Ferencváros;Győr;Női kézilabda BL;

2020-09-13 09:50:22

Női kézi BL: vereséggel kezdett a Ferencváros, döntetlent játszott a Győr

Két meccsen szerzett egy pontot a magyar csapatok mérlege a női Bajnokok Ligája nyitófordulójában: a Győr ikszelt, az FTC szűken, de kikapott.

Görbicz Anita három másodperccel a CSZKA Moszkva elleni nyitómeccs vége előtt elrugaszkodott a hatméteres vonalról és a „nulla” fokos szögből, teljesen reménytelennek tűnő helyzetből az egyetlen, amúgy valóban zseniális megoldást választotta. A szakirodalom pörgetett lövésnek, a köznyelv cundernek hívja azt, amikor a labdát nem nagy erővel, hanem olyan fineszes gellerrel engedi el a játékos, hogy az a földre pattanva megkerüli a kapust, és a hálóba csorog. És hát pont ez a briliáns tecnhikai tudást idéző mozdulatsor mentette meg a BL-címvédő Győr első meccsét, ugyanis az ellenfélnek már a kezdésre sem maradt ideje (27-27).

De ez csak mogyoró volt a habon az előzményekhez képest: a csapat egészen hihetetlen kálvária után jutott el a kezdődobásig. A lefoglalt nemzetközi repülőjáratok sorozatos törlése miatt horroráron volt kénytelen különjáratot bérelni a Győr – Bartha Csaba elnök közlése szerint ennyit még soha nem fizetett egy útért a klub –, majd a moszkvai gigadugóban három órába telt a hatvan kilométeres út megtétele a szállásig. Így a pénteki edzés elmaradt, a meccs napján pedig olyan sofőrt küldött a moszkvai klub, amelyik nem ismerte a várost, és a csapat csak a győri nemzetközi igazgató útmutatása alapján lavírozott el a csarnokig (aki amúgy szintén teljesen ismeretlenül mozgott az orosz fővárosban...). A rendkívül küzdelmes első harminc perc döntetlennel zárult (14-14), ebben pedig a főszerep Amandine Leynaud-nak jutott: a Győr francia kapusa ziccerek sokaságát hárította.

Az 53. percben alakult ki először háromgólos különbség a csapatok között, ekkor a CSZKA kezdeményezett, és tartani lehetett attól, hogy vérszemet kapott a címvédő ellen. A zöldek azonban egy csapásra rendezték soraikat és Hansen, Oftedal és Lukács Viktória révén négy perc alatt egyenlítettek (utóbbi bemutatkozása igazán sikeres volt, mert az FTC-ből igazolt szélső első győri BL-meccsén végül öt góllal zárt). Az oroszok 16 másodperccel a vége előtt még kicsikarták a vezetést (27-26), na de ekkor jött Görbicz Anita és az ő zsenialitása (27-27).

A Ferencváros nagyon szűken, de 26-25-re kikapott az orosz Rosztov-Dontól az érdi meccsen. Az orosz gárdát nem az új svéd edző irányította, aki vízumproblémák miatt egyelőre nem csatlakozhatott a csapathoz, hanem a magyar Hlavaty Tamás, aki korábban a Győri ETO-nál segédedzőként, Mosonmagyaróváron vezetőedzőként dolgozott.

A Ferencváros először a 12. percben vezetett (6-5), ezután azonban gyengén védekezett, nem tudta megállítani ellenfelét, és Elek Gábor 6-9-es állásnál letette a T betűt a zsűriasztalra. Az időkérés után csapata gyorsan felzárkózott, de a folytatásban sokkal keményebbé vált az oroszok védekezése, ami nem ízlett az FTC-nek, támadásban sokat hibázott (9-13). Bíró Blanka remekül védett, de bravúrjai ellenére is az igen mozgékony és kiismerhetetlenül kézilabdázó Rosztov vezetett néggyel.

Gyorsan kiderült, kár volt odaadni az első félidőt az oroszoknak, mert ezután kifejezetten olajozottan működött az FTC támadójátéka, sorra lőtte a szebbnél szebb gólokat. Sikerült felzárkózni az ellenfélre (20-21), majd ismét elengedte a Rosztovot a Ferencváros: csaknem tíz percig nem talált be a magyar együttes, ezt kihasználva az orosz csapat másodszor is ellépett és eldöntötte a mérkőzést. A végére ugyan ismét egészen közel került riválisához az FTC, de az egyenlítésre nem volt reális esélye. Az viszont a jövőre nézvést igenis biztató, hogy a mezőny legeredményesebb játékosa a 21 éves Klujber Katrin lett hét góllal, vagyis az előző BL-szezonban 82 találatával az európai góllövőlista második helyén zárt jobbátlövő ott folytatta, ahol a vírus miatt tavasszal beszántott sorozat zárásakor abbahagyta.