kultúrharc;Színház- és Filmművészeti Egyetem;Vidnyászky Attila;

2020-09-02 14:23:22

Egy diktafon társaságában tárgyalnának Vidnyánszkyval a Színművészeti lemondott vezetői

Vidnyánszky levélben kezdeményezett megbeszélést Upor Lászlóval.

Vidnyánszky Attila kedd este – az egyetemen kialakult helyzetre, a vírusveszélyre és a tanévkezdésre hivatkozva – levélben megbeszélést kezdeményezett Upor Lászlóval, a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektorhelyettesével – írja a hvg.hu.

A portál emlékeztet, az egyetemet keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleményt is kiadott, amiben azt hangsúlyozza, hogy a lemondott vezetés cserben hagyta a járványhelyzetben a hallgatókat. Vidnyánszky ezután azt nyilatkozta, hogy mivel ő erről nem kapott hivatalos dokumentumot, ezért szerinte nem is mondott le az egyetemi szenátus.