogy kerül Wagner, Bernstein és Gerschwin, de a közönség soraiban is sokaknak van kedvenc előadója, áriája, és jó eséllyel ez is, az is betalált. Az énekesek mellett az Operaház zenekara és énekkara is rendkívülit nyújtott, nagyon jól vette a különböző zenei világok közötti váltásokat. A második rész végére hagyták a kiváló Palerdi Andrást Porgy dalaival. Mint büszkén hangoztatták, a „mi fehér Porgy és Bess-ünkből”, arról azonban nem esett szó a felvezetésben, hogy Palerdi identitásának „elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat”, mint ahogy azt tavaly Ókovács Szilveszter kérésére, a jogilag vitatható módon bemutatott Porgy és Bess előtt kinyilvánították a szereplők. Jonas Kaufmann fellépése az előadás tervezett befejezésekor, tíz óra előtt kezdődött, az Operaház zenekarának új felállása kísérte. Bár ekkorra már valószínűleg a közönség jó része elfáradt, de Kaufmann kedvéért nemcsak a bizarr sorban állást kockáztatja meg a rajongó (miután elzarándokolt a Kőbányai útra), vagy hallgatja végig a nem slágergyáros Hugo Wolf dalait a Müpában 2018-ban, produkál teltházakat az Uránia mozi koncertvetítésein, hanem a fáradtságán is erőt vesz. Kaufmann egy kicsit olyan számos operarajongónak, mint rockernek a Rolling Stones: bár Marton Éva születésnapi koncertjén közreműködött, sokáig úgy tűnt, sosem jön el hozzánk – most már ez a második alkalom. Kaufmann másfél órás gálája valójában egy második (harmadik), önálló gálának is beillett. Egészen más élmény élőben hallani ezt az egyedi, lágy, sötét tónusú tenort, mint lemezen – rajongói joggal nevezik tenor új királyának. Ám a tenorokhoz, vagy az operacsillagokhoz kapcsolódó (olykor) indokolt sztereotípiákat cáfolta: Kaufmann egy rendkívül közvetlen, szerény, allűröktől mentes (a koncertfilmekhez képest komolyabb) emberként mutatkozott meg a színpadon, igyekezett mindvégig személyessé tenni egy-egy áriát. Itt is voltak bőven slágerek (Képária, Turiddu búcsúja, Nessun Dorma, Levélária), sőt, még egy apró gikszer is adódott a Virágáriában, amin Kaufmann felszívta magát, és onnantól még nagyobb koncentráltsággal mutatta meg, mennyire sokoldalú és sokszínű, minek is köszönheti a hírnevét. Hat ária, négy ráadással – minden Kaufmann-rajongó álma teljesült. A Parkfoglaló emlékezetes este marad, még ha túlzásba is vitték a jót, ennyire még egy Wagner-opera sem hosszú. Fél tizenkettőkor a járatsűrítés még fennállt, ám aki metróhoz igyekezett volna, annak maradt a taxi. Igaz, ezt is megszervezték. Infó Parkfoglaló gála Jonas Kaufmann-nal és 21 magyar magánénekessel Eiffel Műhelyház Rendező: Almási-Tóth András Karmesterek: Kocsár Balázs, Medveczky Ádám, Rajna Martin, Jochen Rieder  

Puskás Öcsi a lobogón és a musicalszínpadon

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2020.08.21. 07:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A sötét, rettenetes ötvenes évek, hősök és gyűlölt ellenségek jelennek meg a Puskás a musical című előadásban, amelyet végül az augusztus 20-i ünnepre időzítettek az Erkelbe.
Győzni kell az életünk árán / Bármi vár, itt nincs aki fél (hej, hej)/ Magyarország a góljaink szárnyán / Harcba száll a győzelemért – éneklik az Aranycsapat tagjai az Erkel Színházban a Puskás a musical című előadás főpróbáján. A szerzők „ Juhász – Szente –Galambos” valószínűleg nem indulónak szánták a dalt, mégis a színpadon pillanatok alatt az lesz belőle, és a hangsúly kedvéért többször is elhangzik. Azt hiszem, nem lehet és nem érdemes vitát nyitni arról, hogy a mostani hatalomban lévők számára, főként aki vezeti az országot, igencsak tetsző ötlet egy Puskás-musical. Lehet érte jó pontot kapni, sőt állami és szponzori támogatást is bőven. Nem beszélve a bevételről, hiszen lehet vinni vidékre, sportcsarnokokba, vagy akár stadionokba. Igaz, ha beütjük az internet keresőbe, hogy Puskás-musical, akkor Böhm György rendező neve is megjelenik, aki korábban beszélt egy hasonló tervről. A történet azonban úgy alakult, hogy Szabó László producer a már előbb jelzett Juhász Levente zeneszerzővel, Galambos Attila szövegíróval, illetve Szente Vajk rendezővel, aki szerzőként is jegyzi a művet, kezdett el dolgozni a Puskás-musicalen. A nyilatkozatok szerint szabadtérre tervezték, de a járványhelyzet miatt végül úgy döntöttek, hogy legyen augusztus 20-án az előbemutató. (A kormány előzőleg azt kommunikálta, hogy nem lesz semmilyen felhajtás, na persze egy színházi premier nem is számít annak, ráadásul egy magánprodukcióról van szó, amelyre az alkotók közül ketten, Szabó László és Szente Vajk, egy új projektcéget hoztak létre.) A Puskás Ferencről és az Aranycsapatról szóló művel nem akartak tovább várni, ráadásul épp hetvenöt éve, 1945. augusztus 20-án szerepelt először a válogatottban a musical címében feltüntetett futball-legenda. Amíg gyűltek a nézők az Erkel széksoraiba addig szorgalmasan gyakoroltak, játszadoztak a futballisták a színpadon egy lábteniszasztalon (teqball). Mi más lenne persze, mint egy magyar találmány. Aztán nagy lendülettel elkezdődött a musical. Rákay Tamás és Kovács Yvette Alida tervezők igyekeztek látványos teret, illetve jelmezeket tervezni, dominál a nemzeti szín, a vetített kulissza és sok minden, amit az Erkelben, gondolom, rövid idő alatt meg lehetett oldani. Dinamikus, olykor dallamos Juhász Levente zenéje és kifejezetten domináns és hatásos Túri Lajos Péter koreográfiája. Nagy a felelőssége Galambos Attila szövegírónak. Sok mindent lehetett volna kezdeni egy Puskás Ferenc életéről szóló művel. Ez a történet azonban nem árnyal, nem tesz még kísérletet sem arra, hogy mélyebb összefüggéseket kutasson. Itt bizony vannak a hősök, elsősorban persze Puskás, akik semmi mást nem akarnak csak futballozni és vannak a gaz kommunisták, akik egy ideig használják ezt a szándékot, de később amikor már úgy alakul például a vesztes világbajnoki döntő után elkezdik módszeresen kinyírni korábbi kedvenceiket. Igyekeznek velük elvitetni a balhét. Aztán valaki ezt kibírja, sok áldozat árán képes máshol új életet kezdeni, mint például Puskás, más viszont itthon szenvedi meg az eseményeket, vagy egyszerűen eltűnik a süllyesztőben. A legfőbb probléma, hogy a képlet rendkívül leegyszerűsített, léteznek a hőseink és a gyűlölt ellenségeink. Nincs más alternatíva. Mintha ez a narratíva ma is nagyon ismerős lenne. Arról nem beszélve, hogy elképzelhető, ma is vannak fiatalok, akik egyszerűen csak színészek akarnak lenni, aztán jön az a fránya politika. Az előadás óriási apparátust mozgat. Sok táncos, gyerekszereplő, statiszta jelenik meg. A teljes Aranycsapatot eljátsszák. A címszerepben Veréb Tamás erőteljesen énekel, kitűnik Ember Márk, mint a verseket és a focit egyaránt kedvelő renitens Czibor Zoltán. Hálás a két negatív szerep. Farkas Mihály minisztert Nagy Sándor játssza, bátran karikírozva és kellően sátáni P. Szabó Szilveszter egy fiktív figuraként, Vörös elvtársként. Gubik Petra is egy fiktív szereplőt játszik: Klárát, aki plátóian szerelmes Puskásba, teszi ezt úgy, hogy az egyik jelenetben szinte felrobbantja az Erkelt. Puskás Öcsi, a hősünk pedig miért éppen a magánéletben botlana meg… Az előadás végén néhány percben megjelenik újra az Aranycsapat, archív fotókkal is, Novotny Zoltán hangján pedig mindenkihez egy kis történet. Dicső és szétroncsolt életek, korai halálokkal. Ez a néhány perc tényleg katartikus. Infó Juhász-Szente-Galambos Puskás a musical Rendező: Szente Vajk Előbemutató: Erkel Színház 

Átadták az idei Bujtor István-díjakat

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.20. 21:13

Összesen 39 elismerést osztottak ki augusztus 20-án.
Átadták az idei Bujtor István-díjakat csütörtökön Balatonszemesen, ahol zajlik a XI. Bujtor István Filmfesztivál – jelentette be a Magyar Versmondók Egyesülete szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Összesen 39 díjat osztottak ki augusztus 20-án. Díjazták a legjobb rendezést, a színészi játékokat, az operatőri és az utómunkát, a legjobb forgatókönyvet és magukat a filmeket is. A díjakat Bujtor Judit védnök, Janisch Attila zsűrielnök, Lutter Imre fesztiváligazgató és Takács Bence műsorvezető adta át.  A Bujtor István-díjat a karanténfilmek közül Hász Áron és Honti Arián: Tinnitus című alkotása kapta, amely egy posztapokaliptikus világot ábrázol, ahol egy ismeretlen hang, Tinnitus elviselhetetlenné teszi a felszínen való életet. A dokumentumfilmek között Zurbó Dorottya (Éclipse Film) Könnyű leckék című alkotása lett a fődíjas. Játékfilm kategóriában két elsőfilmes alkotó nyert: Szeleczki Rozália a Rozgonyiné című, Arany János ismert balladájának humorral, drámaisággal, érzékiséggel telített izgalmas, mai történetté való adaptálásáért vehette át a Bujtor István-díjat. Füzes Dániel a Szokásjog című filmjéért kapta meg a Bujtor-díjat.   Az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjét, a Foglyokat a zsűri alkotói különdíjban részesítette, a különleges élethelyzetbe került lakóközösség egyes karaktereinek és a szituáció egészének drámai, de humorral átszőtt bemutatásáért. 
A Szokásjog című fődíjas filmben nyújtott női epizódszerepéért Fehér Annát színészi díjban részesítette a zsűri. Nagy Márk a Szokásjog, míg Mohai Tamás a Szajki Péter rendezte Most van most című film Tompos Kátya partnereként alakított főszerepéért vehette át a legjobb férfi színésznek járó díjat. A Rubens lány című Dér András-filmben finom humorral átszőtt, érzékeny, bevállalós alakításáért Bajor Lili kapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat, míg a fődíjas Rozgonyinéban megjelenő összetett női címszerep érzékeny és hiteles megjelenítéséért Törőcsik Franciska vette át a legjobb női főszereplőnek járó kis szobrot.  A legjobb forgatókönyv minősítését két film kapta: Csoma Sándor Casting, illetve Bak Zsuzsanna és Szabó Szonja A Mentor című alkotása. A legjobb operatőrnek járó díjat ugyancsak a Casting című film tudhatja magáénak, amelyben Balázs István Balázs tette átélhetővé az ábrázolt szituációk és karakterek élethelyzetét. Rendezői díjat kapott Arany János versének ötletes adaptációjáért és a gyerekszereplőkkel való intenzív, hiteles és komplex munkájáért Rudolf Olivér, az Emma című film rendezője.  A dokumentumfilmek között a portré kategória szakmai díját Mohi Sándor kapta a Nekem közöm van a világhoz című filmjéért.  Az újonnan létrehozott karanténfilmes kategória szakmai díját kapta a Körémzárva című film, Papp Máté rendezésében, a Koronavírus küldetés, amely Vadócz Péter alkotása. A versfilmek között az erőteljes atmoszférikus saját szociofotók és Szilágyi Domokos versének hatásos összekapcsolásáért a Gőzmozdonyok végnapjai című film operatőri munkájáért kapott szakmai díjat– Tarján Iván.  A díjak átadását a zsűritagok közül Janisch Attila, Kalász József és Wiegmann Alfréd rendezők értékelték. A fesztiválon Hollywoodból érkezett filmes stáb, a FilmProCast szakemberei mutattak be új, filmes tervezésre alkalmas applikációt, a zsűri az alkotókkal folyamatosan konzultált, míg a nézők a filmbemutatók után közönségtalálkozók keretében vehettek részt pódiumbeszélgetéseken. A rangos Bujtor István-díj a fesztivál névadó rendezőjének Tamango nevű hajójának aranyozott, kicsinyített mása, amely Árvay Zolta képzőművész alkotása. Ezt, valamint a kétmillió forint értékű összdíjazást adták át ünnepélyes keretek között a vetítési helyszínen, a Latinovits Művelődési Házban.