A piacgazdaság logikája szerint a koronavírus-járvány egy nagy üzleti lehetőség. Ha nem lenne az, mi ösztönözné az egészségügyi eszközgyártókat, hogy ontsák a maszkokat tucatnyi változatban, a nagykereskedelmi készletek felhalmozását lélegeztetőgépből, a gyógyszercégek lázas igyekezetét a nyerő vakcina kifejlesztésére? De sebaj, a lényeg a „melléktermék”: vannak védőeszközeink és lesznek oltóanyagaink. Ha így, akkor így.
Azzal már furcsább szembesülni, hogy a helyzetben kulturális biznisz is lehet. Hiszen leáll a filmgyártás, bezárnak a színház- és koncerttermek. Igen, de ott vannak a tévécsatornák és a nagy internetes műsorszolgáltatók. Karanténlét? Remek! Hiperaktuális, folyamatos jelen idejű téma, mindenki érti-éli, miről van szó. Szokatlan, drámai helyzet, hirtelen változó életmód, átalakuló viszonyok, kis önvizsgálat. És mindez lakásokba zártan! Olcsó, eladható és még fontos is. Nyomassuk! És nyomatják. Mi március közepén zárkóztunk be, és egy hónap múlva az RTL Klub már be is mutatta karanténsorozatát Segítség! Itthon vagyok! címmel. Pitty-patty, tessék. És semmivel sem volt gagyibb, mint a többi epizódhalmozó vígjátékocska.
Ezek után nem meglepő, hogy az HBO is gyorsan ráindult a vírusbulira. Agytrösztjei természetesen tisztában voltak vele, hogy pár hét alatt nem lehet összehozni valami nagy, világjáró produkciót. Ezért a csatorna a független film szellemiségéhez, gyártási paramétereihez fordult segítségért. És hogy legyen hab is a tortán, nemzeti filmkultúrák jeles rendezőihez. Április környékén felkérték őket, csináljanak kedvük szerint rövidfilmeket a karanténvilágról. Szigorúan betartva a korlátozó védekezési előírásokat. Vagyis a lehető legkevesebb eszközzel. Méregolcsón. Viszont dolgozhatnak, kapnak anyagi „segélyt”, tévé- és netközönség százezrei biztosítva. És megszületett az Otthon című vándorsorozat.
A tematikus antológia (vagy szkeccsfilm) a filmművészetben is afféle reprezentációs dísztermék. A Húszévesek szerelmétől a Magyarország 2011-ig. Megszületésük az üzenet: a művészeti terület tisztelt tagjai, nemes cél érdekében, közösen állnak ki a vetítővászonra. Munkáik azonban ritkán mutatnak fel valamit kézjegyük gesztusértékén túl. Ügyet szolgálnak, de az nem saját művészi ügyük.
Az Otthonnak szerencsére sikerült minimalizálnia a kényszerű kényszeredettségeket. Egyrészt a sorozatszerkezet biztosítja, hogy az epizódok ne tapossanak egymás lábára, hanem időben elválva, egyedi vonásaikat kidomborítva jelenjenek meg. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a téma mindannyiunk közös élménye. Az alkotóknak nem kell valahogy belemerülniük, mert bennük is lélegzik napról-napra. A járványhelyzet, a karanténba zártság ma megkerülhetetlen lelki-szellemi kihívás. A fenyegetés erőssége szerinti regionális hangsúlyeltolódásokkal. Utóbbiak érzékeltetését jól szolgálja, hogy a sorozatnak nemzeti változatai vannak. Egyelőre három tekinthető meg az HBO GO-n.
Az ötrészes spanyol kiadást nyomasztó hangulat, szorongó életérzés uralja. Hitelesen, hiszen a járvány pusztító erővel tört rá az országra. A bezártság itt a filmkészítési technikát a végletekig, néhány együtt élő szereplőre és mobiltelefon-kamerára minimalizálta. A házak tetőtere az egyetlen lehetséges külső helyszín. A lakásokban tengődés ismétlődő motívumokkal telik, főzés, médiába bámulás, taps az orvosoknak… És végtelennek tűnő ön- és társemésztés, távolodás-közeledés, feszítő bizonytalanság. Pontos állapotrajz, a bénultság lezárja az utat a mélységek felé. Megrázóan vergődő, csikorgó, hit nélküli filmek. Egyedül Paula Ortiz munkája, amelyben két barátnő gyúrja, vigasztalja egymást a leszbikus kapcsolat öröméig, talál rést a remény fényei felé.
A lengyel változat tizennégy etűdből áll, s mivel enyhébb járványhelyzetben született, jóval elvontabb, cizelláltabb. Igazi art-filmes levegővétel, sokféle hangütéssel, formával. Szinte az összes alkotó a járványhelyzet szimbolikáját próbálja megragadni. A tízperces időkorlát az egyszerű, világos szerkezetű nekirugaszkodásoknak kedvezett. Renata Gąsiorowska szellemes animációja anyai melegségű tojásburok-létnek vizionálja a karantént, Małgorzata Szumowska és Michał Englert munkájában egy fiú ablakkerettel bolyong a természetben, az új hullán veteránja, Jerzy Skolimowski életünk kihalt helyszíneit láttatja emlékhangjaikkal, míg Andrzej Dragan luciferi figurával mondatja el Czesław Miłosz Ének a világ végéről című versét az apokalipszis érzékelhetetlen eljöveteléről.
A koronavírus eddig Finnországban nem okozott nagy drámát, bár aggasztó számokkal jelent meg. A finn Otthon-sorozat hét kisjátékfilmje az óvatos megkönnyebbülés, egyfajta tavaszias útkeresés lélegzése. A legemlékezetesebb epizódok Alli Haapasalo, Aleksi Salmenperä és Mika Kurvinen munkái, belső újjászületésről, emberek közeledéséről szólnak. Új otthonunk karjait a természet felé kitárva. A zöld poézis tiszta levegője a változás reményét árasztja. Másképp kéne folytatni, és talán most lehetne másképp folytatni. Hátha megszületik egy Új élet sorozat.
