Előfizetés

„Ne bántsuk azokat, akik maszkban jönnek!”

Czene Gábor
Publikálás dátuma
2020.09.11. 21:24

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Mérsékelten jó ízlésre valló módon a New York-i ikertornyok elleni terrortámadás évfordulójára, szeptember 11-ére időzítettek tüntetésüket a „vírushisztéria” ellen tiltakozók.
A demonstráció elnevezése,  a „COVID 9.11.” arról tanúskodott, hogy az egybeesés nem a véletlen műve. Másfelől sikerült azt a napot kiválasztani, amikor Magyarországon minden eddigi negatív csúcsot megdöntött a 24 óra alatt beazonosított fertőzöttek száma.
A „normális élet érdekében” országszerte meghirdetett tüntetések „központi helyszíne” a fővárosi Szabadság tér volt, a főszervező pedig Dr. Gődény György „szakgyógyszerész”, azaz Doktor Gődény. Korábban ő egy pénznyelő kamupárt prominenseként mártózott meg a közéletben, mostanában pedig vírusrelativizáló nézeteivel iparkodik ismertségre és támogatókra szert tenni. A maga műfajában nem is csinálja rosszul: akad olyan videója, amelyre már több mint egymilliószor kattintottak rá.
A kopasz, nagy fekete szakállú, megnyerő stílusban beszélő Doktor Gődény a maszkviselést bohóckodásnak tartja, és nem hisz abban, hogy az új járvány nagyobb veszéllyel fenyegetne, mint egy átlagos influenza. A rivaldafényt arra is felhasználja, hogy egy cég táplálék- és étrendkiegészítő termékcsaládját reklámozza. Valamiből nyilván élni kell.
Amikor a Magyar Orvosi Kamara nemrég közleményben határolódott el a mind nagyobb publicitást és hangerőt elérő vírusszkeptikus vagy egyenesen vírustagadó személyektől, utalt rá, hogy közéjük sorolja Doktor Gődényt is. A vírustüntetések főszervezője előzetesen olyan „nagy érdeklődést” tapasztalt, hogy abban bízott, „Magyarország legkiterjedtebb megmozdulását fogjuk létrehozni”. Ehhez képest péntek délután, amikor kezdődnie kellett volna a demonstrációnak, csak pár százan lézengtek a Szabadság téren. Doktor Gődény nem látszott csalódottnak. A rendezvényt – számolt be lapunknak – 1200 főre jelentette be a rendőrségnek, de már akkor is elégedett lenne, ha csak három normális ember eljönne. „Az oroszokat is néhány száz ember űzte ki az országból!” – szólt közbe egy lelkesült hang. Ha mást nem is, azt Doktor Gődény javára írhatjuk, hogy szereti az amerikai focit. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a Nyíregyháza Tigers csapatában játszott, majd egy szezont lehúzott a Debrecen Gladiatorsban is. Az NFL-ből a Seattle Seahawks a kedvence.
A szovjet katonai obeliszk előtt felállított színpadnál feliratok vezettek be a demonstráció szellemi tartományába: „A háttérhatalmat nem érdekli az ember”, „COVID=Gazdasági bűncselekmény és társadalmi megosztás”. Két férfi transzparenst hozott: „Le a vírusdiktatúrával!”. Egy fiatal férfi a CÖF, a békemenetes Civil Összefogás Fórum zászlaját terítette a hátizsákjára. Felbukkantak szélsőjobbos tüntetésekről ismert figurák is, tőlük eltekintve jellemzően konszolidált benyomást keltő – eltérő korosztályhoz tartozó – emberek gyűltek össze. Kérdésünkre egy idősebb nő közölte, hogy szeretné megismerné a hivatalostól eltérő álláspontokat is, de nem tartja magát vírustagadónak. „Valami biztosan van, de pandémia nincs, az biztos” – cáfolta aztán saját magát. Eltűnődött, amikor szerettük volna megtudni, igényt tartana-e gyógykezelésre, ha komoly tünetekkel mégis elkapná a koronavírust: „Jó kérdés. Nagyon félek a hagyományos orvoslástól…” A létszám már az ezerhez közelített, amikor jókora késéssel színpadra lépett Doktor Gődény. Felkérte a jelenlévőket, hogy „ne bántsuk azokat, akik maszkban jönnek”. Maszkot máskülönben főleg csak újságírók viseltek. A felszólalók sorában az Apaszív Egyesület alapítója 25 percen keresztül beszélt, többek között a tanárokat korholta, akik annak ellenére asszisztálnak az intézkedésekhez, hogy „pontosan tudják, nincs járvány”. Felolvasták a Magyar Trianon Társaság elnökének üzenetét is, aki az életösztönünk ellen való „pénzuralmi globalizmust” ostorozta. A tanú című filmben Pelikán József gátőr hiába várta Doktor Kotászt, az ítéletvégrehajtót. A Szabadság téren az átszellemült arcokat látva konstatálhattuk: Doktor Gődény viszont nagyon is köztünk van.

Távozott az Oktatási Hivatal vezetője

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.11. 19:28
Gloviczki Zoltán
Fotó: Youtube
Gloviczki Zoltán inkább pedagógusi-nevelői környezetben dolgozik a hivatal helyett.
Távozott posztjáról az Oktatási Hivatal vezetője, Gloviczki Zoltán – vette észre a Magyar Hang. A megbízott vezető jelenleg Brassói Sándor. A Magyar Közlönyből kiderült az is, hogy Gloviczki Zoltánt bízta meg a miniszterelnök szeptember 1-jétől az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektori feladataival. Megbízása 2025. augusztus 31-éig szól. A lap érdeklődésére, hogy elégedetlen esetleg a jelenlegi oktatási állapotokkal, azt felelte, hogy ő már száz éve elégedetlen azzal. Úgy fogalmazott, hogy harminc éve is le voltunk maradva, ez sajnos nem változott, de nem a jelenlegi oktatáspolitikával van baja.
– Az biztos, hogy most jobb a helyzet, mint harminc éve

– tette hozzá.

Döntését azzal indokolta, hogy jobban szeret olyan pedagógusi-nevelői környezetben dolgozni, amilyenre az Apor rektoraként lehetősége lesz.  Elmondása szerint kivett belőle ez a négy év, amit az elmúlt években az OH élén el kellett viselnie, mégis ő maradt a legtovább a hivatal élén. 
– Valóban sok ez a fajta turbulencia, az ember nyilván inkább vágyik nyugodtabb környezetre

– jegyezte meg.

Azt cáfolta, hogy távozása összefüggésben lenne a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli vitákkal. Gloviczki Zoltán 2012-ig közoktatásért felelős helyettes államtitkár is volt, de akkor felmentését kérte a posztjáról. Három éve a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy „helyettes államtitkárként azt a sajátos szerepet töltötte be, hogy a politika és a valóság között kellett hidat képeznie, „ám akkoriban ez a híd nem ért át a másik partra”. Azt is mondta, hogy a pedagógusok munkáját a kerettantervek szabályozzák, de az nagyon nagy levegővételt igényelne, hogy ezeken változtassunk. Úgy vélekedett, hogy „észre kéne venni, hogy másért járunk iskolába 2017-ben, mint 1877-ben. Már nem azért, hogy teletöltsék a fejünket információval.”

Egyből megnőtt a maszkviselési hajlandóság a BKV-n a pótdíj bevezetése óta

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.09.11. 18:58

Fotó: Béres Márton / Népszava
Utoljára tavasszal viseltek olyan sokan védőmaszkot a tömegközlekedési eszközökön, mint most.
A fővárosi operatív törzs döntése alapján a BKK szigorította a közösségi közlekedés használatakor kötelező maszkviselés ellenőrzését. Ennek köszönhetően villámgyorsan erőteljes javulás állt be a fegyelemben: a BKK 2020. szeptember 9-én és 10-én végzett, nem reprezentatív felmérései szerint ismét 100 százalék közeli a maszkviselési hajlandóság a járatokon és a megállóhelyeken – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Leszögezték, hogy a maszkviselés szigorúbb ellenőrzésének célja nem az utasok pótdíjazása: a főváros vezetése és a közlekedési szolgáltatócégek azt szeretnék elérni, hogy az utazók mindent megtegyenek a koronavírus további terjedésének megelőzése, lassítása érdekében. A szigorítás értelmében, a szabálykerülő magatartás visszaszorítása érdekében nagyobb létszámmal, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága munkatársainak közreműködésével dolgoznak a BKK ellenőrei. Azt is ellenőrzik, hogy a közlekedők betartják-e az április vége óta érvényben lévő, az arc kötelező eltakarásáról szóló szabályokat. Aki nem, vagy nem szabályosan viseli a maszkot, kendőt vagy sálat, azt nemcsak kizárhatják az utazási szolgáltatásból, de 8 ezer forintos helyszíni pótdíj megfizetésére is kötelezik. A szigorúbb ellenőrzés első napján, szeptember 10-én a megerősített csapat elsősorban Budapest frekventáltabb közösségi közlekedési vonalain dolgozott. Több utast figyelmeztetni kellett az előírások betartására, de kivétel nélkül mindegyikük együttműködő volt. Ezért egyelőre egyetlen utast sem kellett pótdíjazni szabálykerülő magatartása miatt. Hangsúlyozták, hogy a szigorítás hatására egyik napról a másikra emelkedett a fővárosiak maszkviselési hajlandósága. 
„A BKK munkatársai a város több különböző csomópontjában az elmúlt két napban is mintegy 20-20 ezer fős mintán ellenőrizték az előírások betartását, és megfigyelésük szerint városszerte az utasok 96-98 százaléka visel, és visel helyesen maszkot, esetleg sálat, kendőt”

– írták.

Hozzátették, hogy az értékek utoljára az egészségvédelmi előírások április végi bevezetése utáni napokban voltak ilyen magasak, a számok a nyár második felére már csak 85 százalék körüli eredményeket mutattak.