Román Sándor: Az ExperiDance valójában én vagyok

Az általa alapított húszéves társulattól szakmailag elhatárolódva Román Sándor szeptember 7-én új táncakadémiát indít. Új társulata is van, három új darabot próbálnak, de a bemutató időpontja még bizonytalan.

Vasárnap tartott nyílt napot a Román Sándor Táncakadémia Budapesten, a vízivárosi Iskola utcában. Hogyan találtak itt otthonra?

Pályáztunk, és most kaptuk meg a lehetőséget a Budavári Önkormányzattól.

Volt már egy táncakadémiája az ExperiDance-nél. Annak működését tavaly miért kellett beszüntetni?

A tudtom és a belegyezésem nélkül történt, az egy villámháború volt az akadémia életében. Miután az ügyvezetőtől, Vona Tibortól kértem a papírokat, mire is költi a pénzt az ExperiDance cégcsoportja, onnantól kezdve a biztonsági őrök sem a társulathoz, sem táncakadémiára nem engedtek be. Kitiltottak onnan, ami általam jött létre.

Múlt év nyarán magam is jelen voltam az ExperiDance egy olyan sajtótájékoztatóján, mikor a kerítésen belülre nem léphetett be. Akkor ott azt mondták, ön titokban egy új társulatot gründol.

Nem gründoltam új társulatot, azok tartottak velem, akik húsz éve velem vannak, és a legfiatalabbak, akik követendőnek tartják az értékrendemet, a minőség iránti igényemet. Vona Tibor állításával szemben pedig azok a táncosok, akiknek a felmondása miatt az Experidance előadásai múlt év áprilisában elmaradtak, júniustól már az én darabjaimat táncolták Vona Tibor fiának.

Az ExperiDance neve akkor született meg, amikor A pokol színeit koreografálta. Meglehet, vannak, akik a Riverdance-et gondolják mintaadónak, bár úgy tudom, az ön ízlésének túlságosan revüs Michael Flatley világa.

Nincs köze a névnek Michael Flatley társulatához, az ExperiDance sem csupán egy tánctechnikai fejlődés eredménye, hanem egy másfajta színpadi látásé. Szolnokra azért mentünk, hogy színházat tanuljunk egy színházban, hogy mindaz, amit a színház tud, azt a táncművészetbe belementsük. Szolnok után Iglódi István leszerződtetett minket a Nemzeti Színházhoz a teátrum tánckarának, a Várszínház refektóriumában voltak a próbáink. Ám amikor létrejött az új Nemzeti Színház, mi az utcára kerültünk. Kellett egy formáció, amely keretén belül fizethetjük a táncosokat. Így felvettük az ExperiDance nevet, ami akkor már rég megvolt. De valójában az ExperiDance én vagyok.

A millecentenárium évében bemutatott Ezeregyév a mai napig nagyon népszerű. Nem kapott a fejére azért, hogy pátosz nélkül, iróniával mutatja be a magyar történelmet?

A közönségnek nagyon tetszett, tetszik. Nekünk, magyaroknak is van humorunk, a humor eszköz lehet a tragikus pillanatok megmutatására is. De az Ezeregyév nemcsak a magyar történelem ezeregy évéről szól, hanem bemutatja a tánckincsünket, ami minden történelmet túlélt és túlél. Ennek a Kárpát-medencei tánckincsnek az ünneplése a darab, bizonyítása, hogy tánckincsünk nemzetközi szinten is megállja a helyét, versenyképes.

Van, lesz saját táncegyüttese, amivel még ünnepelheti?

Van saját társulatom, három produkciót próbálunk be. Ígérem, a jövőben lesznek Magyarországon is előadásaink, ami nem egyszeri bemutatkozó lesz. És újdonságokkal fogunk jönni. Hogy pontosan mikor, az függ a járványhelyzet alakulásától is – ugyanis egy bemutatót legalább három hónappal korábban meg kell szervezni, le kell kötni. Ám most a jövő építésének egyik legfontosabb állomásához érkeztünk azzal, hogy napokon belül megnyílik a Román Sándor Táncakadémia. Az egykori ExperiDance Táncakadémiának volt olyan huszonöt, nagyon tehetséges növendéke, akiket nem volt szabad hagyni elkallódni. Mentettem a menteni valót, viszont egyik napról a másikra, a semmiből kellett kezdenünk az építkezést: nem volt infrastruktúránk, nem volt semmink. Most már a saját bázison tovább tudunk építkezni. A csapatunk nagyon elszánt, kreatív, a nehéz körülmények összekovácsolt bennünket. A céljaink eléréséhez az is erőt ad, hogy a honlapunkon keresztül rengeteg biztatást, támogatói hozzászólást kaptunk.

Elsősorban táncosként, koreográfusként ismert, az ExperiDance Táncakadémia három évet élt meg. Miért pont az oktatással kezdi újra?

Táncosként több mint húsz éve foglalkozom oktatással: én nem egyértelműen alkotó vagyok, hanem tanár is. Tanítottam minden olyan magyarországi egyetemen, ahol táncoktatás folyik, és dolgoztam minden olyan nagy együttesnél is – műfajtól függetlenül, a klasszikus balettől a néptáncig –, ami meghatározza a magyar nívót. Tanultam az Egyesült Államokban Eötvös-ösztöndíjjal, és tanárként bejártam a fél világot: tanítottam például Los Angelesben a UCLA-n, San Franciscóban a Berkeley Egyetemen, Bostonban a Harvardon, New Orleansban a Loyola Egyetemen. Rengeteg tapasztalatot vittem és kaptam: ebből metodika lett, egy egyedi oktatási formanyelv, Ezt a tapasztalatot szeretném átadni a fiataloknak.

Mi lesz az akadémiával, ha elszabadul a járvány?

Nagyon remélem, hogy nem fog. Természetesen minden óvintézkedést betartunk. De bármi is történjen: hosszabbra tervezünk három évnél.