Előfizetés

Közúti balesetek országszerte: az M0-ás autóúton hatan ütköztek

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.22. 13:44
Képünk illuszráció
Fotó: Shutterstock
Az M0-ás körgyűrűn jelentős torlódás alakult ki, az 1-es és a 64-es főúton pedig többen megsérültek.
Hat autó ütközött össze szombaton délelőtt  az M0-ás autóúton, Halásztelek külterületén – adta hírül a police.hu. A beleset oka egyelőre tisztázatlan, a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök a belső és a középső forgalmi sávot lezárták. A rendőrség torlódásra figyelmeztetett. Két kilométeres sor keletkezett ugyancsak az M0-s autóúton: utóbbiról az MTI az Útinform információi alapján azt közölte, hogy Nagytéténynél is történt egy baleset. Később azt írták, a Nagy-Duna hídon szintén több jármű karambolozott, ott a belső sávot zárták le, emiatt 8-9 kilométer hosszú torlódás alakult ki.    A rendőrségi portál szerint rövidebb-hosszabb ideig ugyancsak lezárások voltak karambolok miatt két másik főútvonalon is. Az 1-es számú főúton csaknem egy órán át félpályás útlezárás volt, mert dél körül két autó ütközött, és ketten meg is sérültek. Hasonló mértékű forgalomkorlátozás volt több mint egy órán keresztül a 64-es főúton Enyingnél, ahol 11 óra után szintén két autó karambolozott, és egy ember megsérült.

Tömegkarambol az M3-ason, halál egy mellékúton

Több kilométeres torlódás alakult ki szombaton kora este az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Aszód térségében, miután 17 óra 35 perckor négy személygépjármű összeütközött. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a belső pályatestet a rendőrök a helyszínelés idejére lezárták. Nem sokkal később, a 4511-es számú úton, Tiszasas és Csépa között halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. Az elsődleges adatok szerint egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről és egy fának csapódott. A baleset során egy férfi a helyszínen életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését.

Svédország kiadta a 11 évvel korábbi érdi gyilkosság gyanúsítottját (videó)

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.22. 10:44
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Álmában csapott le egy idős férfira a feltételezett elkövető, és ütötte ahol csak érte. A tettes egy mobillal távozott, áldozata később a kórházban meghalt.
Egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti brutális emberölés feltételezett elkövetőjét fogták el Svédországban idén július 2-án – írta szombaton a police.hu azután, hogy az érdi Cs. Tibort a skandináv hatóságok átadták hazánknak. A 32 éves férfit 2020. július 2-án Svédországban elfogták. Kiadatását követően, 2020. augusztus 18-án a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon őrizetbe vették. A rendőrségi portál felidézte, hogy  2009. szeptember 2-án tett bejelentést egy nő arról, hogy Érden egy időskorú férfit a lakásában a földön fekve, testén bántalmazás nyomaival, megkötözve és letakarva talált meg. A 77 éves férfit kórházba szállították, ahol pár nappal később belehalt sérüléseibe. A szakértői vélemény szerint az áldozat súlyos mellkasi és fejsérüléseket szenvedett.
A nyomozás adatai szerint az elkövetők a bejelentést megelőző éjjel mentek be a sértett érdi házába, és az ott alvó férfit ütötték-verték, ahol csak érték. A már földön fekvő ember kezeit és lábait összekötözték, majd magára hagyták. A házat alaposan felforgatták, miközben pénz és értékek után kutattak, végül egy mobiltelefont vettek magukhoz, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök hiába foglaltak le bizonyítékokat a helyszínen, az évekig tartó eredménytelen nyomozást 2013 októberében felfüggesztették, s csak hat évvel később – egy kiegészítő genetikai szakértői vizsgálat nyomán – jutottak el H. Róbert 43 éves ároktői férfihoz, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd le is tartóztattak.  A férfi panaszt nem tett a gyanúsítás ellen, de tagadta, hogy részt vett volna a bűncselekményben, majd Cs. Tiborra terelte a gyanút, aki ellen  országos elfogatóparancsot adtak ki, később a nemzetközi és európai körözését is elrendelték. Az évekig bujkáló, majd elfogása után a svéd hatóságok által Magyarországnak kiadott új gyanúsított tagadta bűnösségét és nem tett vallomást. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.

Vaddisznó konda tartott sakkban egy kiránduló családot a Mecsekben

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.21. 19:01
Illusztráció
Fotó: ANTHONY WALLACE / AFP
Több órára egy vadászlesen ragadtak a túrázók.
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2020. augusztus 19-én 19 óra 30 perc körül arról, hogy családjával túrázni indultak a Mecsekbe, de nem tudnak kijutni az erdőből – számolt be róla a police.hu. A bejelentő elmondta, hogy Kisújbányáról indultak a délutáni órákban, azonban rájuk esteledett, ráadásul
egy vaddisznó konda körbe vette őket, így egy vadászlesen húzták meg magukat.

A Gyárvárosi, valamint a Pécsváradi Rendőrőrs munkatársai azonnal a keresésükre indultak, miközben telefonon keresztül folyamatosan tartották a lelket a kétségbeesett családban. A jó helyismeretüknek köszönhetően három órán belül megtalálták a segítségre szorulókat. Az állatokat a jármű fényszórójával, valamint hangjelzéssel elriasztották, majd a bajba jutottakat visszaszállították a gépkocsijukhoz. A túrázóknak az ijedtségen kívül nem esett bajuk, orvosi ellátást nem kértek. A győri család megköszönte a rendőrök segítségét.