Előfizetés

Hullámsír

Tűnődöm: leírhatom-e azt, hogy a külügyminiszter korrupt? Leírhatom-e azt, hogy a magyar kormány korrupt? Leírhatom-e azt, hogy Magyarországon virágzik a korrupció, ráadásul állami szinten? Ez utóbbit miért ne írhatnám le: vannak intézetek, nemzetközi szervezetek, amelyek ezt mérik, kimutatják, leírják. A Transparency International Magyarország szerint 2020-ra a ranglistán újabb hat helyet rontottunk, az Unión belül pedig az utolsó helyen állunk. Az intézet összefoglalója szerint a jelenlegi hazai állami korrupció lényege az erőforrásoknak különféle eszközökkel történő újraosztása, az új elit megteremtése és a kormányközeli szereplők jutalmazása, helyzetbe hozása. Bizonyos csoportoktól az állam törvényi eszközzel elveszi vagy megvásárolja a vagyont, amit más csoportoknak ad oda. A közpénzszivattyúk révén az adófizetők pénze magánvagyonná lényegül át. Szóval a magyar állam korrupt. De vajon következik-e ebből, hogy a magyar kormány is korrupt és a külügyminiszter is korrupt? Ha megnézzük az előző leírást, jószerivel nem találunk benne olyan pontot, amelyet ne lehetne ráilleszteni Szijjártó Péter horvátországi nyaralására. Amit persze lehet úgy is nézni, hogy a külügyminiszter felült egy jachtra, hogy pihenhessen a családjával az Adrián, s hogy barátként vagy fizetség ellenében került oda, az mindegy is. Legalábbis nálunk mindegy. De olyan demokratikus országokban, ahol működnek a fékek és ellensúlyok, s ahol a társadalom tagjai nem tűrik a korrupció ilyen látványos formáját, ahol a sajtó az utolsó hírmorzsát is nyilvánosságra hozza minderről, ott egy ilyen eset főszereplőjének néhány napja sincs, amíg eljut a lemondásig. Egy ilyen országban meg sem próbálná a kancellária miniszter megvédeni a „lebukottakat”. De ha megkísérelné is, biztos nem azzal a bugyuta indokkal, hogy a szegény miniszternek még a horvát tengeren is dolgoznia kellett. Persze milyen szelíd mondat ez Földi László biztonságpolitikainak nevezett szakértő kijelentéséhez képest, aki szerint jogos lett volna a Szijjártót fényképező újságíró hajójának elsüllyesztése. Másként: az abban ülők legyilkolása. És akkor most ennek fényében tegyük fel újra magunknak a kérdést: leírhatjuk-e azt, hogy a magyar külügyminiszter korrupt? Leírhatjuk-e azt, hogy a magyar kormány üzleti partnerének hajóját nem használhatjuk semmilyen célra, nem hogy családi nyaralásra? Leírhatjuk-e, hogy nem veszünk igénybe magánrepülőt azért, hogy eljussunk a kikötőbe? Leírhatjuk-e, hogy nem csaphatjuk be a nyilvánosságot egy olyan fotóval, ami szerint Budapesten dolgozom, miközben az Adrián hajózok? És nem kapcsoltathatom ki a hajó helyzetjelzőjét, mert azzal veszélyeztetem mások életét? Adjuk meg a választ a kérdésre: nem, Magyarországon ezt nem írhatjuk le. Hiszen a hatalom embere szerint már azért is azonnali halálbüntetés jár, ha csak lefényképezzük az ártatlan külügyminisztert. Kérem, ezért ezt az írást is úgy olvassák, hogy nem is Magyarországról, nem is a magyar kormányról, nem is annak külügyminiszteréről szól.   

Üzennek

Az, hogy megmérgeztek, azt mutatja, jó irányba indultam. A Kreml szokása, hogy megöli az igazmondó embereket – így összegezett a haláltusáját vívó Alekszandr Litvinyenko. Tizennégy éve már, hogy a britekhez átálló orosz titkosszolgálati tisztnek egy londoni hotel bárjában  polóniumot csempésztek a teájába. Igen nehéz elhinni, hogy azóta a hírhedt KGB utódszervezetének minden nagyvadat célzó mérgezési kísérlete csődöt mond. Igaz, a csütörtökön megmérgezett Alekszej Navalnij állapota még válságos, orosz orvosai szerint annyira, hogy a szuperkórházként felszerelt német repülővel sem szállítható, de remélhetőleg Navalnij túléli ezt a merényletet. Persze meglehet, hogy a mérgezés puszta spekuláció, amint azt Putyin elnök szóvivője mondta. De az tény, hogy Oroszországban és a nagyvilágban ilyen véletlenek csak az elnök és/vagy az orosz titkosszolgálat ellenfeleinek számító orosz polgárokkal történnek. Mint ahogy az is, hogy véletlenül nem kerül sem polónium, sem más toxin valaki teájába, halandó emberek pedig ilyen mérgekhez hozzá sem jutnak. Mondhatnánk persze, hogy már a KGB sem a régi, csakhogy ez nem életszerű. Akit tényleg akarnak, azt el is teszik láb alól, akár nyílt utcán, lőfegyverrel, mint 2015-ben, az akkor legismertebb és legveszélyesebbnek számító orosz ellenzékit, Borisz Nyemcovot. Az utóbbi tíz év félresikerült orosz mérgezési kísérletei félelmetesebbek talán, mintha sikeresek lettek volna. Azt üzenik: megtehetnénk, és meg is tesszük, ha nem álltok le. Egyben azt is jelzik, a Kreml már inkább csak kényelmetlennek, mintsem igazán veszélyesnek tartja politikai ellenfeleit, és fenn kívánja tartani a látszatdemokráciát. A rezsim betonbiztos; látszólag demokratikus, többpárti parlament által elfogadott, az oroszok többsége által sokáig zokszó nélkül eltűrt törvényekkel tették azzá.

Madarat trolljáról…

Modern idők: madarat már inkább trolljáról ismerünk fel. Különösen, ha úgynevezett jómadarakról van szó. A szólást nem folytatom, mert az „embert barátjáról” durva személyeskedésnek tűnne a miniszterelnök úrral szemben. Pláne, hogy az egyik barát országában a gyanúk szerint akár megmérgezhették a legismertebb orosz ellenzékit, a másikról Belaruszban nem is beszélve. Ideje rendet teremteni az online világban, ezt mindenki beláthatja. Onnan jön a „balliberális cunami” (Kovács István, a Megafon alapítója), sőt a „liberális gőzhenger” is (Pesti Srácok). Nem is tudom, melyik a rosszabb, én már a sima cunamitól is frászt kapnék, gőzhenger nélkül. A feladat nem egyszerű. Ez nem holmi szimpla éjszakai törvényjavaslat, amit Semjén félálomban is lepötyög. Így Szent István ünnepe körül a vérszomjasabbak ábrándozhatnának ugyan a hengercunamisták fél karjának levágásáról is (mindjárt nem kattintgatnának annyit), de a kormány ennél sokkal finomabb lelkülettel bír. Talán ezért nem is nagyon került szóba első királyunk a miniszterelnök ünnepi beszédében. Még „a hazánk tartóoszlopára” felvésendő „vérrel és könnyel kiizzadt hét törvényt” is maga fogalmazta, nem ám az ódivatúan nyugatos Szent István. Akinek olyan törvény soha az életben nem jutott volna eszébe, hogy „minden magyar gyermek újabb őrhely”. (Anyák! Szüljetek őrhelyet!) És arról sem volt kiforrott elképzelése, nem hogy vérrel és könnyel kiizzadta volna, hogy meddig tartanak a meccsek. („Addig, amíg meg nem nyerjük”. Kár, hogy a bírók ezt általában nem tudják, és jönnek a hülye sípjaikkal, de majd ők is elolvashatják a haza tartóoszlopán. Talán érdemes volna több nyelven kiírni.) Az internet őrzése az őrhelybébik helyett egyelőre vezetőink kötelessége. Átkaroló hadművelet készül, mondhatni, egy új Barbarossa terv. Három hadseregcsoporttal támadunk, mint a németek a világháborúban az oroszokra. Csak a kicsinyhitűek nyavalyoghatnak, hogy annak se lett jó vége. Egyrészt beindul a ”profi Facebook-harcosok” képzése, másrészt lehet „nemzeti internet-törvény”, harmadrészt megpendítették a külön „jobboldali Facebook” frenetikus ötletét is. Már korábban mondogatták, hogy a városokban az önkormányzati választást a Facebookon vesztették el. A fiatalok között csökkent a népszerűségük, márpedig ez a nemzedék szinte kizárólag netfogyasztó. Megszületett a felismerés: tessék digitálisan trendinek lenni! Maga Kubatov Gábor fejtette ki: ahogy eddig „elvittek a hátukon minden választót a szavazófülkébe”, most „ezt kell megtennünk az internet világában is”. Mozgalmas kampány lesz: Kubatovék a választóikat viszik a hátukon, Orbán meg a libernyákokat. Én legalább tudom, melyik hátra kerülök. A kormányhű online lap azt hirdeti: „konzervatívnak lenni trendi, szexi és fancy”. A trollképzés (bocsánat: facebookharcos-nevelés) elindítója szerint „a konzervativizmus az igazi rock ’n roll”. (Bár nem tudom, hogy a rock and roll, a trendi, a szexi és a fancy mennyire nemzeti. Nem az ősi hun szókészlet részei, az biztos, de szerencsére nem is finnugorok.) „Hosszú távon vereségre vagyunk ítélve, ha hagyjuk, hogy a közösségi hálón csak a liberális korszellemmel találkozzanak a fiatalok” - fejti ki Kovács. Háborús ethosszal és retorikával vonzanák az ifjakat, a képzésre való toborzás jelszava: ”Csatlakozz a harchoz!” „Harcolni jó”. Szerintem meg nem, de hát gyanítom, nem is én vagyok a célcsoport. A Megafon Kft. szeptember 1-től indítja ingyenes harcosképző kurzusait. (Ne rohanjanak, lekésték: augusztus 20-ig lehetett jelentkezni. Talán majd a pótfelvételin.) A másik hadseregcsoport, az igazságügyminiszter által szervezett „Digitális Véleményszabadságért” bizottság már márciusban megalakult, bár munkáját kissé visszavethette az a botrány, amely a facebookos „rémhírterjesztők” rendőri zaklatása körül tört ki. A miniszter asszony a célt imígyen deklarálta: „átláthatóvá tenni a nemzetközi technológiai cégek működését”. Ami egyébként valóban rájuk férne, vitatható eljárások is fűződnek a nevükhöz. Különben is: a mi kormányunk közismerten él-hal az átláthatóságért. Itt született meg az ötlet egy nemzeti törvényre, amely a letiltásokat nemzeti (értsd: állami) hatáskörbe vonná. „Ne dönthessen egy amerikai szervezet a hazai demokráciáról” - érvel Péterfalvi Attila. Ez tényleg szörnyű volna, ennél pillanatnyilag csak az a rosszabb, ha a mi ismert hajlandóságú kormányunk döntene. A szintén baráti Törökország már el is fogadott egy hasonló törvényt, amely a nem parírozó Facebookot és társait 90 százalékos lassítással, gyakorlatilag leállítással fenyegeti. Személy szerint engem legjobban a harmadik irány nyűgözött le. Szintén a Pesti Srácok fogalmazza meg „egy saját platform, egy jobboldali Facebook” igényét. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó politológus a visegrádiak új, közös, alternatív Fb-ját javasolja. Nagyon helyes! Szerintem is roppant veszélyes csak úgy összeereszteni mindenféle embert. Ez már szinte multikulti, aminél a pokolban is jobb. Jöjjenek a külön karámok! Különben még a végén valaki ellopná a kiképzett Fb-harcosainkat, és idegen trollokkal ékeskedne.