Ha nekem lenne egy iskolás korú gyerekem, azt mondanám: most már elég volt a szerencsétlenkedésből, fiúk! Valamit kitalálnék, hogy az Oktatási Hivatalnál kiharcoljam a gyerek egyéni munkarendjét, ami szinte száz százalékos biztonságot kínál a koronavírus ellen.
Az persze nem kis baj, hogy még a szellőztetés rendjét is központilag akarja meghatározni a kormány, és tavaly ilyenkor éppen a magántanulói lehetőség engedélyezését vették el az iskoláktól, de egy elszánt szülő előtt nincs akadály. S a szülőknek elegük van a logikátlan központi rendelkezésekből, ahogy a pedagógusoknak is. Ha márciusban egyetlen hétvége alatt kellett átállni mindenhol a digitális oktatásra, akkor a vírus mostani terjedése mellett miért az a központi utasítás, hogy szeptembertől irány a suli?
Nincs több pedagógus, nem volt központi felkészítés a digitális oktatási módszerekről, tananyagról, nem cserélték le a kétszemélyes padokat az osztályokban, és nem is építettek sietve új tantermeket, hogy ketté lehessen bontani a 32 fős osztályokat. Nem kaptak tanácsot az iskolák, hogyan vigyék vissza a diákoknak azt a tíz százalékát, amelyik még Orbán Viktor szerint is eltűnt az oktatási rendszerből a tavasszal. Mi legyen ezzel az – óvodásokat is idevéve – 150 ezer (!) gyerekkel, hogy kezdje újra, hogy folytassa a tanulást? Hogy oldja meg az iskola, hogy ők is haladjanak és a többieket se húzzák vissza?
Még arra sem volt képes a közoktatás vezetése, hogy átgondolja, mit lépjünk, ha megint beüt a járvány. S ha ez bekövetkezik, hogy legyen minden diáknak otthoni eszköze a tanuláshoz, miből vegyenek a szülei laptopot, tabletet, okostelefont, köttessenek be internetet, és hogy teremtsenek neki nyugodt helyet, csendet, fűtött szobát és fényt a tanuláshoz. A szülők és tanárok azt üzenik, a kormány nem tudhatja le a maga felelősségét azzal, hogy az iskolák kapnak egy induló fertőtlenítő csomagot és mellé egy takarítási protokollt, aminek betartásához épp a takarítók hiányoznak. Nem lehet cél, hogy csak őket pótolja az iskolarendszer.