A Fővárosi Önkormányzat emlékművet kíván állítani a Háborúkban megerőszakolt nők sorsára emlékeztetve. Jogos és nemes kezdeményezés, hiszen a városainkban álló háborús emlékműveken kizárólag hősi halált halt katonákat láthatunk. Azoknak, akiket ők öltek meg, vagy akik velük végeztek, más országokban állítottak hősi emlékműveket. A katonák által megerőszakolt nők szenvedésére azonban a legutóbbi időkig legfeljebb személyes visszaemlékezések, vagy egyoldalú, átpolitizált feldolgozások emlékeztettek. Az ő áldozatuk sokáig tabu maradt, és gyakran a vétlennek kellett szégyenkeznie a rajta esett gyalázat miatt.
Az is helyes, hogy az emlékmű nevében többes számban szerepel a „háborúk” szó. Kétségtelen, hogy a háborúkban megerőszakolt nőkről hallva a magyar közvélemény elsősorban a szovjet hadsereg katonái által 1944-45-ben elkövetett, tömeges atrocitásokra gondol. Ezeket még azok sem tagadhatják le, akik amúgy tisztelettel gondolnak az országot a náci-nyilas uralomtól megszabadító Vörös Hadseregre. De a nyugati szövetségesek is tízezernyi német asszonyt és lányt erőszakoltak meg a maguk zónáiban. Nem beszélve a németek és szövetségeseik (köztük magyar katonák) rémtetteiről az orosz fronton.
A nők ellen elkövetett erőszak egyidős a háborúk történelmével. Amilyen súlyos hiba letagadni vagy bagatellizálni, ugyanolyan ostobaság valamilyen ideológiához kötni. A kereszt, a félhold, a horogkereszt, a vörös csillag és a „szabadság” nevében egyaránt elkövették, és a megtorlása még a demokráciákban is csak elszórt esetekben, nehézkesen történik meg.
Egy szempontból azonban hiányos a kezdeményezés, és nagyon remélem, hogy a főváros progresszív vezetése megfontolja az alábbi érveket. A háborúkban nemcsak nőket, hanem férfiakat is tömegesen megerőszakolnak, és ez is egyidős a háborúzás történelmével. Most nem a nők által a férfiak ellen elkövetett bántalmazásokra, a gender-viták egyik kedvenc témájára gondolok, hanem azokra a szexuális bűncselekményekre, amelyeket férfi katonák követnek el civil férfiak vagy hadifoglyok ellen. Ha a nők ellen elkövetett háborús nemi erőszak tabu, akkor a férfiak ellen elkövetett hasonló abúzus kétszeresen tabu. Pontosan ezért lenne szükség arra, hogy a szabad Budapest progresszív vezetése ezt a tabut is feloldja. Ezért a beígért társadalmi vita jegyében azt javaslom, hogy a felállítandó kompozíció a „háborúkban megerőszakolt nők és férfiak” sorsára emlékeztessen.
Nem kell a téma különösebb szakértőjének lenni ahhoz, hogy egészen döbbenetes adatokhoz jussunk a férfiakat ért háborús nemi erőszak méretéről. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti, lázadók terrorizálta részén a nők 30, a férfiak 22 százaléka lett szexuális bűncselekmények áldozata. Salvadorban a hadsereg börtöneiben a politikai fogoly férfiak 78 százaléka ellen követtek el szexuális erőszakot. Az Iszlám Állam az elfoglalt területek lakóinak a megalázására használta az ilyen erőszakot, férfiak és fiúk esetében is. Zinaida Djelilovic szarajevói kutató idén áprilisban publikálta a boszniai háború „utolsó tabujáról”, a férfiak elleni háborús nemi erőszakról szóló tanulmányát. Legszerényebb számítások szerint is legalább háromezer férfit erőszakoltak meg a fogolytáborokban és a megszállt területeken. Az elkövetők többsége szerb volt, de a tanulmányban nevesített bosnyák elkövető is szerepel. Az iraki Abu Ghraib börtönben az amerikai katonák által a meztelen férfi foglyokkal szemben elkövetett, szexuális jellegű megaláztatások képei az egész világot bejárták. Afrikában sok esetben az ENSZ békefenntartói erőszakoltak meg kisfiúkat éppúgy, mint kislányokat. A líbiai polgárháború során a férfi hadifoglyok egyharmada lett valamilyen formában szexuális erőszak áldozata.
Zinaida Djelilovic és más kutatók is hangsúlyozzák, hogy a megerőszakolt férfiaknak még nehezebb az őket ért abúzusról beszélni, mint a nőknek. Noha akaratuk ellenére és védtelenül lettek a szexuális erőszak áldozatai, sokan mégis őket, és nem az elkövetőket tartják homoszexuálisnak. Az elkövető katonák többsége amúgy nem is „elkötelezett” meleg, hanem részben szadizmusból, részint az ellenséges férfiak megalázása céljából, részint az „alkalmat kihasználva” és társai biztatására követi el tettét. Éppen ezért fontos, hogy ezt a tabut is megtörjük, szabad emberként ezekről a tragédiákról is beszéljünk. Ami sajnos más összefüggésben a mai Magyarországon is aktuális, hiszen a börtönökben napjainkban is rengeteg fiút és férfit erőszakolnak meg a rabtársai. Erről a legnyíltabban szegény Bogdán László beszélt, le is hurrogták miatta a hivatásos jogvédők.
A Fidesz-időkben felállított, a német megszállás áldozatai emlékének szentelt szobrot egyoldalúsága miatt támadta a demokratikus ellenzék. Nagyon remélem, hogy ez az új emlékmű mentes lesz a hasonló egyoldalúságtól, a háborúkban megerőszakolt nők és férfiak emléke előtt egyaránt tisztelegni fog.
A szerző publicista, volt európai parlamenti képviselő