Előfizetés
Fotó: Markoszov Szergej / Népszava

Tízezer ember vitte a Parlamenthez a színművészetisek követeléseit - galéria

Harmadik figyelmeztetés: Stafétalánc az SZFE-től a Parlamentig! címmel szervezett vasárnap délutánra élőláncos tiltakozást a Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK, azaz a hallgatói önkormányzat. Indulás előtt egyetem egyik hallgatója felolvasta 13 pontos követelésüket, melynek lényege, hogy nem fogadják el az egyetem fölé létrehozott, Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot, egyben lemondásukat is el szeretnék érni. De követelik az intézmény autonómiájának visszaállítását is.

Szerző

Megosztás
Frissítve: 2020.09.07. 09:06
Fotó: Erdős Dénes / Népszava

"Akik a szabadság érdekében felszólalnak, azok kockázatot kénytelenek vállalni: számíthatnak a hatalom haragjára" - galéria

A szolidaritásról szólt a pénteki nap a Vas utcában. Délután a Zeneakedemisták szerveztek közös zenélést, este pedig beszédek hangzottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem előtt. A közönséget Bródy János hangolta, majd beszédet mondott Iványi Gábor lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője, az egyetem melletti szolidaritási demonstráció főszervezője. Felszólalt még L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, Fullajtár Andrea, Szirtes Ágnes, Rácz Attila, az egyetem oktatója, Lázár Kati színművész, a zenész Molnár Áron NoÁr, Kovács Krisztina, Galkó Balázs és Bíró Kriszta.

Szerző

Megosztás