Előfizetés

A tűzzel játszanak

Egy diktátor esetében az a legveszélyesebb, amikor érzi, szorul körülötte a hurok. Ilyenkor ugyanis mindenre képessé válik, még akár arra is, hogy a túlélés érdekében fegyveres konfliktusba vigye a hazáját. Elég átlátszó hát Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök törekvése, aki megerősítette hazája katonai jelenlétét a litvániai határ mentén. Miután Oroszország jelezte, csak akkor avatkozna be, ha külső veszély fenyegetné Belarusz területi egységét, Lukasenko attól sem riad vissza, hogy fegyveres összecsapást csikarjon ki a határvidéken. Recep Tayyip Erdogan török elnöknek már nagy tapasztalata van abban, hogy a török hadsereg bevetésével terelje el a figyelmet a belső bajokról, most éppen a nemzeti valuta, a líra értékének zuhanásáról. Bevonult már Szíriába, katonai segítséget nyújtott a líbiai kormányerőknek. Jól tudja: ezeket az akcióit az ellenzék sem vétózná meg. Most éppen Görögország került Erdogan célkeresztjébe, pattanásig feszültté vált a helyzet Ankara és Athén között a Földközi-tengeri befolyási övezetek kijelölése miatt. Bár nem valószínű, hogy bármelyik fél vállalná egy fegyveres konfliktus kirobbantását, Erdogan teljesen kiszámíthatatlanná válik, ha bajban érzi magát. Ráadásul nem csak hadihajóival provokálja folyamatosan Görögországot, az európai menekültválság felélesztésével való fenyegetései is ezt a célt szolgálják. De ez áll a Hagia Sophia mecsetté való visszaalakítása mögött is. Nacionalista politikájának középpontjába az ottománok győzelmét helyezi a bizánciakkal szemben, semmibe véve a más vallásúak érzéseit. A török elnök pénteken az eredetileg bizánci templomként működő, a világörökség részeként számon tartott isztambuli Kariye múzeum mecsetté alakításával folytatta a provokációkra építő stratégiát. Erdogan a tűzzel játszik, de előbb vagy utóbb magát égetheti meg. 

Kitérkövezett közjogi apróságok

Azon ugyan elgondolkodnánk, miként csinált jogállamból jogászállamot tíz év alatt a Fidesz, de a kormányfő éppen korszakot vált. Azt mondja: a magyar politikai gondolkodás elmúlt 100-150 éve közjogias természetű volt, ám ideje, hogy ismét geopolitikai horizontot nyerjen. Ő volt az, aki a kádári „szocialista közjog” réseit kihasználva 1988-ban becsempészte liberális antikommunista pártját a politikába, hogy aztán mutatós fordulattal, jobboldali nemzeti pártként, a demokratikus közjog réseiből kinőve gazosítsa el, alkotmányos, parlamenti puccsal számolja fel a demokrácia intézményrendszerét. Most pedig, e már általa kitérkövezett, s kinőtt közjog ellen fordul, hogy geopolitikai látomását, egy nyugat-ellenes, autoriter közjogra épülő közép-európai blokkot szervezzen az ülepe alá. Mielőtt tapsolnánk a mutatványnak, egy pillanatra ragadjunk már le a jogállamnál, mert még a fideszes alaptörvény szerint is „Magyarország független, demokratikus jogállam”. Nem válik erkölcsi dicsőségére Varga Judit igazságügyi miniszternek, hogy azt mondja a német Die Weltnek: „A jogállamiság nem egyértelmű, kézzelfogható norma, amelyet a mindennapi életben alkalmazni lehet... homályos fogalom.” Legalább a Wikipédiába, a tudásnak e kommunisták által titkon megmérgezett kútjába belepillanthatna. Megláthatná: „A jogállamiság a közhatalom jognak való alávetettségét jelenti. Az angolszász politikai rendszerben a joguralom (rule of law) azt fejezi ki, hogy a hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett. Önálló és független hatalmi ágak működnek egymás fékeiként és ellensúlyaként. A hatalom elfajulásának csak hatalom vethet gátat, a törvényhozó (országgyűlés), igazságszolgáltató (bíróságok) és a végrehajtó (kormány) hatalmi ágakat legalább szét kell választani. Senkinek nincs abszolút hatalma még informális utakon sem. A jogállamiság a második világháborút követően kapott különös hangsúlyt, a weimari demokrácia csődjéből okulva. Adolf Hitler választásokon elnyert hatalma ugyanis bebizonyította, hogy a demokrácia önmagában nem garancia a jog érvényesülésére, mert elképzelhető, hogy a mindenkori többség korlátozza a kisebbségek jogait, vagy olyan embereket emel hatalomba, akik a jog fölé lépnek.” Lehet, mindez elmélet, Varga Judit pedig a mindennapi életet hiányolja. Legyen. Szerintünk nem jogállam az, ahol a parlamentben a kormánypárti többség „közjogias gondolkodással” korlátozza alkotmányos jogai gyakorlásban a politikai kisebbséget. Ahol a végrehajtó hatalom gyakorlatilag rendeleti úton kormányoz – törvényeket saját érdekei szerint, egyéni képviselői útján terjeszt be, fogadtat el. Ahol megfojtják a szabad piacot, mert a pályázatokat pofára írják ki. Ahol a nagyvállalkozókat fenyegetik, ahol a kormánymédia például úgy „mutatja be” Bojár Gábort, az egyik legnagyobb informatikai cég, a Graphisoft vezetőjét, mint „a radikális baloldalt finanszírozó vörösbárót” – csak hogy tudja, hol a helye. Ahol a végrehajtó hatalom megfosztja a szabad tájékozódás jogától a közönséget, miközben nem tesz eleget tájékoztatási kötelezettségének. Ahol hatalmi furmánnyal meg lehet fojtani a média legnagyobb, még csak nem is ellenzéki, de kormánnyal is kritikus orgánumát. Ahol Földi László biztonságpolitikai szakértő azon meditálhat, hogy akár el is lehetett volna süllyeszteni azt a motorcsónakot, ahonnan lefényképezték a hazudós magyar külügyminiszert, aki – ismeretlen eredetű pénzből – az Adrián nyaralt egy magyar milliárdos jachtján, miközben képeket posztolt, amint hevülten dolgozik irodájában, a budai Bem rakparton. Ahol Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos, fideszes képviselő azzal fenyegeti meg az ügyről beszámoló másik portál munkatársát, hogy sebaj, válaszként majd „gazdájáról”, üzletember tulajdonosáról tesznek (ismét) közzé leleplező fotókat. Magyar hétköznapok. Nem gondoljuk, hogy a Nyugat az eszményi világok legjobbika, de azt igen, hogy  vonzóbb, mint a létező Magyarország, az ő geopolitikát álmodó vezérével együtt.    

A határozottság hete

Azt állította Orbán Viktor (sajtófőnöke szerint a Visegrádi 4-ek közti egyeztetés után), hogy Fehéroroszország ügyében Magyarország a leghatározottabban támogatja a Lengyelország által képviselt álláspontot. Ezzel szemben a tény, hogy egyáltalán nem határozottan képviseli, sőt egy héten keresztül sehogyan sem képviselte. Sem ő, sem az Adrián jachtozó külügyminisztere nem volt képes egyetlen szóval sem elítélni Lukasenko választási csalását és a tiltakozók elleni erőszakos rendőri fellépést. Orbán azon kívül, hogy általánosságban a lengyel álláspont támogatásáról beszélt, soha nem követelte új és szabad elnökválasztás megtartását, az erőszak beszüntetését, ahogy a lengyelek. Ezek szerint ilyen az, amikor a magyar miniszterelnök a leghatározottabb. Mi van akkor, amikor határozatlan? Ja, olyan nincs. Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke (a Hír TV-ben), hogy a 2006-os budapesti utcai rendőrterror nem sokban különbözött attól, amit most Minszk utcáin látni. Ezzel szemben a tény az, hogy nagyon sokban különbözött. Először is a belorusz rendőrterrornak több halálos áldozata is van, a budapesti rendőri fellépésnek nem volt. Másodszor Beloruszban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, és közülük többet fizikailag megkínoztak, nálunk pedig több hét leforgása alatt néhányszáz embert vettek őrizetbe. Harmadszor Fehéroroszországban békés tömegtüntetések zajlanak, míg 2006 szeptemberében és októberében nálunk a kormányellenes tüntetők egy része gyújtogatott, rombolt, barikádot épített, vasrudakkal, kövekkel támadt a rendőrökre, sőt még egy tankot is elkötött. Nyilván békés céllal. Azt állította továbbá Kövér (ugyanott), hogy Európa keleti fele a Szovjetunió nyomása alatt jobban rá volt kényszerítve arra, hogy foggal-körömmel megőrizze saját, élni segítő értékeit, míg a jólét, a szabadság korlátlanságába vetett hit nem tett jót a nyugat-európai embereknek. Ezzel szemben a tény az, hogy az alapos felmérések alapján elkészített Boldogság Index szerint a világ tíz legboldogabb országa közül kilenc nyugat- és észak-európai. Vagyis a nyugat-európai emberek, úgy látszik, mégiscsak jól érzik magukat a bőrükben és az országukban. Magyarország ugyanakkor csak az ötvenharmadik a sorban. Lehet, hogy Kövér doktor receptje alapján ránk férne még egy pár évtized diktatúra, hátha az még a korábbinál is több jót tesz nekünk? Azt állította Orbán Viktor (a trianoni emlékmű átadásán elmondott beszédében), hogy „a Nyugat elvesztette vonzerejét a mi szemünkben”. Ezzel szemben a tény az, hogy nem vesztette el. Bizonyíték erre az, hogy magyarok százezrei Nyugaton keresnek boldogulást, az itt maradottak közül pedig sokan vetik vigyázó szemüket Párizsra, Berlinre, Londonra vagy Bécsre. Orbán szeme nem a mi szemünk. Azt állította ezenkívül Orbán, hogy „Európa hajója éppen megfeneklett… Véget ért az európai népek, az európai szellem és technológia megkérdőjelezhetetlen fölénye”. Ezzel szemben a tény az, hogy ez már a múlt század közepén véget ért. Az orbáni diagnózis háromnegyed évszázadot késett.