Budapest;rendőrség;kábítószer;

2020-09-01 10:13:53

Gyermeke mellett árulta a drogot a budapesti nő (videó)

Három embert fogtak el a rendőrök.

A rendőrség közleménye szerint az erzsébetvárosi nyomozóknak olyan információ jutott a tudomására, miszerint egy VII. kerületi Jósika utcai társasházi lakásban rendszeresen kábítószert értékesítenek. A gyanút tovább erősítette, hogy a kerületi rendőrkapitányság járőrei múlt csütörtökön igazoltattak két férfit, akik a lakásból távoztak és a ruházatukból kábítószergyanús anyag került elő. A rendőrök az egyik férfitől négy, saját állítása szerint hasist tartalmazó csomagot, míg a másik férfitól egy, saját állítása szerint kristály nevű új pszichoaktív anyagot tartalmazó pakettet foglaltak le.

Az igazoltatásokat követően a rendőrök bementek a Jósika utcai lakásba és ott kábítószerkereső kutya segítségével kutatást tartottak, amely során mobiltelefont, készpénzt, illetve kábítószergyanús anyagokat, digitális mérleget és fecskendőket találtak és foglaltak le.

A kutatást követően P. Beatrixet kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetése gyanúja miatt, társát, H. Pétert új pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozók őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészség felé, amit elrendelt a bíróság.

A nyomozók később azonosították azt a nőt is, akitől H. Péter a kábítószert és az új pszichoaktív anyagot vásárolta, akit két nappal később a XIII. kerületi lakása közelében fogtak el. A nyomozók a lakásában kutatást tartottak és ott különböző kábítószergyanús anyagokat, pénzt, mobiltelefonokat és digitális mérleget foglaltak le.

Az erzsébetvárosi nyomozók L. Anitát kábítószer-kereskedelem bűntett, kábítószer birtoklása vétség, illetve mivel a gyanú szerint kiskorú gyermeke mellett árult és fogyasztott is kábító hatású szereket, kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.