MSZP;

2020-09-08 07:10:00

Rendet vágnak az MSZP-ben

Az összes Pest megyei helyi, választókerületi, megyei szervezetét feloszlatta a tisztújító kongresszusra készülő MSZP.

Nincs más lehetőség a helyi problémák megoldására, mint a megyei szervezetek teljes átszervezése – erre jutott az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság és az országos elnökség. Az MSZP tisztújító kongresszusra készül, az országos vezérkart pedig felmenő rendszerben választják. Előbb a helyi alapszervezetek újulnak meg, majd ezek tagokat delegálnak a választókerületi szervezetekbe, amelyek küldötteket menesztenek a kongresszusra. Márpedig ha alsó- és középszinten szabálytalanságok történnek, azaz a küldöttek legitimitása kérdéses, akkor erre hivatkozva meg lehet támadni a kongresszus döntéseit. A feloszlatással ezt akarta elkerülni a két említett pártszervezet.

A Pest megyei MSZP évek óta két blokkból áll. Az egyik vezetője a megyében 2010-ben megjelent Fekete Zoltán, aki 2018 óta a pesti szervezet elnöke. Forrásaink szerint regnálása alatt furcsa, nehezen ellenőrizhető módon növekedett a tagság létszáma, új alapszervezetek jöttek létre, ami oda vezetett, hogy Fekete és köre átvette az irányítást. A másik blokkot alkotó budai választókerületi szervezetek viszont most úgy döntöttek, hogy Bárány Balázs solymári elnökjelölttel az élen csapatban elindulnak a vezető posztokért. Ám meglepetés érte őket: a regnáló megyei többség létrehozott egy jelölőbizottságot, amely arról értesítette a budaiakat, hogy alkalmatlannak találták őket az indulásra. Mindezt úgy, hogy meg sem hallgatták őket. 

Ekkor fordultak az etikai bizottsághoz, amely úgy találta: a Pest megyei választás tisztasága nem biztosított és elrendelte a visszásságok kivizsgálását. Az erre létrehozott bizottság megnézte, rendben vannak-e a taglisták, illetve a választókerületek szabályosan kapják-e meg a kongresszuson nekik járó mandátumokat. Kiderült: semmi nincs rendben. Közben Fekete tagságát felfüggesztették, mert információkat szivárogtatott ki. – Nehéz döntések ezek egy párt életében, de közösségünk egészének érdekeit szem előtt tartva nem engedhetjük meg, hogy szabálytalan helyi és megyei ügyek miatt a közös döntéseink támadhatóvá váljanak – nyilatkozta lapunknak Molnár Zsolt pártigazgató.

Adódik a kérdés, hogy a Pest megyei újjászervezés befolyással van-e a tisztújító kongresszus működésére. Nem titok, Feketét Mesterházy Attila elnökjelölt szövetségeseként tartják számon. – Egyes sajtóorgánumok az elnökjelölti-küzdelem részeként próbálják beállítani, ami Pest megyében zajlik, én meg azt mondom: az itt élő párttagoknak is joga van a tisztességes versenyhez, de ez a jog eddig nem érvényesült – mondta lapunknak Bárány Balázs. Forrásaink szerint többen azért is elégedetlenek Fekete tevékenységével, mert egy sikeresnek tekinthető önkormányzati választás után nincs az MSZP-nek képviselője a megyei közgyűlésben, illetve több településen. 

Közben a megyei tisztújítások során két helyen is lényeges változás történt: Szakács Lászlót majdnem háromnegyedes többséggel vették le a Baranya megyei elnöki pozícióról, Gúr Nándor csapata pedig 20 százalékos kisebbségbe szorult Borsodban. Ők nyíltan vállalják, hogy Mesterházy támogatói. Pest megyének egyébként nagy súlya van: 29 fős delegációt küldhetnek a kongresszusra.