kormány;koronavírus;határzár;

2020-09-07 08:02:00

Tanulási görbe

A kormányfő szerint mindannyian hálával tartozunk Pintér Sándor belügy-, valamint Kásler Miklós humánminiszternek, amiért egész nyáron a második hullámra készültek. Azért, mielőtt kisiskolásokat sorakoztatnának fel ünneplőben, hogy virágcsokrokkal hálálkodjanak az okos vezetőknek, érdemes felidézni ennek az óvó előrelátásnak a stációit. Itt van például az őszi védekezés eddigi legmeghatározóbb elemének számító határzár.

Szeptember elsején életbe lépett a satuhoz közeli állapot: külföldiek nem, a magyarok pedig két hetes karantén vagy két negatív teszt árán léphetik át a határt. Vitatható, de legalább világos helyzet volt. Két napig. Mert aztán kiderült, hogy a szállásfoglalással rendelkező lengyel, szlovák és cseh turisták mégiscsak jöhetnek. Vagyis két hónapon át úgy gondolták Pintérék, hogy egy lengyel turista épp annyira jelent kockázatot, mint mondjuk egy német, de aztán hirtelen rájöttek, ennek pont az ellenkezője az igaz. Aztán meglepte őket az is, hogy lehetnek jogi mellékhatásai, ha a komplett világot bevörösítik: ezzel például a szeptember elseje után külföldre utazó összes magyar utasbiztosítását bizonytalanná tették. Újabb korrekció következett, majd még jött néhány „finomítás”: miközben durván nő a fertőzöttek száma, enyhítettek az üzleti és kulturális célból beutazni vágyók esetében, illetve rájöttek, hogy egy német, osztrák teszt is van olyan hiteles, mint a magyar, sőt újragondolják egyes kishatárokok nyitvatartását is.

Szóval Pintérnek és Káslernek a nyár alatt sikerült kidolgoznia egy olyan szabályt, amit a bevezetése óta eltelt hét napban folyamatosan javítani kellett. Ha tényleg ennyire futja a kormányzati agytrösztnek, akkor nem a hála az első szó, ami az ember eszébe jut. Még szerencse, hogy – miként Orbán rögzítette – rengeteget tanult a kormány a vírusról tavasszal, így most sokkal okosabbak.