NNI;nyomozás;természetkárosítás;kaktusz;

2020-09-04 14:38:13

Kormányzati feljelentésre, éveken át kutatott a Nemzeti Nyomozó Iroda a magyar kaktuszmaffia után

Az Agrárminisztérium fordult a rendőrséghez a csempészek miatt, akik Mexikóból hoztak be növénykülönlegességeket.

Három évig tartó nyomozás után összesen nyolc személyt gyanúsít természetkárosítással a Készenléti Rendőrség alá tartó Nemzeti Nyomozó Iroda. A gyanú szerint védett, ritka kaktuszokat hoztak be az országba, illetve árusítottak a neten.

Az ügyben az Agrárminisztérium egyik főosztálya tett feljelentést, miután észrevették, hogy ismeretlenek online kínálgatják a védett kaktuszfajokat. Az NNI 2017-ben kezdte el a nyomozást, és – a rendőrség közleménye szerint – hamar azonosították az illegális értékesítéssel foglalkozó személyeket. A házkutatások során számos ritka, védett kaktuszokra bukkantak, közte az aztekium valdezii nevű különleges fajra, amit a kutatók is csak 2013-ban fedeztek azonosítottak.

A terjesztők után a csempészek is rendőrkézre kerültek. Az eljárás adatai alapján négy magyar állampolgár Mexikóból csempészett be ritka kaktuszokat. Visszaérkezésükkor poggyászaikban megtalálták a mintegy 1200 védett növényt, köztük veszélyeztetett fajok egyedeit is. A feltételezett csempészeket a hatóság a napokban kihallgatta, így az eljárásnak jelenleg összesen nyolc gyanúsítottja van.

A rendőrség arra is emlékeztet, hogy az Európai Unió 2017-ben kiemelt jelentőségűvé minősítette a környezeti bűncselekményeket. A nyomozók csak eljárás közben szembesültek vele, hogy Európa-szerte bevett gyakorlatnak számítanak az úgynevezett expedíciós utak, amelyeknek célja a védett növények vagy azok szaporítóanyagának eltulajdonítása.

A KR NNI Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya más országok hatóságaival együttműködve küzd a hasonló bűncselekmények ellen.