építőipar;felmérés;szakemberhiány;villanyszerelő;

2020-08-26 15:08:58

Négy hónapnál is többet kell várni egy villanyszerelőre

Két héttel hamarabb el tud vállalni most egy munkát egy építőipari szakember, mint a vírus előtt, de még így is nagyon sokat kell várni rájuk.

Átlagosan 119 napot, azaz majdnem négy hónapot kell várni egy építőipari szakember megkeresése után a munka megkezdésére. Ez jó hír, és a szakember hiány csökkenésére utal, a koronavírus-járvány kitörése előtt ugyanis még 135 nap volt az átlagos várakozási idő – derül ki a Mapei Kft. 9 ezer fő megkérdezésével készült országos kutatásából.

Szerettük volna felmérni a szakemberhiány valódi mértékét, ezért megvizsgáltuk, hogy aki az elmúlt egy évben keresett szakembert, mennyi időt várt a megkeresésétől a munka elkezdéséig. Minket is sokkolt az eredmény – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. A fenti kérdést egyébként kétszer – februárban a koronavírus-járvány előtt, és júliusban, a járvány mérséklődését követően – is feltették. A válaszok alapján a szakember hiány 12 százalékkal csökkent, a leglátványosabban Nyugat-Magyarországon és Pest megyében.

A legkevesebbet – 86 napot – ugyanakkor Tolna megyében kell most várni egy szakemberre, Zala megyében a megkeresés után 96 nappal indul a munka. Az ország másik végén viszont kétszer ennyit is várni kell: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 165, Békés megyében 145, Vas megyében pedig 134 napot. A leghamarabb a kőművesekre lehet számítani, ők átlagosan 88 nap múlva veszik fel a munkát. A bádogos 123, a burkoló 124 nap múlva tud kezdeni. A villanyszerelőkre viszont csak a megkeresés után 130 nap múlva lehet számítani.

Markovich Béla szerint hiába javult valamelyest a helyzet, a mintegy négyhónapos várakozási idő még mindig nagyon magas, az ideális egy-két hónap lenne. A szakemberhiány azért csökkent, mert a beruházások és felújítások kissé visszaestek, a külföldön dolgozó szakemberek pedig tömegesen települtek haza. A tendencia azonban csupán átmeneti: az építőipar élénkülésével, a nemzetközi járványügyi helyzet normalizálódásával a szakemberhiány várhatóan visszakúszik a korábbi szintre – figyelmeztet a Mapei Kft. ügyvezetője. Megjegyezte: a jelenlegi helyzet lehetőséget kínál a külföldről hazatelepült szakemberek megtartására, de ehhez versenyképes feltételeket kell kínálni a számukra.