Előfizetés

Mintegy 400 falu haldoklik, és nem lassú elmúlásról van szó

Vas András
Publikálás dátuma
2020.09.08. 07:00
Képünk illusztráció.
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A földrajzi, gazdasági periférián kemény az élet, menekülnek az emberek.
A hivatalos adatok szerint Magyarországon 2893 falu található, hetedük lakosságszáma nem éri el a kétszáz főt, s 1970 óta elvesztették népességük több mint felét – sokszor akár 70 százalékát is –, s akad köztük hatvan olyan, melyek lakossága a 2001-es és a 2011-es népszámlás között harmadával csökkent. Az elnéptelenedő törpefalvak nagyrészt hegy-, illetve dombvidéken – a legtöbb Borsodban, Somogyban, Nógrádban és Zalában -, földrajzilag és gazdaságilag periférián helyezkednek el, általában zsák-, illetve határ menti falvak. Az itt lakók negyven százaléka egyedül él – a 60 évesnél idősebbek aránya hatodával magasabb, mint az országos átlag, van olyan falu, ahol a lakosság 90 százaléka elmúlt 65 esztendős –, s akad olyan kis falu, ahol már évtizedek óta nem született gyerek. A foglalkoztatottak aránya jócskán alulmúlja az országost, s az állásban lévők másik településen dolgoznak, s emiatt sokan elköltöznek közülük. Van olyan aprófalu, ahová az új évezredben még nem költözött be senki, így egyre több az üres ház: a kistelepüléseken átlagosan az ingatlanok fele üresen áll, de akad olyan falu is, ahol az arány 70-75 százalék, bolt, kocsma, posta, orvos viszont jellemzően nincs.

Két-három millióért már házat lehet

Az elnéptelenedő dél-baranyai falvak lakható portái általában 2-3 millió forintért kelnek el. E házak 2-3 szobásak, fürdőszobájuk van, emellett 4-500 négyszögöles kert és gyakran istálló tartozik hozzájuk. A bankok tulajdonába került házakat – a devizahitelek „elszaladása”, a törlesztés elmaradása és a behajtás költségei miatt - néha tízmillió feletti adósság terheli, ám végül ezek a házak sem adhatók el többért. Ahhoz, hogy az 50-100 éves vagy még korosabb házakban kényelmesen lehessen élni, legkevesebb 5-10 milliót kell fordítani rájuk. S ha valaki igazán komfortos házat és mutatós kertet akar, aminek istállójából buliszoba, billiárd-terem, szauna vagy műhely lesz, akkor annak 15-25 milliót is el kell költenie a felújításra. A külföldiek házvásárlásai mögött szinte mindig valamilyen egyéni történet által elindított láncreakció van. Egy idősödő nyugati házaspár (Harkányban vagy Pécsett üdülve, a villányi borutat járva, az Adriára tartva) betéved egy kicsi faluba, és megihletődik egy háztól, annak alacsony árától meg attól, hogy a sváb gyökerű faluban értenek németül. Megvesznek hát egy házat, felújítják, és meghívják oda a rokonukat, barátjukat, tekepartnerüket, a velük egy kórusba éneklő házaspárt… Azoknak is megtetszik egy porta, a környék, a csend, az olcsóság, és ők is vásárolnak egy ingatlant. Ettől van az, hogy néhol németek, másutt hollandok, újra másutt belgák vagy finnek telepednek meg, tucatszámra. 

Bedeszkázott ablakok, a bank által lefoglalt házak és Zoliék úszómedencéje - lassanként szellemfaluvá válik a település

Ungár Tamás írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.09.08. 06:40

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A baranyai Teklafaluról a fiatalok elsősorban Nyugatra vándorolnak el. A sváb falu cigány polgármestere kalauzolt el az elhagyatott porták között, amelyeket hollandok, belgák kezdtek felvásárolni.
2008-ban 351-en lakták a baranyai Teklafalut, most százzal kevesebben. Megélhetés híján külföldre és az ország más részeire menekülnek a helybéliek, így üres porták szegélyzik a főutcát. - Egy asszonyé ez a ház. Kétszobás. Jó állapotú, a vakolat is mindenütt hibátlan, a lábazat is új, az ablakok is. Az asszonynak egy lánya van. Elmentek külföldre. Néha hazajönnek, megnézik, rendben van-e itthon minden, és mennek vissza - Sánta Jánosné, Teklafalu tiszteletdíjas polgármestere ennyit mond a baranyai falu főutcájának egyik takaros portájáról. Az 58 esztendős faluvezetőt márciusban választották meg, azért volt szükség időközi voksolásra, mert elődje egészségi okokból lemondott. A közeli Kétújfalun szociális gondozóként dolgozó Sántáné ma sem érti, miért ő nyert. - Tekla főképp svábok lakta falu, én meg cigány vagyok – jegyzi meg, miközben nagyot szív cigarettájából. Közben egy üres házhoz érünk. - Két éve meghalt a gazdája, a gyerekek elmentek innen és eladnák, de sokat kérnek érte – összegez a polgármester. Kicsit odébb viszont egy mutatós ház lugasokkal, kerti bútorokkal és szobrokkal feldobott udvarán két férfi alapot ás. Harminc négyzetméteres, úszni is elég mély medence épül. A porta gazdája vagy 15 éve németföldön dolgozik, s immár vele ingázik a fia és a lánya is, mindannyian egy húsüzemben kaptak munkát. Az anya itthon van, s a külföldre ingázó trió nem akar kint maradni, keresetükből nyugati minták alapján alakítgatják otthonukat. Zoliék keményen dolgoznak, bólint a látványra a polgármesterasszony, de boldogulnak is. Száz lépéssel odébb egy bedeszkázott ablakú kockaház áll az utcafronton. A valaha ott lakó, kétgyerekes család 15-20 éve települt a faluba. A családfőt csak svájcinak hívták, állítólag ott is dolgozott. Úgy tíz éve pozdorjatáblákkal szögezték be a nyílászárókat, és elmentek. Azóta senki se látta őket. Dupla üres telek mellett megyünk el. Valaha itt is ház állt, de lebontották. A telek mostani gazdája búzát termel a félhektáros ingatlanon. Nyolcvan méterrel arrébb összeomlott vályogház. Itt három gyerek nőtt fel, a fiú és az egyik lány külföldön, a másik lány Pesten, az anya vele ment el, az apa öt éve meghalt. A ház azóta üres. A cserepet és a gerendákat lebontották és eladták, a fedél nélkül maradt falak az esőtől leomlottak. Egy perc múlva egy ápolt házhoz érünk. Gazdája – a falra szerelt reklámtábla szerint – a maga vágta disznóból töltött kolbászt és stifoldert árul. A vállalkozás láthatóan jól megy. Pár portával odébb újabb megrokkant ház, mellette embermagasságú, több teherautónyi faághalom. Legalább öt éve meghalt a családfő, akinek felesége, öt felnőtt gyermeke Pécsen, külföldön, és ki tudja hol él. A porta fáinak villanydrótókig emelkedő ágait az áramszolgáltató minden évben levágja, és az udvaron deponálja. Van itt már egy teljes télre elegendő tűzifa, de nincs, aki melegedne vele.  - Az igyekvő fiatalok elmennek innen – sóhajt a faluvezető -, helyben és a közelben nincs munka, Pécs 50 kilométerre, és ott is alig. Kétújfalu határában olajat találtak, eleinte volt is ott földmunka, jól is fizették, de amióta a kutak termelnek, ott sincs már állás az ittenieknek. Megállunk egy újabb romnál. Dezső lakott itt az anyjával, idézi a történeteket a polgármester. Dezső felnevelt egy gyereket, aztán elvált és visszaköltözött az anyjához, és ők ketten 5-10 éve meghaltak. A gyerek elkerült valahová. A tetőt előbb leszedte, a ház meg összedőlt. A következő ház is csak egy gazokkal benőtt rom, az is hasonló sorsot élt meg. Közmunkások sziesztáznak egy lakatlan kockaház előtt. Egyikük, a negyvenes éveiben járó Zsuzsa így beszél: "Ez a ház a banké. Erika lakott itt a férjével, meg a két gyerekével. Hitelük volt, de nem tudták fizetni, ezért elmentek innen, semmit se hallunk felőlük, nem járnak erre, talán ők is külföldön vannak. Nagyon fájin ház, erős, nagy, nekem jó lenne, adnék is érte 2-3 milliót, de hát nincs. És nekem nem is lesz. Amúgy meg a bank sokkal többet kár érte, úgyhogy mindegy." A polgármester megemlíti, hogy még három házra tették rá a bankok a kezüket. Volt, ahol elváltak, és nem bírtak a hitellel, és volt, ahol nem bírtak a hitellel és - talán ettől - a házasság is tönkrement. A bankok kezébe lévő porták lakói – gyakran 3-4 gyerekkel – elmenekültek eladósodásuk szégyene elől, közülük is többen külföldön vannak. Jelenleg száz portája van a falunak, annak ötöde üres vagy összeomlott. Több is az lenne, de néhány éve a hollandok és a belgák felfedezték a falut, és jelenleg 11 házban ők az új gazdák. Inkább idősek, de akadnak köztük középkorúak is. Érthető, hogy vonzódnak a faluhoz: a házak olcsók, az itt élők barátságosak, köszönésben megelőzhetetlenek, a levegő tiszta, a közelben remek kirándulóhelyek, a falunak van focipályája, játszótere, boltja, trafikja, presszója, sőt, gyerekháza, ahová délelőttönként a gyesen lévő anyák elballagnak a kicsinyeikkel játszani, beszélgetni. Régen csak imaház és harangláb szolgálta a katolikus hívőket, a harangtorony mellé 1993-ban emeltek egy kicsi, de karakteres, tizenkétszögű templomot, amit keleties fílingű kupola koronáz. Amúgy Teklafalu nem először éri meg azt, hogy lakói valamilyen kényszer hatására nekivágtak a nagyvilágnak. Erről a legtöbbet a falu legidősebb lakója, Hirtné Czolk Erzsébet tud mesélni. A 86 esztendős, járókerettel araszoló, de szellemileg fitt özvegyasszony gyerekként sokszor hallott történeteket arról, hogy rokonai közül hányan próbáltak szerencsét a múlt század elején Amerikában. - 15-20 év után visszajöttek, és addig küldték haza a pénzt, amiből az itthon maradók 30-40 hold földet vettek, meg házat építettek – idézi meg a múltat a kedélyes asszony. – Egy famíliában volt 5-6 gyerek, és így mindnek jutott annyi föld, amire már ők is családot alapíthattak. Ránk ez nem volt igaz, mert 19 hónapos voltam, amikor apám tüdőbajban meghalt, és négyéves, amikor anyámat is elvitte a tüdőbaj. A nagyanyám nevelt engem és a nyolc évvel idősebb bátyámat. Sokat sírtam, mert velem nem játszottak a társaim, azt mondták, biztos én is tüdőbeteg vagyok, és „elkapik” tőlem. És látja, én ma is itt vagyok. Később szól arról, hogy milyen jó volt az élet Teklán: "Reggelente 120-130 marhát hajtott ki a csordás, a kanász meg többszáz mangalicát. Szorgos falu volt Tekla. Ezért mentek az emberek Amerikába." - A maiak is kimennek, de ők vajon visszatérnek-e? – kérdezem elköszönéskor. - Azt nem tudom. Mindenki megy el innen. A fiam is elment, de ő Sellyén él. Én is mennék, de egészen máshová. Ha ő hívna – mutat felfelé, mosolyogva, önsajnálat nélkül -, mennék szívesen. Holnap hívjon, addig mindent elrendezek.

Teljesen mindegy, mi van a szegénységgel, a számvevők szerint nyerésre áll a kormány

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2020.09.08. 06:20
Képünk illusztráció!
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Először készített jelentést az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a szegénységi küszöb alatt élők felemelésére 2010 után kidolgozott kormányzati stratégiák és programok végrehajtásáról, és mindent rendben talált. Az nem derül ki pontosan, hogy az állami kommunikáció támogatásán túl mi a célja az összeállításnak, ennek viszont tökéletesen megfelel. Tegnap este a felzárkóztatást aktuálisan kézben tartó Belügyminisztérium (BM) háttérintézménye, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság nyilvános pódiumbeszélgetést is szervezett, hogy el lehessen mondani az érdemi szövegét nézve alig 15 oldal legfőbb megállapításait. Nem vitatva az anyag szakmai érdemeit, több felhívott szociológus is azt ajánlotta ugyanakkor: ha a felzárkóztatási programok eredményeit, a szegénység alakulását akarjuk megmutatni állami dokumentumok segítségével, reálisabb képet kapunk, ha kézbe vesszük a Kopint-Tárki Zrt. hasonló értékelő jelentését, amit még az év elején az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából készített el egy népes kutató csapat. Az ÁSZ pályázati dokumentumokra és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira épülő jelentése szerint a 2010 és 2018 között megtett felzárkóztató lépések olyan eredményesek voltak, hogy a 2008-as válság és 2017 között pontosan 908 ezer fővel csökkent Magyarországon a szegénységben élők száma. Eredetileg 2020-ra kellett volna elérni egy ehhez képest szerény, 450 ezer fős javulást, de a második Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépésekor még a magyar társadalom egyharmadára érvényes szegénységi mutatók nyolc év alatt annyit javultak, hogy ma már csak a népesség 18,9 százalékára, 1 millió 813 ezer emberre igazak – hangzik az értékelés. Az ÁSZ annyira megdicséri a felzárkózással korábban foglalkozó humántárcát és a terület jelenlegi gazdáját, a BM-et, hogy vezetőik megjegyzés nélküli köszönőlevelet írtak a számvevőszék elnökének. A sikerjelentéshez képest a 250 oldalas Kopint-Tárki tanulmány azzal kezdődik, hogy a felzárkóztatási „stratégia számszerűsített mutatói folyamatosan javultak, ennek ellenére a mélyszegénységben élők helyzete nem sokat változott”. Az uniós pénzekből finanszírozott programok elszámolásához kötelező anyagot jegyző tíz neves kutató még a legóvatosabb mondatokban is úgy fogalmaz: a felzárkózási célok megvalósulása néhány kulcsterületen, így az oktatásban, a lakhatás és a területi egyenlőtlenségek kérdésében vagy a romák integrációjában mindenképpen kétséges. Példaként említik, hogy Nagykálló az egyetlen település, ahol van bejegyzett női roma civil szervezet, de az egy év múlva végződő program indikátora szerint még 19 ilyen kellene. A tanulmány kimondja, hogy néhány pozitív példa ellenére nemhogy nem sikerült megállítani a hátrányos területek leszakadását, az igazság az, hogy a korábban felzárkózó területek is lejjebb csúsztak, mert a pályázatok elaprózottak, sok leszakadt település nem képes teljesíteni a pályázati követelményeket és a programok sokszor nem ott valósulnak meg, ahol kellene. Jellemző, hogy a legnagyobb arányban (38 százalékban) azok a települések nyertek a pályázatokon, ahol alacsony volt a roma lakosok aránya, az összes elnyert projekt 34 százalékát pedig olyan települések kapták, amelyek nem is voltak a stratégia szempontjából kedvezményezettek. Ráadásul az innovációs tárcának megküldött értékelés szerint olyan általánosan fogalmazták meg a célok teljesítésének mutatóit, hogy miközben papíron minden rendben, mögötte nincs valós eredmény. 

A szegénység mutatói

Szociológiai értelemben az a szegény, akire legalább két kijelentés igaz a következőkből: a medián 60 százalékánál kevesebb a jövedelme, nem engedheti meg magának az autótól az automata mosógépig terjedő listából legalább három, súlyos esetben négy tétel megvásárlását és olyan háztartásban él, amelyben a munkaképes korúak közt legalább egy ember az utóbbi egy évben a munkára fordítható idejének kevesebb mint 20 százalékában dolgozott.