Porlad a Kreml balkáni befolyása

Washingtonban csőbe húzták Vucicot, Szerbia szempontjából meglehetősen kétes, mit hoz a konyhára a Koszovóval kötött megállapodás. Az elnöknek azonban védenie kell a mundér becsületét.

Aleksandar Vucic a minap úgy nyilatkozott, azt kívánja, hogy Donald Trump maradjon az Egyesült Államok elnöke a novemberi választás után. A szerb elnök számára azonban valójában egyetlen kiút maradt: ha Joe Biden nyer. Azt ugyanis még Vucic legnagyobb hívei sem állíthatnák, hogy szerb szempontból fényes sikerrel zárult az egy héttel ezelőtti washingtoni minicsúcs, amelyen Trump jelenlétében 16 pontból álló megállapodást írtak alá Avdullah Hoti koszovói kormányfővel. Az egész show leginkább Trumpnak volt jó, aki az elnökválasztás közeledtével – az Izrael és arab Emírségek közötti béke mellett – külpolitikai sikert akart felmutatni. Más kérdés, hogy az amerikai választók szemében a szerb-koszovói megállapodás ennek tekinthető-e, de a Fehér Ház minden tőle telhetőt megtett azért, hogy „történelminek” állítsa be a dokumentum aláírását.

A megállapodás rendkívül homályos, inkább afféle szedett vedett szándéknyilatkozat. Szerbiában mindenesetre még ennek a hírét is ellenérzésekkel fogadták. Boris Tadic volt államfő például úgy értékelte, hogy a washingtoni megállapodás a tárgyban az eddigi legveszélyesebb lépés, egyben Szerbia politikatörténetének legnagyobb botránya. Hasonlóképpen foglalt állást Vuk Jeremic egykori külügyminiszter.

A megállapodás egyebek mellett felveti azt a kérdést, hogy mennyire várható átrendeződés a Balkánon, elszakad-e Szerbia az orosz érdekszférától és Washington felé fordul-e. A probléma nem is annyira az, mit nyert Vucic a dokumentummal, mint az, mit veszíthet Szerbia. A válasz az utóbbira az, hogy nem is keveset.

Vucic elnök mellesleg világszerte nevetség tárgya lett. Amikor Trump azt mondta, nagyon örül, hogy a Szerbia és Koszovó Jeruzsálembe helyezi izraeli nagykövetségét, a szerb elnök döbbent arccal és rendkívül zavartan kezdte lapozgatni az előtte lévő szerződést. Mintha akkor hallotta volna először, hogy ezt a pontot is tartalmazza a megállapodás. Emlékezetes volt az a kép is, amint az Ovális Irodában Vucic egy kényelmetlen székben ülve figyelt az asztala mögött magyarázó Trumpra, mintha Karinthy rossz tanulója figyelné riadtan a szigorú tanárt.

A szerb elnök megítélésének tehát semmiképpen sem tett jót a diplomáciai szempontból szintén fiaskót hozó a washingtoni kirándulás. A nagykövetség Jeruzsálembe helyezése miatt megfeddte őt az Európai Unió, ezért a héten Belgrád visszavonulót fújt. A szerb államfő tanácsadója, Suzana Vasilijevic azt közölte, hogy a külképviselet Tel-Avivból való elköltöztetéséről – Trump állításával szemben – még nem született végleges döntés. „Egyelőre semmit sem fogadtunk el és semmit sem írtunk alá”. A Jerusalem Post pedig úgy értesült, hogy Belgrád biztosan nem helyezi át külképviseletét, amennyiben Izrael elismeri a független Koszovót.

Itt érkeztünk a másik, de a jeruzsálemi nagykövetség kérdésénél sokkal fontosabb témához: idővel elismeri-e Szerbia Koszovó függetlenségét? Tett-e ilyen ígéretet Vucic? Avdullah Hoti koszovói kormányfő ugyanis azt állította, hogy a dokumentum az első lépés a koszovói kérdés rendezése felé. Ezzel azt sugallta, hogy csak idő kérdése a köztársaság Szerbia általi elismerése. Ezt természetesen hevesen tagadta a belgrádi kormányzat. A kommentárokban pedig rendre felmerül egy újabb kérdés, miszerint jogilag kötelező érvényű-e a washingtoni megállapodás. Ognjen Radonjic, a belgrádi bölcsészettudományi kar professzora a Danas napilapban úgy vélte, ha igen, akkor egy év múlva valóban véglegessé válhat Koszovó függetlensége. Ezt az egyezmény 15. pontjából szűrte le, amelyben Koszovó vállalja, hogy egy évig nem kíván nemzetközi szervezet tagja lenni, Szerbia pedig megígérte, nem tesz lépéseket azért, hogy rávegyen arra bármely országot a koszovói önállóság elismerésének visszavonására és a nemzetközi szervezeteknél nem akadályozza meg Pristina felvételét. A megegyezésnek ez a pontja rögtön az aláírástól érvénybe lépett. Radonjic szerint ez azt jelenti, hogy Koszovót felvehetik az ENSZ-be (ez mind a mai napig nem történt meg), amit Szerbia már nem is kíván megakadályozni, s ami után már nem ia lesz jelentősége annak, hogy Belgrád elismeri-e vagy sem az új országot.

Ha ez valóban így lenne, az a mai szerbiai viszonyok között Vucic politikai pályája végét jelenthetné. Az általa irányított Szerb Haladó Párt (SNS) júniusban hiába nyerte meg toronymagasan az ellenzék által bojkottált parlamenti választást, a kapituláció olyan támadási felületet jelentene a szerb elnök számára, ami ellen nem lehet védekezni. Magára haragítaná például a befolyásos szerb pravoszláv egyházat (SPC), amire már tett is utalást annak vezetője, Irinej pátriárka. Kifejtette, csak olyan megállapodást hajlandóak támogatni, amely kimondja, hogy Koszovó Szerbia része. Hozzátette, szeretné megismerni a megállapodás teljes szövegét, ugyanakkor az egyház természetesen fontosnak tarja a szerbek és az „albánok” jó kapcsolatát.

Szerbia nemzetközi pozícióját sem erősíti a washingtoni dokumentum. Az EU eleve komoly fenntartásokkal szemléli Washington balkáni kezdeményezéseit, ami nem is csoda, hiszen az amerikai adminisztráció a mostani csúcs előkészítésébe sem vonta be Brüsszelt. Már tavasszal nyilvánvalóvá vált, mekkora szakadék tátong az Unió és Washington rendezési elképzelései között.

A legszembetűnőbb azonban a szerb-orosz viszony romlása. Igaz, ezt nem írhatjuk kizárólag a washingtoni események számlájára, a folyamat már korábban megindult. Ennek legutóbbi fejleménye, hogy Belgrád 24 órával az Oroszországgal és Belarusszal tervezett hadgyakorlat megkezdése előtt bejelentette, nem vesz részt rajta, mert – ahogy az oroszpárti szerb hadügyminiszter, Aleksandar Vulin fogalmazott – nagy nyomást helyezett rájuk Brüsszel. A törést egy tavaly novemberi kémügy, majd a júliusi szerbiai kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatos híresztelések is jelezték. Akkor a "haladók" két parlamenti képviselője meg is vádolta Moszkvát azzal, hogy beavatkoztak a megmozdulásokba. Egyikük, Dragan Sormaz már a washingtoni megállapodás után „tehetetlen törpéknek” és „nyomorultaknak” minősítette az oroszokat. Maga Vucic pedig faragatlannak és primitívnek nevezte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivőt, aki vulgárisan élcelődött a szerb elnök fehér házi fogadtatásán. Utána ugyan maga Vlagyimir Putyin elnök is bocsánatot kért Zaharova kijelentéseiért és Szergej Lavrov külügyminiszter Vuciccsal beszélgetve, hogy megállapította, továbbra is jó a két ország viszonya, a jelek nem feltétlenül erre utalnak. A szerb elnök egyik munkatársa például megosztotta azt az eddig nem ismert részletet, miszerint Putyin másfél órát váratta Vucicot moszkvai látogatásán. Moszkvát egyértelműen aggasztják a fejlemények. A Kommerszant című orosz lap közlése szerint a Kreml rossz néven vette Belgrádtól, hogy nem avatta be az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokba. A lap megállapította: a Kreml komolyan tart attól, hogy a washingtoni dokumentummal megváltozik Oroszország geostratégiai szerepe a Balkánon.

A megállapodás a szerb-kínai viszonynak sem tett jót. Pekingben elsősorban azt a pontot fogadták meghökkenéssel, amely szerint Szerbia kizárja a Huaweit az 5G hálózat kiépítésből. Ez azért is érdekes, mert Kína már hivatalt létesített Belgrádban, amelynek feladata a rendszer 2021-ben kezdődő kiépítésének előkészítése. Egyelőre nehéz elképzelni, hogyan oldja meg a szerb elnök ezt a dilemmát.

Vucic nyilván pontosan tudja, hogy a washingtoni megállapodás milyen káros rá nézve, de kénytelen védeni a mundér becsületét és azt állítani, hogy a megszületett dokumentum mennyire hasznos hazája számára. Vucic – Trump esetleges veresége és az amerikai külpolitika ezzel járó irányváltása mellett – még abban reménykedhet, hogy felgyorsul hazája uniós integrációja. Így lényegében okafogyottá válna az összes Washingtonban aláírt pont.

Ez azonban csalfa reménynek tűnik, mert hosszú éveknek, ha nem évtizedeknek kell eltelniük ahhoz, hogy megváltozzon Európában a jelenlegi bővítésellenes hangulat. Egy azonban biztos. Vucic, talán akarata ellenére, olyan helyzetbe hozta magát, hogy mindezek hatására Belgrád egyre jobban eltávolodik Moszkvától.