Előfizetés

Tükröződő szobrokat kap a Corvin Sétány

Népszava
Publikálás dátuma
2020.08.29. 11:45
Mikus Áron egyik szobrának látványterve. A változó test illúziója
A folyamatosan változó test illúzióját keltik.
Szeptemberben térplasztikai alkotásokkal bővül a Corvin Sétány. A Török Richárd-díjjal kitüntetett képzőművész, Mikus Áron Triptichon, valamint Dual című tükröződő szobrai a Corvin Technology Park irodaház udvarán nyújtanak néhány héten belül különleges élményt a járókelőknek. Mikus Áron kompozícióját a Futureal-csoport és a Magyar Képzőművészeti Egyetem fiatal művészeknek kiírt közös pályázatán választották ki, 22 pályamű közül. A versenyen a művészeti felsőoktatási intézmény hallgatóitól, illetve diplomásaitól olyan kiemelkedő műalkotás létrehozását várták, amely hangsúlyos részévé válik a modern sétánynak, ugyanakkor eredeti és interaktív módon vonja be a járókelőket.
A Triptichon és a Dual nonfiguratív alakjának nem csak tükörfényes, dúr alumínium felülete formabontó, de az elkészítése, illetve felállítása is emberpróbáló feladat lesz. A szobrok 180 különálló darabból épülnek fel, amelyeket műhelymunka keretei között, sablonok segítségével hegesztettek össze. Ezekből három különálló elem alakítottak ki, amiket már a Corvin Sétányon illesztenek egymáshoz.
A nyertes pályamű a Corvin-negyed olyan emblematikus alkotásaihoz csatlakozik, mint a Szanyi Péter által tervezett Einstand ötalakos bronz kompozíció, a Győrfi Lajos által készített emlékmű, az 56-os Pesti srác, vagy a Zalavári József művészeti vezetésével megalkotott Corvin Gömböc szobor, ami 4,5 méteres magasságával a világ legnagyobb Gömböc-szobra.

A túlélés esztelen ára – Zárul a kisvárdai fesztivál

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2020.08.29. 11:10

Fotó: KEREZSI BÉLA
Elmaradt idén a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a szombaton záruló határon túli magyar színházak kisvárdai fesztiválját viszont megrendezték. Megérte ott lenni.
Vörös rózsákat osztogatott Raszputyin a közönség soraiban ülő hölgyeknek. Jól jártak, akik a sor szélén ültek. A mellettem lévő, aki kapott a virágból, az előadás csaknem négy órája alatt folyamatosan illatozta azt. De nem csak a virágnak volt illata, hanem a Sardar Tagirovsky által rendezett produkció hatása alól sem lehetett távol maradni. Módszeresen, ravaszul szippantott be. Megkínált sokféle rendezői eszközzel és mindenki azzal tartott, amihez épp kedve volt. A fiatal rendező hamar túl lépett Szőcs Géza szövegén, illetve sok mindennel megtámasztotta, kiegészítette.

Az előadás egyik erőssége a vizualitás, olyan aprólékosan felépített és látványos képi világot teremtett, ami ritkaság (Díszlet és jelmeztervező: Kupás Anna). A színpadon újra és újra megjelennek fantasztikus kosztümökben a gyakorlatilag festői maszkot hordozó szereplők az ősi keresztény szertartásokra utaló botokkal. Tényleg olyan az egész, mint egy festmény. A rendezőnek nagyszerű húzása, hogy a néző kiigazodjon a bonyolult történelmi eseménysorokban, rövid életrajzokat és ismertetőket vetít, ezzel könnyítve a megértést. Mindezt úgy, hogy nem veszi el a figyelmet a lényegről.

És, hogy mi is a lényeg? Raszputyin egy sajátos történelmi figura, a cár bizalmasa, sokak szerint nagy szerepe van a XX. századi történelemben, mindenesetre egy látnok, egy mágus, aki találkozik uralkodókkal, befolyásos személyekkel és próbálja befolyásolni a világot. De a háborút, a háborúkat, az árulásokat, a gyilkosságokat, a köpönyegforgatásokat nem tudja megakadályozni. Mi már csak ilyenek vagyunk, hibázunk, aztán felmentjük magunkat és igyekszünk megsemmisíteni a vélt, vagy valóságos ellenségeinket. A túlélésnek ez az ára.
A szatmárnémeti színház társulata jól beszéli Tagirovsky színpadi nyelvét, alázattal, odaadással követik őt és ez a produkció javára íródik. Egyszerre szórakoztatók és elgondolkodtatóak a zenék, amelyek valójában szinte himnusszá vált slágerek. Sokat hallottuk őket, ebben a miliőben azonban új jelentést kapnak, szinte újraszületnek (zeneszerző: Bakk-Dávid László.)

A történelmi utazás, a diktatúra gátlástalan, mindenkin átgázoló természetrajza több a kisvárdai színházi fesztiválra beválogatott előadásban visszaköszön. Kincses Elemér: Függöny című drámája a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában játszódik. Egy kis faluban tanító tanárnő kálváriájáról szól. A fiatal nőt hamar megbélyegzik, kirekesztik, mert nem hajlandó együttműködni a hatalommal, elzárkózik attól, hogy besúgó legyen. Inkább vállalja, hogy bolondnak titulálják és bezárják. De mégis szabad akar lenni, ezért próbál szembenézni önmagával, ki is ő valójában.

A Marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása, melyet maga a szerző rendezett, erős látlelet a korról. A jelenetező, így bizonyos történéseket kiemelő anyagkezelés azonban olykor kizökkenti a nézőt, illetve a hiányérzetet erősíti. A négy fős színészi csapat mindent megtesz, különösen a főszereplő Évát játszó Czikó Juliánna., de a többiek: Szász Anna, Márton Emőke és Ruszuly Ervin is erős karaktereket mutatnak.
Visky András: Pornó – Feleségem története című drámája a kolozsvári teátrum és a Gyulai Várszínház közös produkciójában a nyolcvanas évek végén történik Erdélyben. A besúgás, beszervezés itt is megjelenik, ráadásként pedig egy meg nem született gyermek történetét is megkapjuk. Visky András több rétegű szövege nagyon sok titkot, lehetőséget rejt magában. Árkosi Árpád rendezőt egy passiótörténet, szertartásjáték irányába inspirálta. Az előadást egy szakrális térben, a Zsinagógában játszották a fesztiválon. Ehhez a hangulathoz remekül illeszkedik Cári Tibor zenéje. A Pornó egy fiktív fedőnév, a célszemélyt ezen a néven figyelték meg. A kétszereplős játék kulcsa a főhős, akit Imre Éva személyesít meg. A drámában sok a vendégszöveg, az asszociációs szál, Imre Éva viszont képes egységet teremteni. Ugyanolyan intenzitással jelenít meg mindent, szerepet, stációt, drámát és tragédiát. Ki bejár különböző élethelyzetek és maszkok között. A végére azonban a határok elmosódnak. Sinkó Ferenc pedig méltó partner eben az összjátékban. A fesztivál tartogatott egy sokak számára nem várt eseményt is. Azt ugyanis kevesen gondolták, hogy a soproni, a zentai és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciójában látható Hubay Miklós-darab, a Római karnevál igazi jutalomjátékot kínál. Félek ugyan a szótól kissé, igyekszem általában nem leírni. Annyiszor olvastam és megvallom, nagyon ritkán éreztem indokoltnak. Amit azonban Farkas Ibolya művelt a fesztiválon Margit, a színésznő szerepében, arról tényleg csak felsőfokban lehet beszélni. Egy idős színésznő küzd önmagával a drámában, hogy folytassa, vagy legyen vége. A színház, az élet mulandóságát, egyszeriségét vágja a képünkbe, de mindezt annyira magától érhetően, annyi finomsággal, és életigenléssel teszi, hogy szavak is alig akadnak rá. Nem játszik, hanem létezik és ezt a létezés élményt kínálja nagyvonalúan, rengeteg színnel és árnyalattal. Egy fesztivál akkor emlékezetes, ha akad olyan momentum, ami igazán képes meglepni a résztvevőt. A Farkas Ibolyával való találkozás, mindenképp ezek közé tartozik. Infó: Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválja Szőcs Géza: Raszputyin Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Rendező: Sardar Tagirovsky Kincses Elemér: Függöny Marosvásárhelyi Spectrum Színház Rendező: Kincses Elemér Visky András: Pornó – Feleségem története A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója Rendező: Árkosi Árpád Hubay Miklós: Római karnevál A Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciója Rendező: Pataki András

Az élet egy utazás – Megnyílt Anton Molnár tárlata a Vigadóban

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.08.29. 09:40
A graffitik képzőművészeti alkotássá nemesítik a blokkházat
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Egy szürke napon is bárkit felderítenének Anton Molnár festményei, hát még most, nyár végén. A Franciaországban élő magyar művésznek Egyszerre minden címmel nyílt a Pesti Vigadóban kiállítása.
A gyerekek szeme még éles, ám a kivételes felnőtteknek is csak néha sikerül a hétköznapok fátylán keresztül a tárgyakban, a megszokott arcokban, az olyan semmiségekben, mint például egy tűzfal, meglátni, újra felfedezni a szépséget, a jellemzőt. Persze vannak egyértelmű szépségek, mint például Cindy Crawford vagy egy idilli táj. Csak épp őket, azokat fotózni, festeni úgy érdemes, hogy ne csak a szemnek szóljon a kép: látszódjon rajta a hangulat, látszódjon, ami fontos, de legalább jellegzetes. És a történelem, a privát történet is. Különben könnyen giccsé válnak, a nem egyértelmű szépségek pedig láthatatlan maradnak, semmitmondóvá lesznek. De kinek jutna eszébe egy olyan bumfordi bádogjáték báján elmerengeni, mint ami az 1970-es évek trafikjainak egyik állandó dísze volt, és a gyerekek rajongtak érte? A vásárló (fogyasztó) talán csak egyszer-kétszer csodálkozik rá, egy kézzel varrott bőrcipő milyen műgonddal készült. De ha két pár cipellőt este kissé hanyagul egymással szemben letesz, aligha képzel köréjük olyan mesét, hogy azok beszélgetnek éjszaka. (Pedig a babák birodalmában éjjel minden táncol.)
Anton Molnár (Molnár Antal) útinaplókat fest, olykor dokumetarista-szürrealista stílusban, vidám, eleven színekkel, máskor a fotorealizmust, a pop artot idézi, vagy épp festéket csurgat, fröcsköl. Sokszor a „flamand primitíveknek” nevezett reneszánsz mesterek, Van Eyck és Van der Weyden technikáját alkalmazza, rétegezve, fátyolosan festi meg képeit. Tisztelet Apámnak című alkotásán egy (feltehetően római) templom cosmata padlójának mintázatát örökíti meg, e képre felelnek a különféle színben pompázó skót whisky-s hordók. Kivarrt farmer és tornacipő őrzi viselője és a popkorszak emlékét. Egy másik festményen Madeira fővárosa, Funchal jellegzetes kikötője tűnik fel, ahol monokróm szellemként lebegnek föl a Monarchia korának fürdődresszes alakjai. (Madeira volt Erzsébet királyné egyik menedéke, itt van eltemetve IV. Károly is.) Egy-egy emberi arc is utazás: a szeretet egyszínű világa, néhány piros pöttyel, sok ránccal. Utazás egy-egy reggeli is a szabadban, vagy épp egy pőre asszony.
A reklámgrafika és a mesévé átszínezett valóság találkozása a festővásznon
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
„Anton Molnár hedonista művész. Nem úgy, mint a Satyriconból ismert Trimalchio, a vagyonában féktelenül tobzódó római újgazdag, hanem miként Krúdy hőse, Szindbád, az utazó. Nem duhaj habzsoló, hanem szemlélődő ínyenc. Az ízek és illatok, a női szépség feltétlen csodálója, benyomások gyűjtője. Életképek, emlékek lenyomata kerül a vászonra. Saját élmények-e vagy inkább a nézők vágyai? Nem fontos” – írja Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a tárlat csalhatatlan ízlésű kurátora a kiállítás katalógusában. A festőművész 1988-ban került ki Párizsba, ahol hamar felfedezték. Rendszeresen vannak kiállításai Párizsban, Tokióban, Szingapúrban, New Yorkban, és persze Madeirán. Olykor Budapesten is. Művei bankok, alapítványok, híres magángyűjtemények termeiben vannak, többek között Jacques Chirac volt francia elnök, vagy Cindy Crawford tulajdonában – Anton Molnárnak több híresség is modellt állt. Utazunk, amíg nyitottak a határok, a szemek, a lélek és a képzelet. A művészet hosszú, az élet rövid. Carpe diem, ragadd meg a napot. Az élet mindenek előtt – és mindenek ellenére – szép és jó, sugallják Anton Molnár festményei. Infó: Anton Molnár: Egyszerre minden Pesti Vigadó, szeptember 15-ig Kurátor: Rockenbauer Zoltán