egészségügy;főváros;

2020-08-24 07:00:00

Felgyorsítaná a budapesti daganat-gyanús betegek kivizsgálását a főváros

Több közfinanszírozott szolgáltatóval is szerződne Budapest, hogy a daganat-gyanús betegek már októbertől rövidített idő alatt kapják meg leleteiket.

A főváros a kormánytól kialkudott kétmilliárd forintból igyekszik felgyorsítani a budapestiek daganat-gyanújának kivizsgálását. Az összegből körülbelül 43 800 olyan CT- és MR-vizsgálatot vásárolnának, amelyek hamarabb adnának eredményt. Míg az állami rendszer 14 nap alatt készíti el az ilyen betegek leleteit, addig a főváros azt célozza meg, hogy lakosai tíz nap múlva kapják kézhez azokat.

Karácsony Gergely februárban beszélt először arról a sajtónak, hogy daganatos megbetegedés gyanúja esetén minden budapesti lakcímmel rendelkező beteg hét napon belül hozzájuthat a szükséges CT- és MR-vizsgálatokhoz, és újabb három munkanapon belül a lelethez is. Erre költi a kormánnyal kötött megállapodásból származó 50 milliárdos forrás egy részét a főváros.

Az erről szóló előterjesztés és a megvalósításhoz nélkülözhetetlen kormányzati szerződések tervezete e hét csütörtökjén kerül a fővárosi közgyűlés elé. A dokumentum szerint januártól indulna az új rendszer, ám az ahhoz szükséges közbeszerzési eljárás alatt is megállapodnának néhány fővárosi telephellyel rendelkező közfinanszírozott szolgáltatóval, hogy októbertől hozzáférhető legyen a rövidített leletkiadás.

Tavaly mintegy 36 ezer komputertomográfos (CT), és 16 ezer mágneses rezonancia (MR) vizsgálatot vettek igénybe a fővárosiak. Hogy idén mennyire lehet szükség, azt nem tudni. Mint ahogyan azt sem, hogy pontosan hogyan vehető igénybe a vizsgálat. (A Népszava részletek firtató kérdéseire későbbre ígért választ a városháza sajtóosztálya.)

Egyelőre annyit látnak a lapunk által megkérdezett szakértők, hogy a járványintézkedések nyomán „lelassított” ellátórendszerben nehezen megy a betegek kivizsgálása. Az elmúlt hónapokban oly mértékben alakult át az egészségügy működése, hogy az oda beépülő új szabályok betartása ellenőrizhetetlen.

- Érezhető és minőségi ugrást jelenthetne a daganatos betegek gyógyításában a fővárosiak számára kiharcolt tíz napos diagnosztikai lelet – mondta a javaslatról Havas Szófia, a Fővárosi Önkormányzat Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának alelnöke. Csakhogy – szerinte – ehhez még nem elegendő a CT és MR kapacitás bővítése, a leletkiadás felgyorsítása. A terápia gyors megkezdéséhez a szövettani eredmény is nélkülözhetetlen. Ehhez pedig a legtöbbször valamilyen invazív beavatkozásra, mintavételre van szükség, és itt már megint szűkülnek a lehetőségek. Hiányzik az orvos, a jól szervezett betegút is a rendszerből. Úgy vélte: a főváros megtette az első lépést, de ha a folytatásra nem vállalkozik, nincs garancia arra, hogy érdemben javuljon a budapestiek ellátása. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi ellátórendszert államosították, így az önkormányzatoknak nyolc éve nincs lehetőségük valódi befolyást gyakorolni az ellátás javítására és a hiányosságok pótlására - mondta a politikus.