Székesfehérvár;szakképzés;karantén;koronavírus;

2020-09-10 15:45:26

Egy székesfehérvári iskola tanára és a teljes osztálya is karanténba került

Az egyik diák tesztje lett pozitív.

A székesfehérvári Árpád Technikum Szakképző egyik tanulójának pozitív lett a Covid-19 tesztje – számolt be róla az fmc.hu.

Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, hogy a tanuló már egy hete otthon tartózkodik, most érkezett meg a teszt eredménye, ami pozitív lett. Az osztálytársaival csak rövid időre érintkezett, de az osztályánál szerdán már elrendelték a távoktatást. Így a többi diák is otthon tartózkodik.

A kancellár szerint szerencséjük van, mert hamar jelezte a diák, hogy kontaktszemélynek minősül, így csak szeptember elsején tartózkodott bent az iskolában. Akkor osztályfőnöki órán találkozott az osztályfőnökkel, ő most szintén otthoni karanténban van.

Kulcsár Szilvia elmondta azt is, hogy a centrum teszteltetné a diákokat és fedezné ennek költségeit, de nem sok értelme van. Nekik nincsenek tüneteik, és már egy hete nem találkoztak a fertőzött társukkal. Ha most letesztelik őket, nem érkezne meg időben a második teszteredményük, ezért az otthoni karantén is megoldást jelent.

A tanév kezdete óta egymás után érkeznek hírek arról, hogy melyik iskolában találtak fertőzöttet. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke, Horváth Péter csütörtökön azt nyilatkozta, hogy tíz és húsz között van azon iskolák száma, ahol részlegesen – egy-egy osztályt érintve – digitális oktatásra kellett átállni a koronavírus-járvány miatt.