járvány;ELTE tanszék;koronavírus;digitális oktatás;Kásler Miklós;

2020-08-31 08:00:16

A járvány miatt az összes személyes előadást lemondták az ELTE Természettudományi Karán

Online tanításra állnak át, mivel a fertőzés az egyetemi csoportok között terjed a leggyorsabban.

Lőttek az úgynevezett hibrid oktatási rend bevezetésének az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, miután a járványhelyzet sokkal gyorsabban romlik, mint azt a kari vezetés remélte - írja a hvg.hu

A dékán minden előadás és szeminárium jelenléti megtartását betiltotta a karon, azeket az órákat hétfőtől online formában kell megtartani A digitálisan nehezen kivitelezhető labor- és terepgyakorlatok egyelőre megtarthatók hagyományos formában.

Mint a lap megjegyzi, az ELTE TTK vasárnap este kiadott tájékoztatója fontos szempontokat vet fel. "A még néhány nappal ezelőtt is érvényes helyzethez képest jelentősen megugrott annak a veszélye, hogy a jelenléti oktatás – még az eredetileg tervezett, korlátozott formában is – az egyetemen terjedő fertőzési láncokhoz vezet. Ez a kockázat elérte azt a szintet, amit nem tartunk elfogadhatónak, kollégáink és hallgatóink egészségének védelme érdekében" – olvasható a Kacskovics Imre dékán által aláírt közleményben. 

A közlemény kiemeli, a karvezetés értesülései szerint

A Pénzcentrum megszerezte Müller Viktor, a TTK dékánhelyettesének hallgatóknak szétküldött  levelét, ebben pedig, ha lehet, még erősebb állítás szerepel: Müller ugyanis arról ír, hogy 

Dübörög a járvány, de Kásler szerint indulhat a tanév

Az elmúlt napokban gyorsan emelkedett az új fertőzöttek száma, vasárnap reggel már 292 főt számlált a napi mutató, vagyis a csütörtöki 91 esethez képest négy nap alatt több mint háromszorosára nőtt az észlelt új fertőzések száma. 

A közoktatásért felelős Kásler Miklós ezzel együtt még vasárnap reggel is arról beszélt, a Kossuth Rádió műsorában hogy a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett hagyományos módon indulhat a tanévkezdés.