Előfizetés

Forgács Imre:„Meddig élsz vissza a türelmünkkel, Catilina?”

Forgács Imre
Publikálás dátuma
2020.09.06. 16:38

Fotó: Marabu
Az európai közbeszerzési előírások egyértelműek: senki nem gondolhatja komolyan, hogy – e normák megsértése nélkül – egy „tehetséges” magyar vállalkozó néhány év alatt dollármilliárdos lehet.
Az ókor legendás történetét a Szép Szó egyik jeles szerzője már 2015-ben felidézte. Az Orbán-kormány akkoriban túl volt a köztársaság eltörlésén, s éppen a klientúra, a „haveri kapitalizmus” bázisának kiépítésén fáradozott. A címben szereplő kérdés viszont több mint 2000 éves. Eredetileg Marcus Tullius Cicero tette fel Catilina szenátornak és hadvezérnek, aki i.e. 63-ban a római köztársaság megdöntésével próbálkozott. Az akkori szenátus azonban semmiben nem hasonlítható a mai magyar Országgyűléshez. A Catilinát leleplező nagy szónokot bátor fellépése miatt a „Haza Atyjának” nevezték, és a képviselőktől minden lehetséges elismerést megkapott. Várható, hogy 2020-ban ugyanezt a kérdést – kicsit átalakítva – az európai polgárok képviselői is felteszik. Az Európai Parlament (EP) meghatározó pártjai ugyanis jelezték, hogy az Európai Tanács (EiT) elvtelen júliusi döntése ellen lépni fognak. A költői kérdés aktualizált változata: „Meddig kell az Európai Uniónak finanszíroznia a demokratikus értékeket, így a köztársaságot is felszámoló akarnokokat?” Ismert, hogy az EiT maratoni ülésén elfogadták a hétéves költségvetés és a helyreállítási alap keretszámait, de a források jogállami feltételekhez kötése csak deklaráció maradt. A részletek sürgős kimunkálását persze megígérték. Mindez azért nevetséges, mert az Európai Bizottság már 2018-ban közzétette a jogsértő tagállamok szankcionálásához szükséges rendelettervezetet. Ez az uniós jogszabály bármikor elfogadható, és 2021. január elsejétől akár hatályba is léphet.

A szabályok egyszerűek

Biztosra vehető, hogy a magyar kormány az ősszel induló viták során kézzel-lábbal tiltakozni fog minden szabály ellen, ami a jogállami hiányosságokat pénzelvonással akarja büntetni. Az eddigi hivatalos nyilatkozatok arról szóltak, hogy a jogállamiság fogalma nem világos, ezért bármilyen uniós jogszabály csak a politikai diszkrimináció eszköze lehet. A valóság ezzel szemben az, hogy az Európai Bizottság 2018-as tervezete a szankciók kiszabásának jogi feltételeit is rögzítette. Az európai közbeszerzési előírások például egyértelműek: senki nem gondolhatja komolyan, hogy – e normák megsértése nélkül – egy „tehetséges” magyar vállalkozó néhány év alatt dollármilliárdos lehet. A hatalmi ágak szétválasztásáról nem beszélhetünk egy olyan országban, ahol az Alkotmánybíróság kizárólag pártkatonákból áll és ahová a Fidesz ügyészsége miatt európai ügyész be sem léphet. Az uniós rendelet részletesen szabályozza, hogy a jogsértő tagállami gyakorlat megállapításakor hogyan kell eljárnia az Európai Bizottságnak. Támaszkodnia kell például az Európai Unió Bíróságának ítéleteire, az uniós Számvevőszék, a Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéseire, vagy olyan nagy tekintélyű nemzetközi szervezetekre, mint az Európa Tanács Velencei Bizottsága. Tehát csak a „felcsúti népmesék” szólnak majd arról, hogy az Unió a jogsértés megállapítását kizárólag a brüsszeli bürokratákra bízza. A tervezett új rendelet feljogosítaná a Bizottságot arra, hogy – amennyiben indokolt – szankciókat léptessen életbe: felfüggeszthetné vagy csökkenthetné az uniós kifizetéseket. A jogalkotók arra is találtak megoldást, hogy a költségvetési kérdésekben egyébként szokásos tagállami vétó ilyen esetekben ne érvényesülhessen. A Bizottság elmarasztaló határozatának megerősítéséhez ugyanis nem lenne szükség egyhangúságra. A Tanács a bizottsági döntéssel egyetérthet vagy azt – minősített többséggel – elutasíthatja (ezt nevezik „fordított többségnek”). A korrupt állami vezetők persze „rendes” többségi szavazást szeretnének: ez ugyanis könnyebbé tenné számukra, hogy megszervezzék a szankciók kivédésére irányuló, ún. blokkoló kisebbséget. A szavazási eljárás tehát az egész kezdeményezés „lelke”. Az EiT júliusi határozatában ugyan meghátrált ebben az Unió jövőjét is alapjaiban érintő ügyben. Ettől azonban még kemény politikai viták várhatók ősszel: az uniós támogatások jogállami feltételekhez kötését – úgy tűnik – a többség támogatni fogja az Európai Parlamentben.

Fogytán a türelem?

Mint utaltunk rá, az EiT ülése sokaknak okozott csalódást. Elsősorban azért, mert a tanácskozás előtt úgy tűnt: Európa vezető politikusai végre megelégelték, hogy a lengyelek és a magyarok visszaélnek a türelmükkel. Talán Jyrki Katainen lehetett az első, aki 2019-ben, egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy ne költhesse az európai adófizetők pénzét egy olyan ország, ahol nem tisztelik a jogállamot. Katainen neve még a rendszeres újságolvasóknak sem mond túl sokat, pedig 2011 és 2014 között ő volt Finnország kormányfője. A szókimondó, egyébként néppárti politikus – nem mellesleg – az Európai Bizottság egyik korábbi alelnöke. A sajtótájékoztató résztvevőit arra is emlékeztette, hogy 2018 óta létezik a Bizottság által javasolt új „jogi eszköz”, ami alkalmas lehet a korrupt tagállamok megfékezésére. Határozott nyilatkozatokban az EiT júliusi ülése előtt sem volt hiány. Michael Roth, német külügyi államtitkár például már a soros uniós elnökség nevében mondta, hogy „nem landolhat korrupt vezetők zsebében az adófizetők pénze”. Othmar Karas, az osztrákok veterán néppárti képviselője (jelenleg EP-alelnök) hasonlóan keményen fogalmazott. Szerinte szégyen, hogy a két éve előttük fekvő bizottsági rendelettervezetről még mindig nem tudtak dűlőre jutni a tagállamok. David Sassoli EP-elnök tapasztalt diplomata, ennek ellenére ő sem finomkodott. Szavai szerint a nyugati adófizetők pénze nem válhat az orbáni autokrácia és korrupció javára. A lengyeleket és a magyarokat emlékeztette arra, hogy az uniós források legnagyobb kedvezményezettjei, mégis azt akarják elérni, hogy ne legyenek jogállamisági feltételek. Pedig „az EU értékeken alapul, s ezt tessék figyelembe venni.” Végül, de nem utolsósorban Mark Rutte, holland kormányfő a „fukar négyek” képviselője nyilatkozott: szerinte nagy probléma, ha a jogállamiság elvetéséhez a magyarok a csúcstalálkozón is ragaszkodnak. Ezért volt csalódás az EU jövőjéért aggódók számára az EiT határozata. Ők ugyanis nem pártpolitikusként gondolkodtak. Nem számoltak azzal, hogy a német elnökség semmiképpen nem indulhat kudarccal. Láthatóvá vált: az azonnali siker Angela Merkel számára messze a legfontosabb. Persze a járvány által leginkább sújtott tagállamoknak is szükségük volt a pénzügyi megállapodásra. Így a magasztos elveket megint felülírták a nemzeti érdekek. E kiábrándító összefüggésre már a csúcstalálkozó előtt rámutatott a Der Spiegel egyik elemzése. A koronavírus Németország jelentős kereskedelmi partnerei közül többeket (USA, Nagy-Britannia, Olaszország) súlyosan érintett, viszont felértékelte a keletieket. Lengyelország ma már egyike Berlin legfontosabb exportpiacainak, s a német ipar értékláncaiba hazánknak is sikerült beépülnie. Magyarország a németek számára immár fontosabb partner, mint akár Japán vagy Dánia. A kereskedelmi adatokat látva könnyen érthetővé válik a jogállamisággal kapcsolatos merkeli tolerancia: 2019-ben például az Orbán-kormány volt a német hadiipar legnagyobb külföldi vásárlója. A kevés biztató tények egyike, hogy a jogállami kérdésekben Macron is határozott álláspontot képvisel. A júliusi csúcstalálkozó egyik megdöbbentő epizódja volt, hogy a magyar kormányfő vitapartnerét – történetesen Hollandia miniszterelnökét – egyszerűen csak „holland fickónak” nevezte. A nagy fokú udvariatlanságnak nem is maradt el a következménye. Clément Beaune, francia Európa-ügyi miniszter láthatóan Rutte-nek szurkolt a magyar-holland páros „mérkőzésen”. A csúcstalálkozó után néhány nappal máris keményebb uniós fellépést sürgetett a lengyelekkel és a magyarokkal szemben. 

Forró ősz várható

A világjárvány bármilyen tervet keresztülhúzhat. Donald Trump sorsa is azon múlhat, hogy az amerikaiak számára november 3-áig elérhető lesz-e a vakcina. Európa ráadásul más frontokon is harcol: a Brexit-ügy végleges megoldásra vár, s az előjelek nem túl biztatóak. A jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások alig haladnak, s a „no deal” minden korábbi észszerű kompromisszumot felülírhat. Lukasenko közös elmarasztalása szerény előrelépés a külpolitikában, az Unió és Kína közötti bonyolult gazdasági és politikai kapcsolatok pedig további belső vitákat, konfliktusokat okoznak. A Magyarországhoz hasonló „nagyhatalmak” például láthatóan őrizni akarják a korábban megszerzett kétoldalú pozícióikat. Nehezen megjósolható, hogy a jogállamiság ügyében történik-e végre valami? A történelem persze hozhat váratlan meglepetéseket. Talán mostanra fogyott el a civilizált Európa türelme. Erre utal a legnagyobb EP-frakciók vezetőinek közös levele, amelyet a Bizottság elnökének és Angela Merkelnek a napokban küldtek. Ebben tudatják Európa vezetőivel, hogy a költségvetési rendelet elfogadásához jogállamisági záradékot is kérnek. Azt még nem lehet tudni, hogyan fognak szavazni ősszel a strasbourgi parlament képviselői. Hajlandóak-e a római szenátorok tiszteletre méltó példáját követni?

Forgács Iván: Közérzetben járkáló motoros

Forgács Iván
Publikálás dátuma
2020.09.06. 13:56

Nem lenne meglepő, ha azok közül, akiknek nem nagy kedvence Jakupcsek Gabriella, sokan még csak bele se pillantottak volna az ATV-n két éve futó talkshow-jába. A műsor felvezető filmje ugyanis, amely egyben ajánlójának alappillére, ritka taszítóra sikeredett. Idézzük csak fel! Egy szőke nőcske, valahonnan a középosztályból, motorozgat felszabadultan animált világban. Mindene kitalálva, megcsinálva, hajtól arcon át a cuccokig. Előre-hátra-oldalra bámul, merészen széttárja a karját. Gyerekek, ez baromi jó, éljetek így ti is! – mosolyogja ránk hamisan, azt üzenve valójában, hogy csak ő tud így élni: csúcsfüggetlenül, nyitottan, mindenre kíváncsian. Ő, Jakupcsek. A médiakirálynő-dinamit. És még ezt is tudja fokozni valami plusszal. Mit mondhat erre, akinek van némi önérzete: Menj a pokolba, anyukám! Lehet, hogy te színesnek, örömtelinek látod az életed kamerákba bámulva, az enyém nem egészen ilyen, és nem veled akarom turbózni. Profin trendi vagy, okos vagy, jól csinálod a dolgod, de nem érdekel ez a motorizáltan jókedvű önteltség. Az ösztönös viszolygást csak tovább fokozza, hogy az Egyenes Beszéd műsorvezetői Jakupcseket ajánlva zárják adásukat. Végighátterezik beszélgető partnereikkel a jelen aktuális történéseit, folyamatait, amelyek között mindig akad drámaian megrázó, felkavaró, majd mosolyogva a szemünkbe néznek: „Maradjanak velünk, mert néhány perc múlva kezdődik a Jakupcsek Plusz.” Na jó, merre is van a távkapcsoló? Nehéz azonban kikerülni egy műsort, amely kedvenc csatornán jelentkezik minden hétköznap este, és ott vannak még az ismétlések, válogatások. Meg hát, bár Jakupcsek Gabriella televíziós személyisége nem mentes megosztó vonásoktól, nagy arc, képernyőre teremtett, és nincs miért tudatosan távolságot tartani tőle. Lássuk csak, merre akar vinni parfümös csodamotorjával. Nos, megéri erőt venni magunkon, hallgatni a józan belső szóra. A pozitív csalódás mellbevágó: pompás kis műsorba csöppenünk. A dizájn, a talkshow stúdióközönsége talán még idéz valamit a felvezető elidegenítő hangulatából, de aztán egész más következik. Feszes, lényegre törő, tartalmas, és ami a legfontosabb, hozzánk szóló, megérintő beszélgetések. Mindannyiunkat foglalkoztató, ám sokszor különös megvilágításban tálalt témákban. Mesteri a szerkezet, a tévénézők bevonzása az adásba. Ha drámai esetről van szó, persze egyszerű a dolog: el kell meséltetni. Békésebb kérdések esetén viszont nagyon szerencsés, hogy ismert személyek mellett „hétköznapi” kor- és sorstársaink beszélnek tapasztalataikról. Majd leül melléjük egy szakértő is. Mindez témánként 20-25 percben. De hogy ennyi idő elég legyen, az már Jakupcsek művészete. Nagyon tudja, mire kíváncsi, tartja az időkeretet, amelyet feltehetően előzőleg alanyaiban is keményen tudatosít. Fölösleges, elterelő kérdés nulla, gördül is könnyedén a műsor saját célszalagjáig. De mi is a cél? Magunkba nézni, átgondolni életünk meghatározó élményeit – de nem önmarcangolóan! És nem is tréfálkozva. Természetesen! Ahogy a mindennapokban kéne, de hát nincs rá idő. Jakupcsek sugallata, hogy nem, lenne rá idő! Csak többet kellene belőle erre fecsérelni. Kapcsolataink, örömeink, sérelmeink, traumáink, halálfélelmünk feldolgozására. Mondjuk naponta húsz percet. Az egyik korábbi adásban Jakupcsek Gabriella a média három egykori legendájával, Szilágyi Jánossal, Horváth Jánossal és Fodor Jánossal beszélgetett. Hogyan alakult át a televíziózás, minek van vége, búcsúzhat egy nemzedék. Ám semmi okunk nem volt a szomorkodásra, mert érezhettük, hogy ez a négy ember összetartozik. Jakupcsek, jó néhány kollégájával együtt, a hangütés korszerűsítésével, külföldi mintákból is táplálkozva, tovább tudta vinni a hazai műsorkészítés legjobb hagyományait. Mindenekelőtt a független, kulturált, társadalmi érzékenységű polgári szemléletmódot. Amely nem tanít, nevel, röhögtet, hanem a mindennapok szerves sokrétűségébe ágyazottan informál – és érdeklődik. Őszintén, életünket segítően. Ahogy Tölgyesi Gábor összegezte a Jakupcsek Plusz indulásakor: van élet a (párt)politikán és a bulváron túl is. A saját életünk. A népszerű, bár sokszor ellentétes érzelmeket kiváltó műsorvezető tudatunk alatt ezt tudatosítja nap mint nap. Elsősorban azzal a képességével, hogy kivételes erővel tud figyelni beszélgetőpartnereire. Érezhető, valóban érdekli, amit mondanak szerelemről, válásról, munkáról, konfliktusokról vagy akár a bevásárlásról. Műsorának meghatározását használva: ő úgy közéleti, hogy közérzeti. Ezzel adott súlyt már a Mokka könnyed reggeli társalgásainak is, így csillogtatta fényes műsorrá a női bulvárlocsinak tűnő Ridikült. És ebből a képességből, attitűdből pottyant most képernyőnkre talán legérettebb tévés gyümölcse, a Jakupcsek Plusz. Itt nem bemutatnak valakit, nem faggatják élményeiről, nem példálóznak vele. Egyszerűen csak odafigyelnek rá, minden szavára, meghallgatják, megerősítve, hogy fontos, amit mond. Alkalmi ismerősként nyújtva baráti tekintetet. De hogy jön ide az önmutogató motorozgatás?

Párnás ház

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2020.09.06. 11:00

Több mint egy éve veretlen volt már a válogatott, amikor Bécsbe utazott az akkor még nagyon is népszerű osztrák–magyarra. A meccset 1967. szeptember 6-án rendezték, s az addigi utolsó vereség 1966 júliusában, a szovjet csapattal vívott sunderlandi vb-negyeddöntőben érte a csapatot (1:2). Amióta Illovszky Rudolfot szövetségi kapitánnyá nevezték ki, egy döntetlen és sorozatban aratott hét győzelem volt az imponáló mérleg. Illovszkyról nemrégiben azt olvastam, hogy 1972-ben, az ötkarikás tornán „odatolakodott” dr. Lakat Károly mellé. Valójában több szempontból sem kellett tolakodnia. Legfőképpen azért nem, mert a müncheni olimpián az A válogatott szerepelt, és az Illovszky csapata volt; olyannyira, hogy néhány hónappal korábban az ő irányításával jutott az Európa-bajnokság legjobb négy együttese közé. (Tetszik érteni: nem a selejtezőcsoportban került a negyedik helyre.) Lakat a B válogatottat vitte olimpiai elsőségre 1964-ben és 1968-ban, mivel a vb-n bevetett játékosok nem léphettek pályára az ötkarikás labdarúgótornán. A profikat szintén nem lehetett benevezni, ezért aztán Nyugat-Európa és Dél-Amerika képviselői rendre ismeretlen amatőrökkel álltak fel, így fordulhatott elő, hogy 1964-ben magyar–egyiptomi, 1968-ban magyar–japán elődöntőt rendeztek, míg 1972-ben kizárólag szocialista reprezentánsok – Lengyelország, Magyarország, NDK, Szovjetunió – jutottak a négy közé. Mindezen túl Illovszky legalább annyira sikeres edző volt, mint Lakat. Bár a Vasast négy NB I-es aranyhoz segítő – továbbá a veretlenül kivívott 1966-os bajnoki címet is megalapozó – trénernek is (kinek nem?) akadtak keserves tévedései, mint Vidáts Csaba előre küldése az NSZK ellen a „libero” Franz Beckenbauer semlegesítésére (0-5) vagy a magyar–svéd vb-selejtezőn (3-3) az újonc Bicskei Bertalan kapus bevetése és Szűcs Lajos balhátvéd játéka, olyan gikszer egy sem fűződött a nevéhez, amilyen a magyar–amerikai 0-2 volt 1979-ben, Lakattal a kapitányi poszton. Továbbá meggyőződésem, ha 1967 végén – teljességgel érthetetlen módon, alantas úri passzióból – nem kezdik „fúrni”, ami aztán megmásíthatatlan lemondásához vezetett, akkor 1969-ben nincs Marseille, azaz a címeres mezes együttes egyenes ágon eljut az 1970-es világbajnokságra. Illovszky válogatottját hatvanhétben a világrangsor harmadik, a France Football európai listájának második helyén jegyezték, az osztrákok azonban nagy önbizalommal várták a „szomszédokat”, mert három nappal az országok közötti mérkőzés előtt Rapid–Austria rangadót rendeztek a Práterben, és a meccsről a Welt am Montag azt írta: „A huszonkét játékos bebizonyította, hogyan lehet kilencven percen át a teljesítőképesség maximumát nyújtani.” Az 55 ezer nézőnek az Austriához húzó része kevésbé lelkesedett, mivel az örök rivális 3:0-ra nyert, ennek megfelelően Erwin Alge szövetségi kapitány hét Rapid-játékost – Gebhardt, Glechner, Ullmann, Fak, Hasil, Flögel, Fritsch – vetett be a magyarok ellen. Közülük a csereként beküldött Fritsch külön szám volt. „Wembley Toninak” hívták, mert 1965 őszén két gólt szerzett Londonban az Anglia–Ausztria találkozón (2:3), majd „elszipkázta” az NFL, és a Dallas Cowboysszal 1972-ben Super Bowlt nyert, míg 1976-ban döntőt játszott. Tizennégy évadot töltött az amerikai-futballban, miután a Rapiddal háromszoros bajnok és kétszeres osztrák kupagyőztes volt. A válogatott mérkőzésre nem csak miatta kelt el minden jegy. Hanem azért is, mert nemzetközi találkozón aznap kapcsolták be először a Práter stadion világító-berendezését, és a házigazdák alig várták, hogy kedvenceikre ragyogjon a fény. Éppenséggel lett volna miért visszavágniuk, mert 1964 májusa, a bécsi 1:0 óta nem nyertek a magyarok ellen. (Addigi utolsó győzelmükhöz a mi honfitársunk, de az ő kapitányuk, a Bécsben élő Guttmann Béla segítette a vendéglátókat.) Illovszky a mezőnyben az FTC, Vasas, Újpest vegyessel számolt, csupán a két kapust választotta vidékről. A keret így festett: Tamás (Diósgyőr), Gelei (Tatabánya); Mátrai, Páncsics, Szűcs, Varga, Albert, Rákosi (mind FTC); Ihász, Mathesz, Molnár, Farkas (mind Vasas); Káposzta, Göröcs, Bene (mind Újpest). A játék pedig úgy zajlott, hogy az Express című lap szerint „a közönség már a hetvenötödik percben hazaindult”. A Volksstimme még a tömeges távozás előtti periódusról írta: „Hatvanezer néző tapsolta a magyarok villámakcióit.” Az akkoriban nemegyszer kritikus Népsport is áradozott: „Valóban emlékezetes játékot nyújtott a magyar csapat. Olyat, amelyről sokáig beszélnek még Bécsben.” A tetszetős támadások közül három góllal zárult: előbb Bene Ferenc ültetett „hintába” két védőt, majd az újonc grazi Gerfried Hodschar kapus mellett a jobb sarokba lőtt; aztán Farkas János passzolta be finoman Albert Flórián precíziós átadását; végül Varga Zoltán középre nézett, és az alapvonal közeléből, jobbról, pazarul a „rövid” felsőbe ragasztotta a labdát. Mindezek nyomán az osztrák sajtó egyenként is agyondicsérte legjobbjainkat. Benéről az jelent meg: „Lövései félelmetesek.” Vargáról: „Európa újabb nagyágyúja.” Göröcs Jánosról: „Világklasszis.” Albertről: „Prímhegedűs.” (Magam azt írtam volna: Császár a császárvárosban.) Farkasról: „Bécsben is letette névjegyét.” Ez arra vonatkozott, hogy egy évvel korábban az angyalföldi csatárbálvány mesterhármasával alakult ki a 3:1-es végeredmény a Népstadionban. Alge kapitány az újabb 3:1 után azt mondta: „A magyarok játéka útmutatás lehet a számunkra.” A végeredmény úgy alakult ki, hogy 3:0-nál Erich Hof tizenegyesét Tamás Gyula kivédte, de egy perccel később a makacs Hof szépített. Ennek ellenére a csalódott osztrák szurkolók ülőpárnák ezreit dobták a gyepet övező atlétikai futópályára. Talán azért sem bírták már a gyűrődést, mert az előmeccsen a Müller Sándorral, Branikovits Lászlóval, Dunai Antallal és a duplázó Kozma Mihállyal felvonuló magyar ifik – a korabeli divat szerint – szintén 3:1-re nyertek. Ám az aznap esti skandalum semmi sem volt ahhoz a botrányhoz képest, amely egy hónappal később tört ki a Práterben. Az osztrák–görög Eb-selejtezőn (1:1) Gere Gyula játékvezető kiállította Takisz Lukanidiszt, aki előzőleg nekiment Leopold Grausamnak. A görögök hevesen tiltakoztak társuk leküldése miatt, majd verekedést provokáltak, mire nagyjából kétezer bécsi szurkoló dühödten a pályára rohant, és ütötte-verte a vendégjátékosokat. Végül a nézőtérről ülőpárnába rejtett palackkal fejbe dobták Gerét, aki vérezve-szédelegve lefújta a mérkőzést, majd az éjszakát egy bécsi klinikán töltötte. Szegénynek nem fájt jobban a feje, mint annak a hatvanezer drukkernek – valamint az összes osztrák tévénézőnek –, aki lebilincselő detektívregény élő változatát látta a briliáns magyarok vendégjátéka alkalmával. Tizenhárom honfitársuk nyomozott a fellelhetetlenül eldugott labda után...   

AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 1:3 (0:1)

Barátságos mérkőzés, 1967. szeptember 6., Bécs, 60 000 néző. Jv.: Huber (svájci). Ausztria: Hodschar – Gebhardt, Glechner (Ullmann, 46. perc), Eigenstiller, Fak – Hasil, Hof, Flögel – Wolny, Siber, Redl (Fritsch, 46.). Magyarország: Tamás – Káposzta, Mátrai, Szűcs, Ihász – Mathesz (Göröcs, 46.), Rákosi – Bene, Varga, Albert, Farkas. Gól: Bene (40.), Farkas (48.), Varga (69.), Hof (78.).