sztrájk;Színház- és Filmművészeti Egyetem;SZFE;

2020-09-10 16:31:31

Sztrájkolni is készek az SZFE munkatársai

A felhíváshoz egyre többen csatlakoznak, már az első napon 85 munkatárs jelezte, hogy szeptember 21-től részt vesz a tiltakozásnak ebben a formájában is, ha nem sikerül eredményt elérni a sztrájktárgyaláson.

Sztrájkkövetelésekkel fordultak a kormányhoz szerdán a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói, mert az intézmény fenntartójának kijelölt alapítvány által megszövegezett alapító okirat és az új szervezeti és működési szabályzat is sérti a munkavállalók érdekeit. Veszprémi Judit, az egyetem kommunikációs vezetője, az ötfős sztrájktárgyaló delegáció tagja a Népszavának elmondta, hogy nem valamelyik szakszervezet tagjaként, hanem egyszerű dolgozóként kezdeményezik a határozatlan idejű munkabeszüntetést, ha a miniszterelnök nem jelöli ki öt napon belül a kormány tárgyalóit, vagy velük hét nap alatt nem sikerül megegyezni a sztrájkkövetelések teljesítéséről.

Berki Erzsébet sztrájkszakértő megerősítette, hogy nem kell szakszervezeti háttér a sztrájk szervezéséhez és az egyetem dolgozóinak ötpontos követeléslistája is megfelel a sztrájktörvényben megfogalmazott feltételnek, hogy a munkavállalók gazdasági és szociális érdekei miatt indítható ilyen akció, mert az SZFE munkavállalóinak alapvetően változtak meg munkafeltételei. A követelések között szerepel, hogy a kormány garantálja az alkotás, oktatás és az egyetem szabadságát, hogy állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit, hogy az egyetem belső működését a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg, továbbá, hogy az intézmény vezetőit szintén a szenátuson keresztül az egyetemi közösség választhassa meg és végül, hogy garantálják az eddigi pénzügyi források megmaradását.

Egyre többen csatlakoznak a sztrájkfelhíváshoz, már az első napon 85 munkatárs jelezte, hogy szeptember 21-től részt vesz a tiltakozásnak ebben a formájában is, ha nem sikerül eredményt elérni a sztrájktárgyaláson. Hozzá kell tenni, néhány hete szakszervezeti alapszervezet is létrejött az egyetemen, ennek titkára, Csató Kata mesteroktató szintén tagja a tárgyalódelegációnak. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) szeptember 24-re tervezett küldöttgyűlése dönt hivatalosan az SZFE szakszervezetének felvételéről tagjai sorába. Egyébként az FDSZ elnöke, Dráviczki Sándor tegnap levélben kért időpontot Palkovics László innovációs minisztertől, hogy a színművészetin kialakult helyzetről, és általában az új alapítványi fenntartói formáról tárgyaljanak. A kulturális terület több szakszervezete is szolidaritását fejezte ki az egyetem munkatársainak akciójával.