Előfizetés

Óriási földgázmezőt talált a Fekete-tenger alatt Törökország

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.21. 15:26

Fotó: Turkish Presidency / Murat Cetin / AFP/Anadolu Agency
A lelőhely megszerzéséért Erdogan vállalta az egyre élesedő török-görög konfliktust is.
A török Fatih fúróhajó 320 milliárd köbméter földgázt talált a Fekete-tenger alatt – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken az isztambuli Dolmabahce palotából közvetített televíziós beszédében. Erdogan szerint Ankarának az a célja, hogy 2023-ban – a Török Köztársaság kikiáltásának 100. évében – a „nemzet szolgálatába” állítsák a fekete-tengeri földgázt, írja az MTI.  A török elnök hozzátette, hasonló jó hírt várnak a Földközi-tenger keleti medencéjéből is, ahol országa ugyancsak próbafúrásokat végez.
A török flotta kíséri a kutatóhajót
Fotó: AFP
A Fatih hajó július 20-án kezdte meg próbafúrásait a Fekete-tenger Tuna-1 megjelöléssel ellátott övezetében, amely mintegy 150 kilométerre északnyugatra található a török Zonguldak városától. – A térséget Sakarya gázmezőnek nevezték el – közölte Erdogan, hangsúlyozva: a rendelkezésre álló adatok alapján nagyon valószínű, hogy még több gázra bukkannak a területen. A török államfő leszögezte: azonnal hozzálátnak a gázmező feltárásához, majd kidolgozzák és végrehajtják a kitermelési tervet. Erdogan kiemelte: országa, amely éveken át gondokkal küzdött a külső energiafüggőség miatt, mostantól nagyobb biztonsággal tekint a jövőbe. Nyomatékosította, hogy eltökéltek abban, hogy gyökerestől oldják meg az energiakérdést.
– Addig nincs megállás és pihenés, amíg Törökország tisztán energiaexportőrré nem válik

– fogalmazott.

A felfedezés elősegítheti Törökország földgázfüggőségének csökkenését Oroszországtól, Irántól és Azerbajdzsántól. Törökország 2018-ban 49,3 milliárd, 2019-ben pedig 44,9 milliárd köbméter gázt használt fel, tehát a most bejelentett mennyiség az ország nagyjából hétéves gázszükségletét fedezi.   Az elmúlt időszak török próbafúrásai a Földközi-tengeren Ciprus és Görögország haragját váltották ki, amelyek szuverenitásuk megsértésének tekintik ezt. Az EU szerint a török kutatások sértik a nemzetközi jogot.
A feszültséget jelzi, hogy török vadászgépek jelentek meg Ciprus felett, a görögök pedig francia támogatással kezdtek hadgyakorlatba a Földközi-tengeren. A területi és gazdaságpolitikai vitákat Erdogan elnök csak tovább élezte azzal, hogy a Hagia Sophia után egy újabb, jelenleg múzeumként funkcionáló bizánci templomépület, a Kariye mecsetté alakítására is engedélyt adott. Erdogan pénteki bejelentését követően az euró és a dollár is elkezdett visszaerősödni a lírával szemben. Az euró értéke 8,50 környékéről 8,65-ig, míg a dolláré 7,20-ról 7,34-ig emelkedett a török fizetőeszköz ellenében. 

Bannon nagy bajban van: Trump kényesebb ügyei is előkerülhetnek

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2020.08.21. 14:55

Fotó: BRYAN R. SMITH / AFP
Az egykori stratégiai főtanácsadó már a tizedik személy az amerikai elnök környezetéből, aki ellen az elmúlt négy évben vádat emeltek.
A manhattani bíróság ötmillió dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezte Stephen Bannont. Donald Trump egykori stratégiai főtanácsadója a vád szerint társaival mintegy egymillió dollárt jogellenesen használt fel a mexikói határra tervezett „fal” építésére létrehozott alapítvány pénzéből. A nap barnította, amúgy a tőle megszokott módon ápolatlan Bannon a bíróságról távozóban azt mondta, hogy „az egész fiaskónak az a célja, hogy megakadályozza a fal felépítését”. Donald Trump választási ígérete volt a 3145 kilométeres amerikai-mexikói határon építendő „gyönyörű fal, amelyet a mexikóiak fognak kifizetni”. Ebből egy decemberi tájékoztatás szerint 150 km valósult meg, aminek zöme létező kerítést váltott ki, csupán öt km valóban új „fal” épült. A We Build the Wall (Mi megépítjük a falat) nevű alapítvány szervezői azt ígérték, hogy egyetlen centet sem fordítanak saját céljaikra. Felhívásukra mintegy félmillió ember küldött összesen 25 millió dollárt. Ebből Bannon és még két személy közreműködésével 100 ezer dolláros kezdeti, majd további havi 20 ezer dolláros fizetést juttattak Brian Kolfage-nak, aki kezdeményezte és a nyilvánosság előtt képviselte az alapítványt. Amikor megtudták, hogy vizsgálat folyik ellenük, áttértek a titkos üzenetváltásra és megpróbálták álcázni az utalásokat. Bannon nagy bajban van, mert a hozzá hasonlóan akár 40 évi börtönnel fenyegetett vádlott társainak érdekük a vádalku. Csak akkor reménykedhet számára valamelyest kedvező kifejletben, ha maga is együttműködik az ügyészséggel, ekkor viszont más, Trumpnak még kellemetlenebb ügyekről is kérdezhetik.   Bannon már a tizedik személy Trump környezetéből, aki ellen az elmúlt négy évben vádat emeltek. Az elnök az első adandó alkalommal elhatárolódott volt főtanácsadójától. Mint mondta, nagyon régen nem beszéltek és kezdettől ellenezte az alapítvány ötletét. Trump 2017 nyarán küldte el a Fehér Házból Bannont, mert az több kérdésben ellentmondott neki, és különben is, túl sokat forgolódott a reflektorfényben.  

Matt részegen dolgozott egy mentős Eperjesen

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.21. 14:53
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mindkét alkoholteszt több mint 3 ezreléket mutatott ki nála.
Tudatmódosító szerek hatása alatt történő veszélyeztetéssel gyanúsítottak meg egy 46 éves férfit, aki mentősként dolgozik, és ittasan teljesített szolgálatot Szlovákiában Eperjesen – írja a Parameter.sk. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a járőrök hétfőn nem sokkal éjfél előtt fújatták meg a férfit, az alkoholteszt pedig pozitív lett: 3,42 ezreléket állapítottak meg a szervezetében. A megismételt teszt 3,69 ezreléket mutatott.  
– A férfi felelőtlen cselekedetével olyan állapotban végezte a hivatását, amelyben a tudatmódosító szer hatása különösen veszélyes, ezzel veszélyeztethette mások életét, testi épségét

– tette hozzá a szóvivő.

A mentőst őrizetbe vették, akár kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.