Heti Abszurd: Az államkapitalizmus emberei

„A miniszter megóvja őket attól, hogy látszatérvek miatt korlátozzák személyes és munkavégzési szabadságukat. Vélhetően az sem érv a külügy urának, hogy odahaza gyerek van – például azért, mert az iskola hazaküldte, mert a járványveszély okán digitális oktatásra állt át.”

A legfőbb érték az ember – hirdette fennkölt elvtársi szóval az államszocializmus, és látszólag, azaz látszólag legalább részben hitt magának (vagy egyszerűen nem akart végbél-kimeneteli nyílást csinálni a szájából, de ez a történet szempontjából mindegy is), így összevissza tutujgatta polgárait: úttörőtáborban zengték a dalt üde mámoros arccal a szegényebb sorsú gyerekek; nullszázalékos lakáshitelt adott sok-sok állami cég; vállalati üdülőkben szusszant a család bagóért; a központi tarifák okán bármelyik melós taxizhatott – meg ilyesmik.

És hogy mindez mire volt jó? Hát semmire. A kemény munka ethosza elkopott; az önerőből előbbre jutás vágya aludni ment; mindenki várta száját tátva az állami sült galambot. Egyszóval valamiféle anyámasszony katonája lett a magyar. Csak ezt senkinek nincs mersze kimondani, pontosabban eddig nem volt. De most színre lépett az államkapitalizmus prófétája, ki már nem bírta tovább nézni, miként dagonyázik tovább a kádári nosztalgia lehúzó iszapjában egy ország, és deklarálta – ha áttételesen is –, hogy ő bizony új embertípust nevel (de legalábbis képvisel). Olyat, amelyik önálló. És független. És nem, nem csak látszólag.

Úgyhogy azt mondta Szijjártó Péter, hogy ő nem engedett a „home office” varázsszónak, és világossá tette: lényegében kirúgja, aki holmi vírushelyzetre hivatkozva kényelmes nappalijából szolgálná a magyar külpolitikát. És ez nagyon helyes, hiszen hiba lenne arra kondicionálni az állampolgárokat, hogy a legkisebb nehézségre visszahúzódjanak csigaházaikba, hiszen ebben az esetben nem autonóm lények lennének, hanem a sors játékszerei. Egyszerűen senkik. De a miniszter megóvja őket attól, hogy látszatérvek miatt korlátozzák személyes és munkavégzési szabadságukat. Vélhetően az sem érv a külügy urának, hogy odahaza gyerek van – például azért, mert az iskola hazaküldte, mert a járványveszély okán digitális oktatásra állt át.

Először is, holmi tanodaigazgatók nem packázhatnak egy külügyi munkatárssal (lásd: a függetlenség meg nem sértése). Másodsorban pedig a kormány nem véletlenül döntött úgy, miszerint normál menetrend szerint startol a tanév. A sok-sok gyerekfejbe majd bevésődik, hogy a kötelességet minden körülmények között teljesíteni kell – és hogy attól önálló az ember, hogy nem enged semmilyen körülménynek. Amennyiben pedig a nebulók tömegével fertőznék egymást, akkor legfeljebb kialakul (legalábbis ebben a körben) a nyájimmunitás, és vakcina nélkül is ellenállóvá válik a jövő nemzedéke. Amelynek tagjai persze hazavihetik a koronát, de egyrészt korántsem biztos, hogy a szüleik ágynak dőlnek, másrészt, ha mégis, akkor majd lesznek szívesek kilábalni a bajból a betegszabadságuk alatt, és amennyiben erre képtelenek, hát lapátra velük. Hiszen – visszakanyarodva az első tételre – olyan ember az államnak nem kell, ki a körülállások játékszere.

Éppen ezért nagyon helyes az a szijjártói mondás, miszerint a tárcájánál eddig sem játszottak szakszervezetesdit, és ilyesmi a jövőben sem lesz. Mert milyen ember az olyan, akinek mindenféle bérérdekvédő járja ki a fizetésemelést, az otthonlétet – aki mással jobbíttatja az életét, az nem független ember, hanem leginkább csicska. Ilyen meg egy magyar nem lehet, azaz a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy senki ne süllyedhessen ebbe a tudat- és létállapotba.

Ezért szüntette meg a kormány például a szociális üdültetést. Az aljas rágalom, hogy azért, mert kell a hely a Balaton mellett a luxusstandoknak. Azért tett ilyet a kabinet, hogy mindenkit rászorítson arra, hogy jól fizető munkát szerezzen magának, hogy aztán tehetős, független emberként dönthesse el, hova akar menni nyaralni. És hogy ez a döntés több tízezer nyugdíjas nyaralását lehetetleníti el (lényegében örökre), nos, ez külön öröm. Hisz létezik-e átütőbb üzenet, mint hogy valaki egész életében robotol, aztán egy hét klassz nyári lazulásra sem futja, azaz a sorsa csicskája.

És pont ezt az állapotot akarja sok százezer ember esetében elkerülni a kormány. Nem a szívtelenség, hanem az öngondoskodási tudatosság pallérozása vezeti a kormányt, amikor nem hajlandó három hónapnál tovább folyósítani az álláskeresési támogatást, és így majdnem 200 ezer munkanélküli nem kap semmilyen ellátást. De a kabinet tudja, hogy az ínségnél nincs nagyobb motiváló erő. A Gyurcsány-kormány álhumánus és voksmaximalizáló megfontolásokból segélyt adott volna ennek a tömegnek, de ez a kabinet nem a népszerűségre hajt, hanem arra, hogy senki ne legyen közpénzszívó pióca, hanem független polgárként szolgálja a hazát. Hiszen az önállóság ott kezdődik, hogy valaki mer igent mondani – a kormány összes kívánalmára.