Donald Trump 2018 nyarán szűk körben többször is felvetette, hogy az Egyesült Államoknak ki kellene lépnie a NATÓ-ból. James Mattis akkori védelmi miniszter és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó kétségbeesett manőverekkel kerülte el, hogy az ötletből elhatározás legyen. Mostanra viszont egyikük sincs Trump mellett, aki újraválasztása esetén megpróbálhatja megvalósítani a tervet. Nem ő az első amerikai elnök, aki felfortyant a NATO-teherviselés igazságtalansága ellen, abban viszont az lenne, ha valóban kilépéssel fenyegetné meg a szövetséget. Trump több, a nemzetközi biztonság szempontjából létfontosságú szerződésből és szervezetből vonta ki az Egyesült Államokat, például az iráni nukleáris megállapodásból, a Csendes-óceáni partnerségből vagy a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló egyezményből. A NATO-ból való kilépés azonban minden előbbinél gyökeresebben forgatná fel a világ stratégiai és biztonsági egyensúlyát: nem csak radikálisan elszigetelné Amerikát, de önként adna teret az orosz (és kínai) befolyás növeléséhez is. Az elnök állítása szerint az USA irreálisan sokat költ egy olyan egyezményre, amely leginkább Európa érdekeit szolgálja és számára felesleges teher. A helyzet azonban ennél jóval árnyaltabb.
A NATO tagok által védelemre fordított összeg 70 százalékát az Egyesült Államok adja. De ezt az arányt összefüggéseiben érdemes értelmezni: az USA a világ egyedüli szuperhatalma, s minden számára stratégiai szempontból fontos térségben az összes többi országnál jelentősebb a katonai jelenléte. A legnagyobb európai hatalmak, Franciaország és Németország GDP-jüknek két százalék alatti részét költik védelemre, míg az USA esetében ez 3.4 százalék körül mozog. A különbségnek a következő években való csökkentésére tett javaslatok ellenére Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok részéről túl nagy áldozat a szervezetben maradni. Az elnök többször is „potyautasnak” titulálta az európai NATO tagokat, s bejelentette, hogy 12 ezer amerikai katonát kivon Németországból, ahol amúgy az USA hét legfontosabb európai támaszpontja közül öt található.
A NATÓ-ból való kiválás csakis egyetlen tagállam, az Egyesült Államok számára reális opció. Az észak-atlanti térség hatékony védelme mindmáig Amerikától függ, az erre alkalmas arzenálok Európában erősen hiányosak, vagy nem is léteznek. Ellenben az Egyesült Államok nem nyerne annyit a kiválással, mint az elsőre tűnik. Az anyagi haszon eleve korlátozott és átmeneti maradna, a NATO ereje viszont az USA nélkül kezdetben szinte elhanyagolható lenne, ami Vlagyimir Putyin malmára hajtaná a vizet. Az ő szemszögéből a Kaliforniától Oroszország határáig terjedő, a világ demokratikus államait összefogó szövetség komoly fenyegetés, nem csoda, hogy hatalomra kerülése óta igyekszik aláásni.
Nem véletlen, hogy Trump elődei az állandó pénzügyi viták ellenére sosem fenyegetőztek a kilépéssel. Ugyanis a NATO megalakításának fő célja eleve az USA hegemóniájának és katonai fölényének garantálása volt. Kezdettől fogva az Egyesült Államok a legfőbb fenntartó, amit a többi tagállam összesített erejével sem lehetne még csak megközelíteni sem. A szervezet a liberális nemzetközi rend manifesztálódása, 71 éve biztosítja az USA érdekeinek érvényesítését és külpolitikájának folytonosságát. Az Egyesült Államoktól való ilyen mértékű függés ugyanakkor csökkentette az európai ambíciót saját haditechnikai fejlesztésekre és a katonapolitikai integrációra.
Német- és Franciaország már évekkel ezelőtt felismerte az amerikai távozás veszélyét és azt, hogy megvalósulása esetén Európának alternatívára lenne szüksége. Emmanuel Macron francia elnök Trump miatt tavaly ősszel már egyenesen a NATO "agyhaláláról” beszélt, s az amerikai álláspont változásának puszta lehetősége is megerősítette Európa védelmi autonómiájának igényét. Ez azonban nagyon sokba kerülne, feltehetően többe, mintha az érintettek a NATO-n belül vállalnak nagyobb terheket.
Jelenleg kizárólag Franciaország lehet potenciálisan esélyes nukleáris hadereje olyan mértékű fejlesztésére, ami nemzetközi ellensúlyt jelenthetne – majd, egy nap. A francia nukleáris erők sosem váltak a NATO tervezésének szerves részévé, ám az, hogy Európa saját nukleáris fegyverkezési programot alakítson ki, már jóval Trump elnöksége előtt tudatos és elismert törekvés volt, amire csak ráerősített az amerikai kilépés veszélye. Az európai program fontos részét képezheti majd a 2040-ig kiépítendő közös francia-német légvédelmi rendszer (Future Command Air System). Az „európai atombomba” természetesen sok kérdést vet fel, elsőként azt, hogy ki döntene a bevetéséről, ami önmagában is további tisztázandó politikai és katonai-stratégiai kérdések sorát vonja maga után. Elméleti szinten azonban már hosszú ideje vizsgálják az európai védelmi erők integrációjának, vezetésének problémáit.
Trump kilépéssel való fenyegetése, különösen, hogy odahaza egyelőre vesztésre áll, egyelőre nem tűnik konkrét veszélynek. A nemzetközi viszonyok azonban túl bonyolultak ahhoz, hogy akár rövid távon is érdemes legyen jóslatokba bocsátkozni. Sok, talán minden a novemberi amerikai elnökválasztáson múlik, hiszen továbbra is az Egyesült Államok határozza meg az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének jövőjét.
