Honnan veszünk el, és hová adunk – ez kőkemény osztálypolitika

Nálunk nem születtek a sokféle foglalkoztatási formához igazodó, a vállalatnak, a dolgozónak és az államnak egyaránt jó intézkedések a válságban. Czirfusz Márton, az MTA tudományos munkatársa szerint az önkormányzatok sarcolása helyett a magas jövedelmeket kellene jobban megadóztatni.

Mit jelent a társadalmi szolidaritás?

Amikor egy csoport nemcsak a saját érdekeit veszi figyelembe, hanem figyel más társadalmi csoportok érdekeire és arra is, hogyan tudja őket támogatni.

Amikor a kormány azt mondja, hogy az önkormányzatok szolidaritásból mondjanak le a bevételeik akár tíz százalékáról a járvány elleni védekezéshez, az ide sorolható?

Nem. A kormány fordítva ül a lovon, a szolidaritás nem úgy szerveződik, hogy az állam utasít.

Mégis az önkormányzati dolgozók viselik a kormány rossz döntéseinek következményeit. Jogosan sztrájkoltak a héten?

Igazuk van, nehéz helyzetben vannak, de nemcsak most, hanem harminc éve. Nagy kérdés, hogy a követeléseik össze tudnak-e érni más kezdeményezésekkel, például az önkormányzati szövetségek nyomásgyakorlásával, hogy kiharcolják a rájuk testált feladatok tisztességes finanszírozását. Ha ehhez a tisztviselők hozzáteszik, hogy javítani kell a 13 éve változatlan bérükön, mert már olyan kevesen vannak, hogy nem tudják biztosítani a település lakosságának a megszokott és jogosan elvárt szolgáltatásokat, az együtt előbb-utóbb eredményre vezethet.

Közben a településeknek azzal is szembesülniük kell, hogy az elvont pénzeik szétporladnak, nem látszik, hogy hasznosulna az a sok milliárd forint, amit elvettek tőlük, a GDP 13,6 százalékot zuhant a második negyedévben. Mit rontott el ennyire a kormány?

Az egyik legsúlyosabb hiba volt, hogy nem vette figyelembe a munkaerőpiac differenciáltságát. Ma sokféle munkaviszonyban dolgoznak az emberek, határozott vagy határozatlan idejű szerződéssel, külföldre ingáznak, katás vállalkozók, alkalmazottak egy multinál, vagy a saját kis cégükben. Mindenkinek speciális problémái vannak, de azt látom, a döntéshozók fejében egy ideáltipikus dolgozó él, aki nyolc órában, határozatlan munkaviszonyban alkalmazott, a kormány főleg őket próbálta megmenteni. A bértámogatási intézkedések rájuk irányultak. Mindenki másnak vagy nagy késedelemmel vagy egyáltalán nem sikerült kidolgozni támogató intézkedéseket. A közszférában a koronavírus-válság alatt is folytatódott a szalámizás, az egészségügyi dolgozók kaptak pluszpénzt, a pedagógusok közül úgy tűnik, csak a hátrányos helyzetű településeken dolgozók, ám az önkormányzati alkalmazottak a központi államtól például semmit, pedig ők is megfeszített munkát végeztek a szociális ellátások megszervezésében.

Lehetett volna jobban csinálni?

Kevesebb bürokráciával járó, mindenki számára gyorsan elérhető intézkedések kellettek volna, főként pedig nem a vállalatoknak, hanem közvetlenül az embereknek kellett volna pénzt juttatni, ahogy más országok egyszeri vagy néhány hónapig tartó jövedelemkiegészítést adtak a bajba kerülteknek. Akkor jó egy intézkedés, ha mindenkinek jó: a vállalatnak, a dolgozónak és az államnak is, mert könnyen bevezethető. Nálunk ilyen nem nagyon volt.

A kritikákra mindig azt feleli a kormány, hogy nem kell sírni, hiszen a bérek még a válságban is emelkedtek.

Ez igaz ugyan, de fontos, hogy ne egyetlen számot nézzünk. Amit nyilvánosságra hoznak, az a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagbére, de a válságban a korábbinál sokkal többen nem dolgoztak így, csak részmunkaidőben. Az ő adataik be sem kerültek a statisztikába.

A fogyasztás nem sokkal csökkent, az emberek felélik a tartalékaikat?

Az aktuális bevételekből nem nagyon lehet szinten tartani a fogyasztást, tehát erre tudok gondolni én is. Nincsenek nagyon sokan, akik megtakarításokkal rendelkeznek, pláne nem több hónapos tartalékokkal.

Ha már a tartalékoknál tartunk: közgazdászok szerint a magyar államnak nincsenek tartalékai, emiatt sem születhettek sikeres válságkezelő lépések, késleltette a döntéseket, hogy előbb össze kellett szedni az intézkedések fedezetét. Egyetért ezzel?

Összetett politikai döntéseket kellett hozni pénzügyi vonatozásokkal, de nem gondolom, hogy a magyar kormánynak kevesebb volt a mozgástere, mint más országoknak, hogy reagáljon a válságra. Nem megszorításokban gondolkodtak, a központi költségvetés hiánya nőtt, de az mindig politikai döntés kérdése, hogy honnan veszünk el és hová adunk: hány lélegeztetőgépet veszünk mennyiért, az önkormányzatoktól mennyi pénzt vonunk el. Nem született meglepetés, a kormány döntései illeszkedtek a korábbi trendekbe, az önkormányzatok szorongatása és a munkajogok megnyirbálása is harminc éve tart, csak most folytatódott.

Tehát tudatosan lett ilyen erőtlen az első hullámos gazdasági csomag?

Folytatni akarták a megszokott gazdaságpolitikát. Láttuk, a külgazdasági miniszter hetente írt alá újabb beruházástámogatási megállapodásokat, főleg külföldi beruházókkal. A válságkezelő bértámogatások morzsák ahhoz képest, amit a multik, az Audi, a Mercedes munkahely-teremtésre kapnak. A munkaalapú társadalom ideológiájától nem mozdultak el, az elmúlt tíz év gyakorlatát folytatták, az álláskeresési járadék maradt három hónap, az összege sem változott, a szociális ellátásokhoz nem nyúltak, a családi pótlékot nem emelik. A válságban is leginkább azokat támogatták, akiknek fix munkahelyük volt, másoknak nem jut semmi, ez kőkemény osztálypolitika.

Egyre többen mondják, hogy mélyül a szociális válság, de honnan tudjuk ezt? Annyit látunk, hogy a regisztrált munkanélküliek fele nem kap semmi ellátást, de mi mutatja meg az emberi kiszolgáltatottság határát, mélységét?

A 2008-as válság óta lehet tudni, egy ilyen gazdasági trauma idején elmélyül a szociális válság, ez most is törvényszerű, hiszen az állam nem rakott bele több pénzt a szociális hálóba. Egy éve a gazdaság pörgött és munkaerőhiány volt, az álláskeresők közül akkor is kevesen kaptak járadékot, csak nem figyeltünk rá. Követni kellene az önkormányzatok kényszerű lépéseit, de nincs összesítés, vajon hány helyen állították le az iskolafelújítást, mert rendkívüli szociális segélyre kellett a pénz, hisz az állam nem adott többletforrást.

Emberek és cégek is bizonytalanságra panaszkodnak. Mi kellene ahhoz, hogy stabilabban tudjanak tervezni?

Az ideális stabil foglalkoztatás nagyobbrészt megszűnt az elmúlt évtizedekben, a legtöbben valamilyen bizonytalan munkaviszonyban, ezért bizonytalan élethelyzetben élnek, egyre nő ez a tömeg. Annyi biztos, a vírus terjedését akadályozó lépésekkel együtt kell megtervezni a középtávú gazdasági programokat. Ezek lehetnek munkahelyeket teremtő közberuházások, amellett, hogy az álláskeresési járadék folyósítási idejét és összegét vagy a jogosultak körét növeljük.

A kormány a közfoglalkoztatás bővítésében is gondolkodott, de ennek nincs sikere. Területileg milyen hatása van a mostani válságnak?

Nem nőtt, hanem csökkent a közmunkások száma az elmúlt egy évben, különösen a gazdaságilag prosperáló megyékben. A kisfalvas térségekben maradt meg leginkább, ahol kevés az elsődleges munkaerő-piaci lehetőség. Ahol pörgött a gazdaság, ott jobban látszik a válság hatása, a fővárosban és Pest megyében egy időre szinte teljesen leállt a szolgáltatóipar jelentős része. Vidéken talán nem érződött ennyire durva visszaesés, a mezőgazdaságban például el kellett végezni az idénymunkákat, de nem tudni, mi lesz az itt dolgozó, bizonytalan státuszú emberekkel a téli hónapokban. Azt sem látni biztosan, mi lesz az építőiparral és azokkal, akik hazajöttek külföldről, de még nem tudják, visszamehetnek-e. Annyi a bizonytalanság, hogy nem lehet még pontos képet rajzolni.

Az uniós felzárkózásunk a gazdaság virágzásakor sem sikerült, most megint nő a leszakadásunk?

A kelet-európai gazdaságoknak mindig nagyobbak a kilengései a stabil nyugati államokénál. Fellendülésnél nagy emelkedés, visszaesésnél is nagy zuhanás jellemzi őket. Ezt láttuk 2008-ban is, s ez a tendencia nem változik, most is ez várható.

A szolidaritás kérdésére visszakanyarodva: sokak szerint a társadalom legfelső rétegére is ki kellene terjeszteni az elvonásokat. Várható ilyen lépés?

Nem, hisz ez a réteg adja az Orbán-kormány egyik fő társadalmi bázisát, a felső középosztály pillanatnyi megsegítésére irányultak a tavasszal meghozott intézkedések is. A szavazóbázis megtartása fontos, ezért folytatta a kormány a megszokott újraelosztást. Akik tényleg rászorultak volna, nem, vagy alig kaptak segítséget. Én többek között a progresszív személyi jövedelemadó visszahozását támogatnám, vagyis, hogy a magasabb jövedelműek adókulcsa legyen magasabb. A lakhatási gondok megoldására is egy igazságosabb rendszert kellene létrehozni, mert a CSOK, a babaváró hitel nem mindenkinek elérhető. Bármit lép is a kormány a következő hetekben, fontos, hogy az intézkedések a lehető legtöbb emberre alkalmazhatók legyenek, akiknek a megélhetése most megnehezült.