Srí Lanka;tartályhajó;

2020-09-03 12:16:10

Kigyulladt egy tartályhajó Srí Lankánál

A tanker fedélzetén, ahol kétmillió hordónyi kőolajat szállítottak, egyes hírek szerint robbanás is történt.

Kigyulladt egy tartályhajó Srí Lanka délkeleti partjánál 270 ezer tonna kőolajjal a fedélzetén, segítségére két hadihajót és egy repülőgépet vezényeltek – közölte csütörtökön a szigetország haditengerészetének szóvivője.

A New Diamond, más források szerint MV Diamond egy óriástanker, amelyet egy indiai olajvállalat, az Indian Oil Corp (IOC) bérelt, hogy a szállítmányt olajfinomítójában feldolgozza. A panamai zászló alatt közlekedő hajó a kuvaiti Mína-al-Ahmadi kikötőből tartott Indiába. Mintegy húsz tengeri mérföldre volt már a partoktól, amikor a baleset történt.

A Srí Lanka-i légierő egy megfigyelő repülőgépet vezényelt a helyszínre, míg a haditengerészet két hadihajója támogatja a mentési műveletet. A hatóságok igyekeznek mindent megtenni, hogy a hajó fedélzetén lévő kétmillió hordónyi kőolaj ne kerüljön a tengerbe, veszélybe sodorva ezzel az élővilágot. 

A hírek szerint a segélynyújtásba bekapcsolódott a Helen M nevű tartályhajó is. Egy másik, egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint robbanás is történt, és a fedélzeten tűz is van, amelyben a személyzet is megsérült. Egyes értesülések szerint a legénység többségét, 19 embert egy arra haladó hajó felvette. A segélyművelet keretében most a fedélzeten maradt kapitányt és a személyzet három tagját igyekeznek kimenteni.