LMBTQ+;Osztie Zoltán;

2020-08-27 07:30:00

„Aki így gondolkodik, ne nevezze magát kereszténynek”

Következmények nélkül maradt az egyházon belül Osztie Zoltán plébános LMBTQ-embereket sértő kijelentése.

Komoly harc folyik. Ennek az a tétje, hogy azoknak, akik provokálnak bennünket, sikerül-e elérniük a zsidó-keresztény bibliai emberkép teljes tagadását – nyilatkozta Osztie Zoltán belvárosi plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének volt elnöke a Népszavának.

Osztie Zoltán nemrég a Hír TV műsorában keresetlen szavakkal tiltakozott az ellen, hogy a főpolgármester és több kerületi polgármester kitűzte az általa „buzi zászlónak” nevezett szivárványos lobogót. A plébános kikérte magának, hogy a normalitás alternatívájaként tüntessenek fel egy „beteg, torzó” életformát.

A közelmúltban Hodász András katolikus pap részt vett az Index ügyében meghirdetett kormányellenes tüntetésen. Erdő Péter bíboros ezt követően magához hívta, Hodász András pedig leállította netes oldalainak szerkesztését. Osztie Zoltán szereplése a jelek szerint nem váltott ki ellenérzéseket. „Az egyházi felsőbbség részéről nem érkezett hozzám sem pozitív, sem negatív visszajelzés. A saját köreimben beszélgettünk a témáról, és természetesen mindenki egyetértett velem” – számolt be lapunknak. Aztán visszakérdezett: „Ön mit szólna ahhoz, ha egyszer majd az unokája közölné, hogy ferde hajlamú?!”

A szivárványos zászló a melegek jogegyenlőségét, a toleranciát és az elfogadást hivatott hirdetni, Osztie Zoltán ellenben a „liberális terror” megnyilvánulásának tekinti azt. Kifejezetten örül annak, hogy vitát kavart: „nevén kell nevezni a gyereket, végre kibújt a szög a zsákból”. Egyébként pedig „engem ne toleráljanak, hanem szeressenek” – idézett egy név szerint nem említett rabbit.

Megkérdeztük, hogy az általa használt kifejezések („buzi”, „ferde hajlamú”, „torzó”) mennyiben illeszthetők be a szeretet kinyilvánítására szolgáló szókészletbe. Osztie Zoltán kijelentette: „Személy szerint senkit sem bántottam. Ha valaki így élte meg, akkor félreértette a szavaimat. A jelenséget, a homoszexualitás propagálását és annak várható következményeit ítéltem el.” A saját közösségében amúgy találkozott már olyan szülőkkel, akiknek homoszexuális a gyerekük. Megértéssel fordult feléjük, hisz „ennél nagyobb fájdalom nincs”.

Hozzátette azonban, hogy egy keresztény ember – a Biblia tanításából adódóan – soha nem tarthatja egyenrangúnak az azonos neműek kapcsolatát a férfi és a nő kapcsolatával. A kettő közé „egyszerűen nem lehet egyenlőségjelet tenni”.

Megjegyeztük, hogy a Keresztények a melegekért mozgalom teljes mértékben nyitott az LMBTQ-emberek iránt és részt vesz a Budapest Pride felvonuláson is. A plébános szerint „mindenki azt mondhat magáról, amit akar, de aki így gondolkodik, az ne nevezze magát kereszténynek”.

Osztie Zoltán a Hír TV-ben megköszönte Novák Elődnek, a Mi Hazánk politikusának, hogy több helyről is eltávolította a szivárványos zászlót: „A mi nevünkben cselekedett. Nekünk is, nekem is meg kellett volna ezt tennem”. Kérdésünkre, valóban el tudja-e képzelni, hogy felmászik egy létrára, és leszedi a neki nem tetsző jelképet, a plébános közölte: „szívem szerint igen”.