Színház- és Filmművészeti Egyetem;egyetemfoglalás;

2020-09-02 17:16:13

Elhúzódó harcra rendezkednek be az egyetemfoglalók

Válasz nélkül hagyta a Vidnyánszky Attila által vezetett Színház- és Filmművészetért Alapítvány a hallgatók követeléseit.

– Ej a titkos egyetem, titkosan kezdődik – ezzel a népdalátdolgozással nyitották szerdai sajtótájékoztatójukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épületét elfoglaló hallgatók. Mindez arra utal, hogy a fenntartóváltás miatt tiltakozó egyetemisták elkezdték megszervezni, hogy miként folyhat az oktatás a jövő héten induló szorgalmi időszak során is az elfoglalt épületben, vagyis a hallgatók nem egy hétig szeretnének nyomást gyakorolni a Vidnyánszky Attila által vezetett alapítványi kuratóriumra. A hallgatói képviselők arról számoltak be, hogy a tiltakozás mellett a legfontosabb feladatuk annak megszervezése, hogyan történhet az oktatás az elfoglalt egyetemen.

– Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy eljárást indítottak volna velünk szemben – válaszolta lapunk kérdésére Csernai Mihály, a hallgatói önkormányzat elnöke. Kérdésünkre Józsefváros Önkormányzata megerősítette, hogy a jegyzőnél egyelőre nem kezdeményezett az egyetem fölé helyezett kuratórium birtokvédelmi eljárást, noha kedden a fenntartó erre tett utalást.

Szerdán délután Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök az általa vezetett Nemzeti Színházba hívta egyeztetésre az SZFE héten lemondott vezetőségét, mindezt elsősorban a koronavírus-járvány elleni védekezésre hivatkozva. Upor László, az egyetemet vezető, jelenleg felmondási idejét töltő rektorhelyettese tehát azzal a kuratóriumi elnökkel találkozott, akinek legitimitását a hallgatók nem fogadják el. – Az egyetem vezetésének nem az a dolga, mint nekünk – válaszolt felvetésünkre Szurdi Panni, a hallgatók szóvivője, de nem részletezte, hogy probléma-e számukra, hogy az intézményen kívül Vidnyánszky tőlük függetlenül igyekszik vezetni az alapítványi fenntartóváltást. – Mi csak az Innovációs és Technológiai Minisztériumot tekintjük tárgyalópartnernek, a kuratóriumot nem – hangsúlyozta Szurdi Panni.

Az egyetemen épületében a hallgatók megszervezték az őrségüket, kizárólag az egyetem polgárainak engednek bebocsátást. A bejáratnál eközben folyamatosan kapják a támogató civilek felajánlásait az édességes csomagoktól a wc-papírig bezárólag, de sokan pénzadományt is segítik őket. Az egyetemfoglalók hallgatók a számukra feleslegesnek bizonyuló ajándékokat rászorulókat segítő szervezeteknek továbbítják.