Az ókor legendás történetét a Szép Szó egyik jeles szerzője már 2015-ben felidézte. Az Orbán-kormány akkoriban túl volt a köztársaság eltörlésén, s éppen a klientúra, a „haveri kapitalizmus” bázisának kiépítésén fáradozott. A címben szereplő kérdés viszont több mint 2000 éves. Eredetileg Marcus Tullius Cicero tette fel Catilina szenátornak és hadvezérnek, aki i.e. 63-ban a római köztársaság megdöntésével próbálkozott. Az akkori szenátus azonban semmiben nem hasonlítható a mai magyar Országgyűléshez. A Catilinát leleplező nagy szónokot bátor fellépése miatt a „Haza Atyjának” nevezték, és a képviselőktől minden lehetséges elismerést megkapott.
Várható, hogy 2020-ban ugyanezt a kérdést – kicsit átalakítva – az európai polgárok képviselői is felteszik. Az Európai Parlament (EP) meghatározó pártjai ugyanis jelezték, hogy az Európai Tanács (EiT) elvtelen júliusi döntése ellen lépni fognak. A költői kérdés aktualizált változata: „Meddig kell az Európai Uniónak finanszíroznia a demokratikus értékeket, így a köztársaságot is felszámoló akarnokokat?” Ismert, hogy az EiT maratoni ülésén elfogadták a hétéves költségvetés és a helyreállítási alap keretszámait, de a források jogállami feltételekhez kötése csak deklaráció maradt. A részletek sürgős kimunkálását persze megígérték. Mindez azért nevetséges, mert az Európai Bizottság már 2018-ban közzétette a jogsértő tagállamok szankcionálásához szükséges rendelettervezetet. Ez az uniós jogszabály bármikor elfogadható, és 2021. január elsejétől akár hatályba is léphet.
A szabályok egyszerűek
Biztosra vehető, hogy a magyar kormány az ősszel induló viták során kézzel-lábbal tiltakozni fog minden szabály ellen, ami a jogállami hiányosságokat pénzelvonással akarja büntetni. Az eddigi hivatalos nyilatkozatok arról szóltak, hogy a jogállamiság fogalma nem világos, ezért bármilyen uniós jogszabály csak a politikai diszkrimináció eszköze lehet. A valóság ezzel szemben az, hogy az Európai Bizottság 2018-as tervezete a szankciók kiszabásának jogi feltételeit is rögzítette. Az európai közbeszerzési előírások például egyértelműek: senki nem gondolhatja komolyan, hogy – e normák megsértése nélkül – egy „tehetséges” magyar vállalkozó néhány év alatt dollármilliárdos lehet. A hatalmi ágak szétválasztásáról nem beszélhetünk egy olyan országban, ahol az Alkotmánybíróság kizárólag pártkatonákból áll és ahová a Fidesz ügyészsége miatt európai ügyész be sem léphet.
Az uniós rendelet részletesen szabályozza, hogy a jogsértő tagállami gyakorlat megállapításakor hogyan kell eljárnia az Európai Bizottságnak. Támaszkodnia kell például az Európai Unió Bíróságának ítéleteire, az uniós Számvevőszék, a Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéseire, vagy olyan nagy tekintélyű nemzetközi szervezetekre, mint az Európa Tanács Velencei Bizottsága. Tehát csak a „felcsúti népmesék” szólnak majd arról, hogy az Unió a jogsértés megállapítását kizárólag a brüsszeli bürokratákra bízza.
A tervezett új rendelet feljogosítaná a Bizottságot arra, hogy – amennyiben indokolt – szankciókat léptessen életbe: felfüggeszthetné vagy csökkenthetné az uniós kifizetéseket. A jogalkotók arra is találtak megoldást, hogy a költségvetési kérdésekben egyébként szokásos tagállami vétó ilyen esetekben ne érvényesülhessen. A Bizottság elmarasztaló határozatának megerősítéséhez ugyanis nem lenne szükség egyhangúságra. A Tanács a bizottsági döntéssel egyetérthet vagy azt – minősített többséggel – elutasíthatja (ezt nevezik „fordított többségnek”). A korrupt állami vezetők persze „rendes” többségi szavazást szeretnének: ez ugyanis könnyebbé tenné számukra, hogy megszervezzék a szankciók kivédésére irányuló, ún. blokkoló kisebbséget. A szavazási eljárás tehát az egész kezdeményezés „lelke”. Az EiT júliusi határozatában ugyan meghátrált ebben az Unió jövőjét is alapjaiban érintő ügyben. Ettől azonban még kemény politikai viták várhatók ősszel: az uniós támogatások jogállami feltételekhez kötését – úgy tűnik – a többség támogatni fogja az Európai Parlamentben.
Fogytán a türelem?
Mint utaltunk rá, az EiT ülése sokaknak okozott csalódást. Elsősorban azért, mert a tanácskozás előtt úgy tűnt: Európa vezető politikusai végre megelégelték, hogy a lengyelek és a magyarok visszaélnek a türelmükkel. Talán Jyrki Katainen lehetett az első, aki 2019-ben, egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy ne költhesse az európai adófizetők pénzét egy olyan ország, ahol nem tisztelik a jogállamot. Katainen neve még a rendszeres újságolvasóknak sem mond túl sokat, pedig 2011 és 2014 között ő volt Finnország kormányfője. A szókimondó, egyébként néppárti politikus – nem mellesleg – az Európai Bizottság egyik korábbi alelnöke. A sajtótájékoztató résztvevőit arra is emlékeztette, hogy 2018 óta létezik a Bizottság által javasolt új „jogi eszköz”, ami alkalmas lehet a korrupt tagállamok megfékezésére.
Határozott nyilatkozatokban az EiT júliusi ülése előtt sem volt hiány. Michael Roth, német külügyi államtitkár például már a soros uniós elnökség nevében mondta, hogy „nem landolhat korrupt vezetők zsebében az adófizetők pénze”. Othmar Karas, az osztrákok veterán néppárti képviselője (jelenleg EP-alelnök) hasonlóan keményen fogalmazott. Szerinte szégyen, hogy a két éve előttük fekvő bizottsági rendelettervezetről még mindig nem tudtak dűlőre jutni a tagállamok. David Sassoli EP-elnök tapasztalt diplomata, ennek ellenére ő sem finomkodott. Szavai szerint a nyugati adófizetők pénze nem válhat az orbáni autokrácia és korrupció javára. A lengyeleket és a magyarokat emlékeztette arra, hogy az uniós források legnagyobb kedvezményezettjei, mégis azt akarják elérni, hogy ne legyenek jogállamisági feltételek. Pedig „az EU értékeken alapul, s ezt tessék figyelembe venni.” Végül, de nem utolsósorban Mark Rutte, holland kormányfő a „fukar négyek” képviselője nyilatkozott: szerinte nagy probléma, ha a jogállamiság elvetéséhez a magyarok a csúcstalálkozón is ragaszkodnak.
Ezért volt csalódás az EU jövőjéért aggódók számára az EiT határozata. Ők ugyanis nem pártpolitikusként gondolkodtak. Nem számoltak azzal, hogy a német elnökség semmiképpen nem indulhat kudarccal. Láthatóvá vált: az azonnali siker Angela Merkel számára messze a legfontosabb. Persze a járvány által leginkább sújtott tagállamoknak is szükségük volt a pénzügyi megállapodásra. Így a magasztos elveket megint felülírták a nemzeti érdekek. E kiábrándító összefüggésre már a csúcstalálkozó előtt rámutatott a Der Spiegel egyik elemzése. A koronavírus Németország jelentős kereskedelmi partnerei közül többeket (USA, Nagy-Britannia, Olaszország) súlyosan érintett, viszont felértékelte a keletieket. Lengyelország ma már egyike Berlin legfontosabb exportpiacainak, s a német ipar értékláncaiba hazánknak is sikerült beépülnie. Magyarország a németek számára immár fontosabb partner, mint akár Japán vagy Dánia. A kereskedelmi adatokat látva könnyen érthetővé válik a jogállamisággal kapcsolatos merkeli tolerancia: 2019-ben például az Orbán-kormány volt a német hadiipar legnagyobb külföldi vásárlója.
A kevés biztató tények egyike, hogy a jogállami kérdésekben Macron is határozott álláspontot képvisel. A júliusi csúcstalálkozó egyik megdöbbentő epizódja volt, hogy a magyar kormányfő vitapartnerét – történetesen Hollandia miniszterelnökét – egyszerűen csak „holland fickónak” nevezte. A nagy fokú udvariatlanságnak nem is maradt el a következménye. Clément Beaune, francia Európa-ügyi miniszter láthatóan Rutte-nek szurkolt a magyar-holland páros „mérkőzésen”. A csúcstalálkozó után néhány nappal máris keményebb uniós fellépést sürgetett a lengyelekkel és a magyarokkal szemben.
Forró ősz várható
A világjárvány bármilyen tervet keresztülhúzhat. Donald Trump sorsa is azon múlhat, hogy az amerikaiak számára november 3-áig elérhető lesz-e a vakcina. Európa ráadásul más frontokon is harcol: a Brexit-ügy végleges megoldásra vár, s az előjelek nem túl biztatóak. A jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások alig haladnak, s a „no deal” minden korábbi észszerű kompromisszumot felülírhat. Lukasenko közös elmarasztalása szerény előrelépés a külpolitikában, az Unió és Kína közötti bonyolult gazdasági és politikai kapcsolatok pedig további belső vitákat, konfliktusokat okoznak. A Magyarországhoz hasonló „nagyhatalmak” például láthatóan őrizni akarják a korábban megszerzett kétoldalú pozícióikat.
Nehezen megjósolható, hogy a jogállamiság ügyében történik-e végre valami? A történelem persze hozhat váratlan meglepetéseket. Talán mostanra fogyott el a civilizált Európa türelme. Erre utal a legnagyobb EP-frakciók vezetőinek közös levele, amelyet a Bizottság elnökének és Angela Merkelnek a napokban küldtek. Ebben tudatják Európa vezetőivel, hogy a költségvetési rendelet elfogadásához jogállamisági záradékot is kérnek. Azt még nem lehet tudni, hogyan fognak szavazni ősszel a strasbourgi parlament képviselői. Hajlandóak-e a római szenátorok tiszteletre méltó példáját követni?
