Don Giovanni;Zempléni fesztivál;Cser Krisztián;Kálmán Péter;

2020-08-25 11:00:00

A Cipollák örökké köztünk élnek

Mozart Don Giovanni című operájával zárult az idei Zempléni Fesztivál, amely változatos, többnyire magas színvonalú programjaival csaknem tizenötezer nézőt szólított meg.

Varázslással indult Mozart Don Giovanni című operája a sárospataki sportcentrumban, amelyet a Zempléni Fesztivál záróprodukciójaként rendeztek meg. A zárt térben a lelátóra, illetve a nézőtérre szellősen, minden második helyre ülhettünk az óvatosság kedvéért. Hábetler András rendezése, amely eredetileg márciusra készült a Müpába, viszont egyáltalán nem óvatoskodó.

Vaskosan kezd, hiszen Don Giovanni (Kálmán Péter) első gesztusként egy bűvészládából nővé változtatja szolgáját Leporellót (Cser Krisztiánt), aki csillogó ruhában az egészet kifejezetten unja, már most. Mondhatnánk, mi lesz később? Merthogy a rendezői koncepció szerint Don Giovanni nem csak nőfaló, hanem mágus is. Női szívekkel bűvészkedik folyamatosan és gyakorlatilag mindenkit manipulál, aki csak az útjába kerül. Bűvészládája és a trükkjeihez szükséges kellékei mindig nála vannak. A tér is erre épül, (Díszlet, jelmez: Árva Nóta.) Sok titokdoboz, csupa kulissza, el lehet bennük rejtőzni és arra is jó, hogy megfigyeljék egymást a szereplők. A valóságos tér mögött megbújik egy másik, és hogy melyik az igazi, arról lehetne hosszasan vitatkozni. A ruhák a múlt század húszas-harmincas éveit idézik.

Kálmán Péter pedig mintha Thomas Mann Marió és a varázslójából lépett volna ki, Cipollaként mindenkit a bűvkörében tart. Ez jelenti az igazi hatalmát. Elcsábít, behálóz, aztán kegyetlenül eldobja az áldozatát. Hábetler András erre építi a játékot és arra, hogy úgy látszik szükségünk van Cipollákra, nem tudunk nélkülük létezni. Az operaénekes-rendező jól ismeri Mozart zenéjét és képes összhangba hozni a színházi hatással. Viszonyokat kapunk a színpadon, méghozzá apró megfigyelésekkel, finom megoldásokkal együtt. Mindennek az elejét és a visszáját is és semmi sem fekete-fehér.

Nagyszerű és összeszokott az énekesi csapat. A már említett Kálmán Péter, aki énekelte már a szerepet, önmagát is képes újra és újra meglepni, állandóan új színekkel gazdagítja a figurát, miközben kissé zárójelbe is teszi azt. Aztán újra kénytelenek vagyunk őt komolyan venni. Cser Krisztián Leporellója egyszerre győztes és vesztes. Átlát ugyan a főnökén, de nem áll fel, próbálja a maga számára a legtöbbet kihozni ebből a szituációból.

A nők Donna Anna (Miksch Adrienn), Donna Elvira (Fodor Beatrix), és Zerlina (Balga Gabriella) mindannyian erős karakterek, még akkor is, ha Don Giovanni csábításának nem tudnak ellenállni. Aztán pedig jól bevált taktikákkal már akinek van, igyekszik visszaszerezni párját. És vissza is szerzi. A férfiak közül Don Ottavio (Szerekován János), mint egy idősebb barát jelenik meg és képes rendkívül visszafogottan, mégis drámaian énekelni. Gábor Géza kormányzóként, illetve később a kormányzó szobraként kellően határozott. Masetto (Sándor Csaba) komoly fiatal tehetségként tűnik fel a parasztfiú szerepében.

A végén Don Giovanni elnyeri büntetését, vagy egyszerűen eltünteti magát a varázsdobozból. Annál is inkább, mert miután meghalt, a tapsrendben beül a karmester Guido Mancusi helyére, aki egyébként remekül dirigálta a Budafoki Dohnányi Zenekart. Az opera szövegének utolsó két sorát pedig már Don Giovanni vezényli a szereplőknek: „ A rossz végül pórul jár, /Gonosz élet, gonosz halál hangzik el”. Óhatatlanul arra gondolhatunk, hogy a Cipollák örökké köztünk élnek.